Ondó ivás Katával


Beküldő:kingabea

Már fél hatkor megriadtam és úgy döntöttem jót tenne egy zuhanyzás. Beri szép nyugodtan aludt, úgyhogy rábeszéltem magam, és kimentem a zuhanyzóba. Már valaki megelőzött. Hamarosan kiderült a háziasszonyunk is szereti a hajnali tusolást. Igaz, hogy teljesen meztelenül lépett ki a fürdoszobából, és rajtam is csak egy törülközo volt, de viszonylag békésen elbeszélgettünk.

Végre bemehettem a fürdőbe, már éppen ideje volt, mert a szerszámom kezdett beindulni a meztelen lány látványától. Amire végeztem már több helyről is mozgolódást hallottam. A szoba is üres volt, csak egy rövid levél várt, hogy ne mozduljak ki, majd megüzenik, hogy mit tegyek. Na ok..találtam még egy doboz sört, azt bereggeliztem és lestem ki az erkélyről. Már éppen kezdtem a táj szépségébe belefeletkezni, mikor kopogtak az ajtón és egy levelet dugtak be a küszöb alatt. A levélben az állt, hogy egy rövid alsóban gyüljünk össze mi srácok és sorsoljuk ki, ki melyik szobába, helységbe megy, ahol levetkőzik fejére húzza a takarót, hogy csak hastól lefele lehessen látni. Na ez meg is történt.

Mint később kiderült, azt találták ki a csajok, hogy egyenként bemennek minden szobába és farok szépségversenyt rendeznek. Nos én feküdtem az ágyon, és végre valaki bejött. Nem szólalt meg csak megfogdosta a szerszámomat, nyalt rajta párat és kiment, aztán jött a következő, míg mind a 6 lány sorra került. A végén már nagyon felizgultam és szerettem volna, ha valaki elrendezi a dolgomat. De erre nem került sor, hanem az eredményhirdetés következett. 4 első helyezett lett. Vagyis mind a négy srác átment a vizsgán:)) Ezek után a lányok nekiálltak reggelizni, mi pasik, meg csak lestünk álló szerszámokkal. Végre megkönyörültek rajtunk, de megint kitaláltak valamit.

Most ondógyujtő versenyt rendeztek. Mindegyikünknek le kellett ülni egy fotelba és a lányok mindegyike egy egy farkat vett kezelésbe. Az első eredményekre nem kellett sokáig várni. Persze kissé meglepődtünk, amikor nem a levegőbe, meg nem is máshova, hanem egy pohárba kellett spriccelnünk. Utána kaptunk 5 perc pihit, majd jött a másik lány. Neki már nehezebb dolga volt, de sikerrel járt nálam. Az egyik srác már itt kiesett, mert sehogy se sikerült neki produkálni. Amikor a második adagot is leadtam egy pohárba, már én is kezdtem elfáradni. A harmadik lány 15 perc szünetet adott, közben ettünk valamit meg egy sört is leengedtünk. Harmadiknak Beri következett nálam. Szegény előzőleg pont azt a srácot kapta, aki nem tudott előjönni már semmi anyaggal. Könyörgött, hogy adjak még neki , mert nem akar utolsó lenni. Ebben a fordulóban már minden megengedett volt, az eredmény eléréséhez. Beri először kézzel próbálkozott, majd egyre vadabbul szopni kezdett, közben marokra fogta és verte gyorsan. Kértem, csak egy percre üljön bele, hadd érezzem még a punciját is, mielőtt végem lesz. Elém állt és lehajolt a földig, széttette a lábait én pedig a kemény forró szerszámomat belenyomtam a nedves kis pinnájába. Ettől izgultam fel leginkább és addig dugtam, amíg el nem jött a spriccelés ideje. Sajnáltam ugyan kivenni, de nem akartam, hogy veszítsen. Addigra a háziasszonynak is siekrült begyüjtenie a 3. adagot. Természetesen a döntetlennel is elégedettek voltak.

A poharakban pedig ott lötyögött a sok odnó. Kata a háziasszony egy huzásra kiitta. Berire néztem, de ő nem tudta meginni, mint mondta ha csak egy valakijé lett volna, akkor szó nélkül, de így nem volt gusztusa hozzá. Ezek után kissé elpilledve elaludtunk. Kora délután a gyomrom ébresztett, de egyből elment az étvágyam, ha arra gondoltam, mindjárt haza kell mennünk és ki tudja mikor lehetünk megint együtt. Valamit azért eszegettem, majd kiültem a vízpartra. Hamarosan megjelent Beri is és odabújt hozzám. Annyira, hogy a végén már az ölemben volt a feje. Úgy látszik nagy hatássál volt a testemre, mert a farkam azonnal kezdett megkeményedni. Beri vette is az adást és lehúzta a fürdonadrágomat majd puszilgatni kezdte. A kezeim is beindultak és a popsiját simogattam, egyre beljebb, majd benyúltama bikini alá és benyomtam az egyik ujjam a puncijába. Nagyot sóhajtott és feltérdelt, hogy most menjek bele megint, mert ideje lenne jól megdugni a pinnusát. Nos nem kellett kétszer mondani.

Lassan miliméterről miliméterre hatoltam be. Most úgy szeretkeztünk, mint akik nagyon ráérnek. Nem gyors lökésekkel, hanem lassú ki-behúzásokkal izgattam. Néha ki is húztam teljesen, hadd érezzük újra a behatolás kéjét. Azért egyre gyorsultunk akaratunkon kívül is és a végén már vad szexbe ment át a dolog. A puncija szinte szívta magába a dákómat. Én tettem most széjjelebb a combjaim és az övét összezártam. Így még szorosabb volt és még izgatóbb. Egyre jobban sikoltozott, mire kijöttek páran a házból és bámultak minket. Máskor nagyon zavart volna a dolog, de most már nem érdekelt semmi, csak Beri teste. Mellettünk még egy pár nekiállt szexelni és alátványtól méginkább beindultunk. Végre elélveztünk és úgy ahogy voltunk a puncijában a szerszámommal előrebuktunk és csak pihegtünk.

Az egyik szabad lány odajött és kérte, legalább hadd tisztítsa meg a dákómat. A még mindig kemény farkamat alaposan szopni kezdte. Én ez alatt Beri punciját kezdtem nyalni. Beri pedig a másik szabad lány punciját ujjazta, aki magában maszturbált a szeretkezésünk alatt. A végén jó kis gruppenszex lett a kettőnk szexeléséből. Eleinte féltem ,hogy már én se tudok majd felmutatni semmit, de Csilla komolyan gondolta a franciázást és még levegőt is alig vett közben. A többiek már elélveztek, vagy csak elunták a dolgot, ő még dolgozott rajtam. Beri odaült mellém és néha besegített kézzel. Amikor láttam, hogy két lány is akarja a szerszámomat, visszatért az önbizalmam és igyekeztem én is. Beri tartotta markában, Csilla pedig komoly tempóban szopta, szívta. Végre elélveztem és Csilla is kapott egy kis adaggal a szájába. Persze ilyen nap után már én se tudtam csodákat művelni, de így is hálásan nézett rám, mert ő mint szóló lány nem sokat kapott a bulin. Ő volt az akit nyalakodni láttam előző este. Lassan összeszedelődzködtünk.

Megígértük egymásnak, hogy hamarosan tartunk egy újabb gruppent. Igaz, hogy erre vagy két hónapot kellett várni, de azért megtartottuk a szavunkat. Kicsit más felállásban, de az is jól sikerült. Hazafele Berit és Csillát fuvaroztam. Berit tettem ki előbb, de a lelkére kötöttem, hogy találkozzunk még párszor. Persze, mondta ő, és késobb még csatáztunk is jónéhányat. Csilla viszont arra kért, hogy már a következő héten találkozzunk, mert szeretné a puncijában is érezni a farkamat és természetesen egy nagyobb adag spermát szeretne lenyelni.


Történet Ajánló

Szex a gyermekotthonban

Ma, az utcán sétálva láttam egy jelenetet amiből eszembe jutott több évvel ezelőtti, saját ....

Az olasz nyaralás

A három férfi lassan sétált végig a folyosón. Egyikük sem szólt semmit. Dendalio kezeit öss....


hamupipoke xxx 18

Hamupipöke a szegény kicsi árva,
Kivel jól kibaszott gonosz mostohája.
Összeönt....

Anya fia pornó történet

ondoltam sinen vagyok, de éreztem kell még egy kis plus ital hogy bátorságot merítsek belőle ....