Nikoletta, drága kurvám


Beküldő:RadványiKarcsi



Drága feleségem a minap azt álmodta(amit aztán meg is osztott velem is), hogy egy uszodában voltunk, a medencében rajtunk kívül még két másik hapsi volt, akiknek tetszett az én ártatlan nejem, neki pedig ők.Amíg én róttam a hosszokat, a két ürge beszédbe elegyedett velük, annyire mélyen szántó gondolatokat vetettek fel, hogy az egyik ürge a feleségem fürdőbugyijában szántott már, míg a másik a melltartóját vette le.Drágaságom sem volt rest,magához ragadta a kezdeményezést immár két merev farok formájában.Feleségem tudta, hogy ez engem izgat, úgyhogy hagyta, hogy feltegyék a medence partjára, az egyik hátulról döngette, amásikat előlről szopta.Ez a műsorrend folyamatosan változott, illetve a későbbiekben velem bővült, így hárman próbáltunk minden nyílást elfoglalni drágaságom testén, amit olyan sikeresen meg is tettünk többször is, hogy elég hangosan fejezte ki tetszését az én kedvesem.A medencét síkos testtel és rogyadozó léptekkel hagyta el.Mire ezt mind elmesélte, tényleg síkos testtel és rogyadozó léptekkel mentünk a fürdőbe.

Tetszik(65) | Nem tetszik(70)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Enzós niki gecis bugyija

    Ma nagyon jó volt. Bugyi volt rajtam meg szoknya,meg hosszú ujjú felső blúz. A két pasi a buszon volt. Egyből odajöttek hozzám. Tapizni kezdtek,majd engedtem hogy megujjazzanak. Úgy csináltam hogy a p....

    Pornó

    Belépek az ajtón, te mosolyogva sietsz elém. Teljes testeddel hozzám simulsz miközben csókolózunk. Átölellek, kezeim a hátadat simogatják, majd felfedező útra indulnak lefelé. Végig simítom feszes fen....

    Feleségem csoportos bukkake szex története

    Bukkake : A szó japán eredetű.

    Amikor megcsaláson kaptak egy feleséget, akkor a szokásos eljárás az volt, hogy bordélyba vitték, de előtte a rokonság \"felkészítette\". Ennek ....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám