A 65 éves asszony


Beküldő:Zirzen Janga Ganja

Pista az ingyelélő szar, szerette a retro dolgokat, képeket, rendszeresen sok időt töltött a neten, hátha talál valami régi képet, ami tetszik neki, vagy hobbista felületekre való archív fotókat linkeljen, ha talál.
Tizenéve a pánikbetegsége zenitjén még a városi könyvtár kutatószobáját is addig látogatta, míg nem végzett 40 évnyi újság feldolgozásával egy bizonyos témát tekintve.
Nemrég létesült a közösségi oldalon egy csoport, ahol a lakhelyének retro kedvelő lakói tömörülnek.
Régi fényképeket tesznek fel, ki ismeri fel, hogy kik vannak a képen, néha egész hozzászólás folyam keletkezett egy-egy kép, vagy képcsokor alatt.
Pista Geci sok éve már tett fel a profiljához egy archív képcsokrot egy több évtizedes özönvízről. Eszébe jutott, hogy hátha megér pár lájkot az embereknek. Elküldte, megjelent. Sokan örültek a képeknek, gyűltek az emlékezések.
Egy nő írta, hogy az egyik képen bizonytalanul bár, de felismerni véli a férjét és a gyermekét, illetve nagyon köszöni a képeket. Hirtelen felindulásból ismerősnek jelölte istvánt.
Pisti nézett is, hogy egy idősebb nő csak azért tartotta jó ötletnek ismerősnek jelölni őt, mert olyan régi képeket tett elérhetővé, amin a nő a családtagjait vélte felismerni.
Megnézte a nő fényképét, korát, s elcsodálkozott, hogy milyen hatással volt rá az arckép.
Számára olyannak tűnt a nő öregedő arca, mintha egy szép arcú fiatal lányé lenne, amit megszerkesztettek öregítő alkalmazással. Nem tudta elfelejteni azt az arcot, s bűnös gondolatai kezdtek ébredni...
Hogyan kéne úgy ráírni az öregasszonyra, hogy jóó felé haladjanak a dolgok?
Sokáig gondolkozott, majd úgy döntött, nem igazolja vissza, de ráír, megköszöni a jelölést és rákérdez, hogy Erzsi néninak vannak-e digitalizálásra való régi képei, mert ő szívesen befotózná őket viszonylag jó minőségben, ha van rá igény.
Volt igény rá. Megbeszéltek egy időpontot, amikor Pista Geci felkeresheti Erzsi nénit, s fotózhatja a kiválasztott képeket.
Írta, hogy a helyszínen valószínűleg meg tudja csinálni, ha jók lesznek a fényviszonyok.
Eljött a nap. Pista csengetett. Egy jó alakú ötvenkevés évesnek kinéző nőt üdvözölhetett, pedig Erzsi néni 65 volt.
A férfi fejében cakkoltak a gondolatok, hogy ez a nő azon kevesek egyike, akik a jó géneknek és szép életüknek, valamint az egészséges életvitelüknek köszönhetően sokáig szépek maradnak.
Erzsi néni bevezette Pista Gecit a konyhába, ahol az étkezőasztalon ki volt már készítve jó pár régi kép Erzsi néni családjáról.
A nő zavarban volt, a papa halála óta egyedül maradt, férfi a lakásban maximum a kéményseprő volt az elmúlt hét évben. Pista Geci megkérdezte, hogy kezdheti-e a befotózást. A nő igent mondott, majd megkérdezte, hogy nézheti-e a folyamatot. Pista Geci harminckevés éves testének látványa hatni kezdett Erzsi nénira, maga sem értette, mi lelte.
Vallásosan élt, önmegtartóztatva. A papussal való házasélete a gyermeknemzésre korlátozódott nagyjából. Ha az öreg akart is valamit, akkor többnyire hagyta, mint a macska a kicsit túlzásba vitt simogatást. Leélte úgy élete nagy részét, hogy alig-alig élvezte a testi örömöket. Maszturbálni se szokott fiatalon se. Bűnös dolognak tartotta még azt is, ha tisztálkodáskor úgy és ott érintette meg magát, hogy kellemes érzése volt, s csak folytatnia kellett volna.
Most meg feldúlja egy fele annyi idős férfi puszta jelenléte a lakásban. Pista aprólékos gonddal forgatta a képeket az állványra tett beállított gép lencséje alatt. Közben izzadt kissé. Időnként lopva kitekintett Erzsi nénira. Gondolta, hogy örülhettek azok az emberek akik ezzel a nővel anno hányszor, hogyan mit...
Közben beszélgetni kezdtek. Család, érdeklődési kör, sablonos témákról. Erzsi néni meg volt döbbenve a saját reakcióin, amiket a férfi váltott ki. Serdülő korában sem került így egy legényember hatása alá sem. Melege lett neki is. Mindenhol. Zavarában mind többször tapogatta a nyakát, derekát. Kezdett kipirulni, s közben korholta magát, hogy te öregasszony! Úgy viselkedsz, mint egy tüzelő kanca, hát nem szégyenled magad?! Végül úgy döntött, hogy egész élete elment úgy, hogy semmi különösen élvezeteset nem talált a szexben, senki nem volt rá ilyen hatással, mint most Pista.
A ingyenélő megkérte, hogy nyisson ablakot. Tettetett nehézkedéssel, a derekát tapogatva felállt. Úgy érezte, mintha elnehezült volna mindene. Elnézést kért, mondván wc-re megy. Ment is. Az ülőkére ülve szinte csodálkozott, mennyire nedves odalenn. Dehát hogy? Ennyi évesen, mint egy csitri... Miután végzett, a fürdőszobában meg is mosakodott.
Megnézte magát a tükörben, nézte a kitágult orrcimpáit. Igen, mint egy sárló kanca. Végignézett magán és meg lehetett elégedve. Valóban letagadhatott volna tíz évet. Maga sem értette, miért jelölte be a fiánál is fiatalabb ingyenélőt. Talán valami tudatalatti döntése lehetett, hogy a teste nem kapta meg azokat a pozitív ingereket, amiket meg kellett volna kapjon fiatalon... A ingyenélő érkezése előtti napokban már különösen odafigyelt a testápolásra. Még mondogatta is magában, mint lánykorában a bálok előtt. Mindig is igényes volt a megjelenésére, de szinte sohasem sminkelt. Egy kicsit szánakozva le is nézte a nők túlnyomó többségét, hogy csak kifestve mennek emberek közé. A smink mindd stressz; idő, pénz, elkenődik, hogy sikerül, stb... Lehet, hogy ennek is köszönheti sokkal fiatalosabb kinézetét.
A lábait különösen szerette ápolni is. Szerencséjére a szőrtelenítéssel sem sok gondja akadt, idősebb korára már nem is nőtt nagyon szőre, nem csak a lábán. Örült, hogy lábujjai sem görbültek meg, mint oly sok nőnek, ahogy öregszik.
Visszament a konyhába.
De úgy, mint akinek beállt a dereka. Pista Geci hirtelen aggódó pillantást vetett rá, majd magában elvetette annak lehetőségét, hogy itt bármi korhatáros dolog történhet. Pedig eddig azon járt az esze, miközben megélt egy félkész erekciót, hogy hogyan kéne megbűvölni Erzsi nénit, hogy bármit is akarjon.
Miben segíthetek? Kérdezte a férfi. Van itthon kenőcse, vagy tapasza derékfájdalomra?
Nem volt. A ingyenélő felajánlotta, hogy hoz a közeli patikából.
Addig legalább szellőzött a feje, s elszívott egy cigit. Amint kiment a lakásból Pisti, Erzsi néni kiengedett a kényszeredett testtartásból, s korholta magát, hogy lehet ilyen ennyi idősen. Végtére arra jutott, hogy kell neki a férfi érintése, amaz bárhogy gondol bármit is. Pista felért a lakásba. Erzsi néni elgyötört arccal kérte a segítséget a székről felálláshoz. Belekapaszkodott a férfiba, a feje csak úgy zsongott, szíve bekalimpált. Még a végén lesz egy igazi rosszulléte?
Pista Geci! Ha megkérhetem és nem okoz gondot, bekenné a krémmel a derekamat? Az igenlő válaszra szíve egy pillanatra ki is hagyott, majd mintha egyszerre dobbanna kettőt, kalimpált tovább. A férfi eltámogatta a nőt annak ágyáig.
Pista Geci kiélvezte a támogatás minden másodpercét. Érezte, ahogy testéhez símul a másik szebb napokat látott gyámolítandó teste. Rápillantott a mellekre, szinte nem hitt a szemének, mintha határozottabban domborodnának ki a mellbimbók a szöveten keresztül. A nő frissen mosott ruha, leheletnyi parfüm és izgalmának enyhe illatának keverékével hatott a férfire. Erzsi néni nagy nehézkes mozdulatokkal, de hang nélkül lassan elhasalt. Pista Geci megkérdezte, hogy pontosan hol fáj, mondja és vagy mutassa meg. A nő úgy tett, mintha mutatni akarná, de aztán csak megszólalt. Sugárzóan fáj. Vesetájékból a farkcsontig majd eljut a fenekéig. Még egyszer megkérdezte a férfit, hogy nem teher-e neki bekrémezni. A ingyenélő biztosította afelől, hogy nem gond, legalább pluszban jótékonykodik, ez jót tesz a lelkének. Ekkor megátta a macskát az ágyban. Felordított, áááááááá takarodj innet te háromszögfülű geci!
Majd felhajtotta a ruha derekát kb. 10 centire. Megbabonázta a fehér bőr látványa. Elkezdte a krémet felvinni az érintésre vágyó nő bőrére, erre az picit megrándult, persze, hideg a krém. Ezt úgy kell bemasszírozni. Mondta a férfi. A nő életében még ennyire nem volt felizgulva. Szinte a macskákra jellemző dorombolásszerű hangokkal nyugtázta a férfi mozdulatait. Kis idő múlva ezek a mozdulatok a csípője felé kezdtek eltolódni. Erzsi néni már régen nem gondolkozott józanul. Kisvártatva megszólalt, hogy a fenekét is masszírozza be Pista. Lejjebb került a nadrág korca, nagyjából a fenékvágat közepéig. A férfi meg vol veszve a fenekekért, de saját maga fogjaként még a feleségét sem tudta rávenni, hogy engedje neki a "fenekezést". Erzsi néni javasolta, hogy tegyenek egy kispárnát a hasa alá. A nadrág még lejjebb csúszott. Erzsi néni szűz volt hátul, s most mégis a fenekét kínálta fel... Pista gyúrta a félgömböket, s közben tekintete a nedvesnek tűnő ánuszrózsába fúródott. Nem tudhatta, hogy milyen ajándékot kap, nem merte egyből kezelésbe venni. Magában övendezett, hogy ez nem lehet igaz, biztos félreért valamit, de nem. Erzsi néni mozdult, s most már látszott mindene. Pista elképzelte percekkel korábban, hogy milyen csúf lehet egy ilyen korú nőé, de kellemesen csalódott. Erzsi néni törte meg az elmélkedését. Legyen kedves a fenekemet még, olyan, mintha fogná a görcs, vagy mi. Pista csak annyit kérdezett, hogy Erzsi néni szóljon, ha túl intim részre tévedne. Mennyi fölösleges kört lefutnak sok esetben az emberek...
Pista masszírozta a számára meglepően ruganyos félgömböket, majd a combtöveknél, hogy már majd hozzáért a vaginához, fel vissza, hogy a farkcsont alatt közeledjen az ánuszhoz. Lassanként azt vette észre, hogy távolodnak egymástól kissé az ülőgumók. Ujjával enyhén reszketeg mozdulattal elsiklott a lyuk közvetlen közelében. Érezte a test forróságát, a bőr puhaságát. Erzsi néni már nagyon halk vinnyogásszerű hangokat adott ki. A férfi rásimított a lyukra. A nőben már nem létezett semmi abból, aki eddig volt. Ha Pista most így itthagyná, talán bele is halna, vagy őrülne, rokkanna. A férfi ujjbegyével rátámasztott az ánuszrózsára és nagy meglepetésére szinte semmi ellenállásba sem ütközött. Talán szerette a nő az análkodást? Gondolta, de aztán mégis a lehető legóvatosabban kezdett neki. Betolta a mutatóujját az első ujjpercig, majd ki és be... A nő már csak egy végletekig felhúzoott íjnak érezte magát. Pista nem tudta meddig mehet el a fenék kényeztetésével. Erzsi néni már szinte képtelen mértékben tolta az égnek a fenekét. A férfi eddigre nagy nehezen megszabadult a csatakos nadrágjától. Már fájdalmas volt az erekciója, mint tizenéves korában. Talán jól tette, de nem Erzsi néni fenekébe próbálta péniszét dugni, hanem a punciba. A férfi szinte el tudta volna magát sírni, annyira puha, nedves és forró volt a nő öle. Erzsi néni percek alatt elélvezett, groteszkül hatott, ahogy nyüszítve, rángva megélt egy multiorgazmust. Pista hiába dugta még egy darabig a puncit, nem tudott elsülni. Újra rásimított az ánuszra. Csak annyit kérdezett, lehet? Erzsi néni megadóan bólintott, de szemében ott volt a félelem. Pista megkérdezte, ugye ott szűz vagy? Igen, mondta Erzsi néni. Ha olyan finoman próbálod, mint először, megengedem... Közben Pista erekciója kezdett vesztésreállni... De amint újra becézgette a hátsó lyukat, újra kőkemény lett. Csak a makkja nem. Az maradt kicsi, puha. Mielőtt megpróbálta a második ujját is a nő fenekébe dugni, megszólalt. Ne ugorj meg, nyalni fogom. Erzsi néni már nem blokkolt le ezen, mint 4-5 napja tette volna, ha valaki azt mondja neki, hogy dugni fog egy fiánál is fiatalabb emberrel, akinek felkínálja a fenekét is... Pár napja még más volt minden... A férfi lenyűgözve próbálta betolni nyálkás péniszét először csak a makkig, aztán mindig lassan egy kicsit beljebb. Erzsi néni alázatosan tűrte, amit voltaképpen ő is akart. Szerencséjére mindahányszor már kellemetlenné vált a beljebb nyomulás, a férfi mindig megállt, vagy visszább húzta.
Pista még sohasem élvezett nőbe rendesen. Mindig figyelni kellett, meg az asszonnyal az elejétől se mentek a dolgok szinte sehogy. Most is majdnem leblokkolta magát, hogy Jézus ereje, mit művel egy anyja korabeli nővel... Tudta, hogy megteheti, amit akar, amit az asszony soha nem engedett neki. Hogy fölegye a saját ondóját a felesége bőréről. Már szinte teljes sebességgel túrta az ánuszt, Erzsi néni is semmihez sem hasonlító érzésekkel gatdagodott. Aztán megtörtént, hogy a férfi vasmarokkal szorította meg két oldalt a fenekét, felhördült, heréi szinte a hasüregébe húzódtak vissza, és akkorát élvezett hörögve, vicsorogva, remegve, hogy azt leírni nem lehet. Telepumpálta Erzsi néni fenekét ondóval. A nő már nem tudott érzéseket definiálni, se fizikait, se lelkit. Pista elbizonytalanodott, hogy a nő végbeléből kifolyó széklettel szennyezett ondót megegye-e, de aztán felhabzsolta, majd az ánuszt és a puncit tisztára nyalva megsemmisülve omlott Erzsi néni mellé. Megszűntek létezni abban a formában, ahogy léteztek 2,5 órával korábban. Lassan megpihentek és Erzsi néni összeszedve magát kiment a fürdőszobába lezuhanyozni. Nézte magát a tükörben és a saját 34 éves alteregója nézett vissza rá önelégült büszkeséggel a szemében. Felvette köntösét, kiment, s mint egy álomkóros, Pista is ment lezuhanyozni. Utána megkávéztak, de szavakat nem találtak, csak mosolyogtak egymásra.

Pista még pár alkalommal ment fényképeket befotózni, de mindig csak ötöt, hogy na mégis legyen igazi oka, hogy feljár egy anyjakorabeli nagyon szerencsés nőhöz...

Történet Ajánló

Szex tortenet a felesegem felrelep

Már jó ideje házasok voltunk amikor az egyik vasárnap délelőtt a feleségem főnöke ellátoga....

A feleségem nem dolgozik

17 éves koromban a szüleimmel nyaraltam a Mátrában, anyám egyik unokatestvérénél Bélánál,....


Tagsági a kutya klub -ba

Szeretnék mesélni nektek a kedvenc fantáziáimról. Mint sok más nőnek, nekem is mindig voltak ....

Kefélés a pincérnővel

Akkor épp pincérnőként dolgozott, esti műszakban. Megadta a számát, délelőtt tíz körül c....