Niki és Karcsi 7. - Néger bassza a feleségem
Beküldő:Lucien Bakker Haza érek a munkából. Fáradtan, de elégedetten, hiszen szeretem a munkámat. Elégedett vagyok, azt érzem mindenem megvan. Pedig az nem sok. Panellakás, öreg autó, nem túl sok megtakarítás. Bla-bla-bla...Nem is vágyom többre. Amire vágyom igazán az otthon vár engem: a csinos, okos, vicces feleségem akivel nagyon egy hullám-hosszon vagyunk. Főleg a szexben. Két rosszul sikerült házasság után végre rájöttem mi az ami kell nekem. Ami boldoggá tesz. Amire vágyom. Legbelül eddig is tudtam, de nem mertem magamnak bevallani. Szerintem a neveltetésem, vagy az emberek elvárásaival szemben való megfelelési vágy, nem tudom, de elnyomtam magamban ezt az érzést. Úgy éreztem, bűnös vagyok, már akkor is, ha gondolok rá.
Míg ezeken a dolgokon átrágom magam, veszem le a cipőm. Közben eljut az agyamig egy hang... Amit nagyon imádok, ami még jobban felizgat mindig, ha felfokozott állapotban vagyok, amit nap mint nap hallok. Feleségem sóhajtása. Az igazi, kicsit hangos (nem kicsit), "kielégülős" sóhajtása. Mikor tízezer volt felszabadul körülötte, kiégetve minden mást.
Tehát ma is szép esténk lesz. Pontosabban van, akinek már az van!
Szobánk felé megyek, úgy érzem meglepetésben lesz részem.
Az ajtó nyitva, már a folyosóról be látok az ágyra.
Gyönyörű feleségem hanyatt fekszik az ágyon. Teljesen meztelen. Formás, enyhén megereszkedett mellei lágyan ringatóznak. Lapos hasa fel-le emelkedik és sűllyed a zihálástól. Lábai kinyújtva a plafon felé merednek. Combjait hatalmas, sötét színű kezek markolásszák. Közelebb megyek, kicsit lopakodva. Nem akarom megzavarni a végkifejletet, úgyis hamarosan kezdjük elölről, csak most velem együtt. A partner alakját is kezdem kivenni. Még dolgozik az asszony lábai között térdelve, nem sietve. Úgy látom, csak feleségem élvezett el. Nem csoda, egy alkalommal akár háromszor is eljut a csúcsra. Remélem nem ez volt a harmadik és a szaracén hagyott nekem pár falatot a feleségemből.
Már az ajtóban állok. Párom rám pillant, önelégülten mosolyog. Én is rá. Tudjuk mire vágyunk és most mindketten megkapjuk. Oda hajolok páromhoz és szájon csókolom.
Köszönök nekik, a négerrel kezet fogok. Nem akad el egy pillanatra se, a lökdösést se hagyja abba, kicsit talán lelassul. Látszik, hogy nem ez az első ilyen alkalma. Nem jön zavarba. Kedvesem nyújtja felém a kezét, de elhárítom. Még le akarok zuhanyozni. Izzadt vagyok, nem szeretek büdösen hozzá érni. Kicsit még elidőzök a látványon, a kapcsolódási pontra fókuszálva. Nézek is nagyot! Hatalmas szerszám mélyül el feleségemben. Ki-be- mint egy dugattyú- járkál kedvesem puncijában. Csillog a nedvességtől. Imádom ezt a látványt. Akkor, is ha én mozgok benne, de így még jobban felizgat. Közelről nézni az aktust, de mégse vagyok benne. Pláne, hogy az egyik tag az a valaki aki az enyém. Akit szeretek és Ő is engem. Odaadhatom másnak, tudom hogy akkor is engem szeret és sose hagyna el. Mert Ő is tudja, hogy ezt a szabadságot csak tőlem kapja meg. Szóval, egyenlőre csak nézem és gyönyörködök.
-Na? Mi lesz? - feleségem ránt vissza a bambulásból.
-Oké-oké! Jövök mindjárt!
Ott hagyom őket. Sietek. Innentől már úgy érzem, minden perc kárba megy amit nem velük töltök. Pár perc múlva már bent is vagyok a szobában, álló farokkal. Keresem a helyet, hol tudnék becsatlakozni. De nem tanakodhatok sokáig, feleségem megmarkolja a farkam és már húzza is magához. Mohón veszi a szájába, mintha egész nap nem evett volna. Olyan hangot is hallat, mintha éppen egy szaftos húst fogyasztana hatalmas élvezettel. Simogatom melleit, imádom a finom selymes bőrét. Megint csak ráterelődik tekintetem a másik műveletre. Sose tudnám megúnni ezt a látványt. A néger észre veszi mit figyelek. Rájön, mennyire rabul ejt a látvány. Innentől kicsit úgy csinálja, mintha direkt az én szórakoztatásomra tenné a dolgát. Nem gondolom hogy nem élvezné továbbra is, de már nekem is mutattja tudományát. Most teljes a kör. Mindenki boldog. Mindenki ad valamit magából és ugyanannyit kap vissza is. Egyik kézzel továbbra is a mellét simogatom, másik kézzel lassan elindulok lefelé a lába közé, közben élvezem a tenyerem alatt a bársonyos bőrt. Odaérek a célomhoz. Nem kell benedvesíteni az újjaimat, kedvesem kéjnedveitől síkos minden a puncija körül. Egyész tenyeremmel simogatom a környékét, érzem az újjaimon amint a nagy húsdorong kitölti azt a csodálatosan nedves barlangot. Megnézem, párom ismét készen áll-e a következő élvezésre. Egy újjal hozzá érek a csiklóhoz. Enyhén felnyőg, nem húzódik el. Tehát folytathatom. Folytatom is, lassan, óvatosan. Szeméremteste még sokkal selymesebb mint a bőre. Imádom! Most azonnal szeretném kinyalni. Az összes nedvességet lenyalnám róla. De majd arra is sort kerítek.
Abba hagyom a simogatást, a következő orgazmusnál én szeretnék benne lenni. Most inkább a szopásra koncentrálok. Ezt is mesterien csinálja, mint mindent. Elég nyálasan, de nem csöpögősen. Nem engedi ki a szájából, éppen csak kicsit mozgatom ki-be az ajkai között. Nyelve fürgén mozog a makkom körül.
Minden tökéletes. Olyannyira, hogy érzem, nem sok kell már nekem se. Ránézek az óriásra.
-Figyi! Cseréljünk!- mondom.
-Okay!
Lehet, hogy nem is érti teljesen amit mondok, de szerintem a mozdulatomból rájött. Kiveszem farkamat párom szájából, Ő is kihúzza a sajátját. Most láthatom az egészet. Hááát, nem rövid! Csillog a nedvtől. Kétoldalt helyet cserélünk. Kedvesem azonnal ráfog a kéjrúdra, méghozzá két kézzel! És még így is bőven befér a szájába! Te jó ég! Ez mind benne volt a feleségemben? Én se panaszkodok méretileg, de azért na! A titkos orgazmus akkor is nekem jut!
Teszem a dolgom, én is bedugom feleségem puncijába. Óóóó de imádom! Forró és nedves. Jól bejáratva! Túl sok ez már nekem. Nem bírom tovább, pár lökés és bele élvezek feleségembe! Hatalmasat élvezek, a hideg végig fut a hátamon. Pár másodpercig minden megszűnik körülöttem. Aztán elernyedek. Kicsit lúzernek érzem magam. Alig hogy haza értem, már el is mentem. De csak egy pillanatra érzem ezt. Eszembe jut, itthon én vagyok a ház ura. Megengedhetem magamnak, hogy akár többször is bele élvezzek a ház úrnőjébe. A vendég úgyis elmegy nemsoká és este én fogok ágyba bújni ezzel a tökéletes asszonnyal, Ő pedig engem fog ölelni éjszaka! Kinyitom a szemem. Mintha mi se történt volna, teszik továbbra is a dolgukat. Párom szopja a négert, az meg jól láthatóan élvezi. Nem csodálom! Nem hagyom abba a mozgást, szép lassan mozgok a kéjbarlangban. Eddig is nedves volt, most aztán csúszik rendesen! Vissza térek a csikló simogatáshoz. Hüvelyk újjamat benedvesítem és elkezdem ismét simogatni. Párom azonnal reagál, körkörösen mozgatja csípőjét. Már csak az a kérdés, melyikük megy el hamarabb? Mindkettőt figyelem. Most én vagyok az aki észnél van, Ők láthatóan készülnek az orgazmusra. Kicsit lassítok, szeretném ha a vendég végezne hamarabb. Bejött a számításom. A néger kezébe veszi a farkát és elkezdi húzogatni. Közben nem veszi ki kedvesem szájából, szerintem nem is engedné ki a párom. Egyre gyorsabban, jár a keze, nem kell sok és kirobban magából! Egész teste megfeszül, keze megáll, csak a lüktetést látom a farkán. Nem kevés anyagot lövell feleségem szájába. Azt meg tudom, hogy kedvesem szereti azt az ízt. Tudom hogy nem okoz neki gondot lenyelni az egészet, de azt is tudom, hogy szeret "játszadozni" a spermával. Felét lenyeli, a maradékot hagyja kicsorogni a szájából. Arcára, mellére, tudja hogy imádom ha ezt csinálja. Most csak az arcán folyik le szép lassan, bele a hajába. Sebaj, este hajmosás! Ez viszont annyira felpörgeti páromat, hogy Ő is nagyon közel kerül a véghez. Átveszem a csípője ritmusát, mind az újjammal, mind a farkammal ami a látványtól imét kemény lett. Egyre gyorsabban körözök csiklóján. Hirtelen nagy levegőt vesz, háta megfeszül és átadja magát a mindent elsöprő élvezetnek! Akkora orgazmust él át, úgy befeszül az egész hasa, hogy még a vizeletet is kiszorítja magából. Az egész "aranyeső" a hasamon csapódik le! Eddig is nedves öle már úszik a saját nedveitől és az én magomtól. Ránézek a négerre, kíváncsi vagyok. Enyhe meglepetéssel csak ennyit mond:
-Wow!
Ez se az első eset volt már neki. Elég tapasztalt minden téren. Ez tetszik. Lehet, hogy még meghívjuk máskor is.
Tetszik(225) |
Nem tetszik(202) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Hamar elélveztünk mind a kettenEgy forró nyári nap este, elmentem az ismer?sömhöz. Megbeszélt találkozó volt. Mind a ketten tudtuk, hogy mit akarunk a másiktól. Amikor odaértem hozzá, nagyon feszültek voltunk mind a ketten. Beszélg....
Szülés utáni orgia Elsö gyermekünk megszületése jelentös változást hozott az életünkbe. Társasági életünk majdhogynem teljesen lenullázódott. A korábbi ?mindenben mindig benne vagyunk? átalakult a ?mindig kettesben majd....
Orgia a fürdőben 2.Pedig de jó lett volna, ha marad bennem, és amíg tart az orgazmus, bennem mozog, belém élvez, kitölt! Persze nem akartunk kockáztatni, illetve én nem. Ami viszont még bódultságomon is áthatott, az az ....