Nikoletta, drága kurvám
Beküldő:RadványiKarcsi Drága feleségem a minap azt álmodta(amit aztán meg is osztott velem is), hogy egy uszodában voltunk, a medencében rajtunk kívül még két másik hapsi volt, akiknek tetszett az én ártatlan nejem, neki pedig ők.Amíg én róttam a hosszokat, a két ürge beszédbe elegyedett velük, annyire mélyen szántó gondolatokat vetettek fel, hogy az egyik ürge a feleségem fürdőbugyijában szántott már, míg a másik a melltartóját vette le.Drágaságom sem volt rest,magához ragadta a kezdeményezést immár két merev farok formájában.Feleségem tudta, hogy ez engem izgat, úgyhogy hagyta, hogy feltegyék a medence partjára, az egyik hátulról döngette, amásikat előlről szopta.Ez a műsorrend folyamatosan változott, illetve a későbbiekben velem bővült, így hárman próbáltunk minden nyílást elfoglalni drágaságom testén, amit olyan sikeresen meg is tettünk többször is, hogy elég hangosan fejezte ki tetszését az én kedvesem.A medencét síkos testtel és rogyadozó léptekkel hagyta el.Mire ezt mind elmesélte, tényleg síkos testtel és rogyadozó léptekkel mentünk a fürdőbe.
Tetszik(153) |
Nem tetszik(158) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Első éjszakám kikötözveMióta megtörtént azóta érzek késztetést, hogy leírjam a történteket, mert nem akarom egy másodpercét sem soha elfelejteni annyira frenetikus volt az élmény. Szolgáltatok némi háttér információt rólam ....
Anyám pináját basszák a haverokNos, mint még serdülőkorban lévő fiatal fiú, most kóstoltam bele először a szexuális életbe, ráadásul a saját nővéremmel, méghozzá elég perverz módon.
Azt tudni kell, hogy semmit nem bántam meg....
Sex a nővéremmel Először is szeretnék bemutatkozni. Eredeti nevem nem árulhatom el, de legyek most csak Nóra és Budapesten lakom. Most vagyok 17 éves, egy nővérem van, akit hívjunk Verának, aki 18 éves. Egy olyan tör....