Én nem is tudom hogy kezdjem mert igazából biszex vagyok.Több sráccal voltam már együtt és egyiket sem bántam meg. Én gyerekkorom óta talp imádó vagyok, vissza vezethetően óvodába már a csajok talpát szagolgattam pusziltam.
Itt kezdődik a történet ! Kiskorom óta jártam át a szomszédékhoz mikor anyám elment otthonról és nem aludt otthon. Tizenéves srác voltam mikor a haverokkal csajoztunk, de ellenben a szex újságokra vertük a faszunkat egymás előtt.
Ez egy pár hét után már azzá fajult hogy egymásét is kivertük. Gondoljátok el mikor egy 3-4 fős csapat veri egymásét volt ott geci szag. Vissza térve a szomszédékra Pista bácsi 63 éves jól szituált magas sportos ember volt, nyáron mindig napbarnított. A felesége Bella néni egy hatvanas csinos csaj volt nagy csöcsökkel kerek nagy seggel. A talpa az meg gyönyörű. Mikor ott voltam náluk mindig vertem a faszom a WC-n órákat.
Kivettem a harisnyáját a szennyes tartóból és szagolgattam. A bugyiját szintén. Az öreg is ott hagyta a gatyáját de őneki annyira nem izgatott a szaga. Ominózus estén mikor ott aludtam náluk már 15 voltam, vékony magas izmos srác voltam, hosszú hajjal, az öreg mindig mondta nehogy lánynak nézzenek egyszer. Én meg mondtam nem baj.
Eljött az este, és én még nem aludtam, csak úgy tettem. Nyár volt dög meleg az éjszaka, saroknyira nyitva az ajtóm, az öregeknél meg világított egy kis éjjeli lámpa. Bejött Bella néni leellenőrizni alszom e. Én persze kamu alvást rendeztem. Óvatosan beljebb húzta az ajtót de még így is beláttam.
Benéztem a résen és néztem ahogy szopta az öreg faszát. Ilyet még nem láttam . Vastag eres nagy lilás makkal nagy herékkel, az egésznek gyönyörű sótét barna színe volt. Bella néni meg maszturbált közben.
Persze én is vertem a faszom. Eljött a következő napi este, úgy látszik elvoltak fáradva mert mind ketten hamar horkoltak. Én oda másztam vagyis lopóztam az ágyuk végébe hogy érezzem Bella néni talp szagát. Vertem is a répám de egyik sem ébredt fel. Eltelt egy hét és a muter elutazott megint de most a Bella mamát is vitte magával. Az öreg teljesen megváltozott nagyon kedves lett és hozott nekem mindent amit kértem. Megkínált este még egy pohár borral is, meg ittam egy kicsit a fejembe szállt.
Elkezdtünk beszélgetni, és rátértünk a szex témára, hogy volta e már csajjal meg tetszenek e a pornó újságok, meg szoktam-e rejszolni, én meg mondtam hogy igen, és azt is elmondtam kótyagosan hogy a haverokkal közösen. Erre azt mondta hogy az nem baj, lehet egyszer ő is átjön mondta viccesen.
Aztán megkérdezte hogy nincs e kedvem szex újságokat nézegetni. Dehogy nincs És ki is verjük egymás előtt kérdeztem viccesen. Ha akarod? Felelte, de Bellának egy szót se. Én magamban nem hittem el hogy az öreggel fogok bele közös faszverésbe. Hozott egy nagy csomó pornó lapot.
Letoltam a gatyám és ki villant a faszom. Ő leült a fotelba és széttett lábakkal verte a faszát, alig bírtam levenni róla a szemem. Egy tíz perc múlva oda szólt nincs e kedvem játszadozni, Hogy tetszik érteni? Hogy ő verné nekem én meg neki. Felcsillant a szemem, igen van. Pista bácsi lefeküdt mellém bekapta a mellbimbómat és elkezdte verni a faszom. Nagyon szép a faszod és avval a lendülettel be is kapta. Hú nagyon jó mondtam neki. Akkor gyere te is én rá vetettem magam szoptam ezt a szép faszt. 69-es pózban voltunk én felül. Közben míg szopott ujjazta a seggem.
Nagyon jó mondtam szét nyaltam a golyóit is. Egyszer csak mondja, feküdjek hanyatt mert meg akar baszni . Nem tétováztam. Felemeltem a lábaim ő széthúzta a seggem és először benyalt, nagyon király érzés. Aztán fogta a faszát és szép lassan nyomta befelé.
Nagyon jó volt mikor már kitágultam, Baszott és én közben mondtam neki nem nyalná a talpam közbe, nem kellett kétszer mondani, Élvezésekor éreztem ahogy a meleg geci elönti a lukamat nagyon finom érzés. Ki dőlt mellém az öreg én meg automatikusan bekaptam a faszát és szoptam neki. Nem érdekelt az se ha csupa szar akkor is bekaptam volna.
Ezen a hétvégén ki sem mozdultunk csak baszott meg szopatott az öreg. Mindent ki próbáltunk, még azt is hogy milyen vagyok női cuccba meg harisnya tartóval. Na akkor jól szét kúrt úgy beindult. Ezek a hétvégék többször megismétlődtek én nem bántam. Sajnos meghalt az öreg két évre rá. Segítettem sokszor Bella mamának, És egyszer megkérdeztem tőle hogy szereti e a fiatal srácokat, azt mondta-kis fiam nem bánnám ha néha jól megbasznál. Szerintetek?
Evvel a történettel arra akartam ki lyukadni, hogy vannak emberek akiket nem ismerünk és soha nem tudjuk meg hogy kívánják a faszt. Sok letagadja egy meleg vagy egy bisex előtt hogy ő nem de még is. Én játszottam már négerrel kínaival, romával tök mindegy.
Az a lényeg hogy megfordul a fejünkben sok minden egy szép fasz láttán. Nekem például az hogy bekapni, jól leszopni és egy jót baszni. Nekem családom van de a faszt sem vetem meg még mindig.
- Itt vagytok hátul? - kiáltotta Ambrózy.
- Igen, gyere erre! - kiáltottam és már hallottam is a kapu nyílását majd záródását.
Kriszti szeme hatalmasra tágult, amikor meghallotta Ambrózy....
Buli volt a barátoméknál,ahol iszogattunk, ott volt az a gusztustalan csaja a Niki, olyan csúnya volt mint az addams family. Bebasztunk a Jáccintal,meg az öcskössel,meg a Dodoggal. Elaludt a haverom a....
Egy édes kis szőke lány volt, hófehér, selymes bőrrel, szép combokkal és borzasztóan kívánatos popsival, nem is kicsi és nem is nagy cicikkel. Megpróbált mindenféle női praktikát bevetni, hogy visszas....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.