Szexterápia
Beküldő:xnxx Mielőtt hozzákezdenék, szeretném leszögezni, hogy nem vagyok kurva.
Tudom, hogy sarkos állítás, de nem akarok erről vitát nyitni, csak szerettem volna tisztába tenni a dolgokat. Egyszerűen csak ki kellett mondanom, és ez jelentheti azt is, hogy nem teljesen jöttem még ki ebből az egészből. De ennyi elég is, nem fogom túltolni. Úgyhogy talán jó úton járok.
Pár éve, amikor még a belvárosban laktam, egyszer buszra szálltam, és beült mellém egy pasi. Nem nézett rám, nem mondott semmit, csak elővette a telefonját.
Nem tudom, hogyan merült fel bennem, de úgy döntöttem, ennek a csávónak látnia kell a melleimet. A busz végében ültünk, pörgetni kezdtem a fotóim a telómon. Volt, amelyiken nem volt rajtam ruha, volt, amelyiken igen. Mell. Fenék. Punci. Bele a közepébe. A pasi meg oda sem nézett. Igaz, az elején még rápillantott az első képre, de aztán a saját telefonját bámulta. Valószínűleg hagyni akarta, hogy mellette ez az idegen nyugodtan nézegesse a meztelen fotóit, neki semmi köze hozzá.
De én akartam, hogy lássa. Akartam, hogy lássa a bimbóimat, a szőrömet, a nemrég vásárolt melltartómat, azt akartam, hogy kemény legyen a farka, de ő oda sem nézett. Azért nekem sincs százmillió képem, úgyhogy az elejére tekertem, és kezdtem elölről. Ezt már megértette, úgyhogy sínen voltunk.
Beindultam. Eddig egész ura voltam a helyzetnek, de most, hogy már nézte a telómat, a puncim lucskossá vált. Rohadt izgató volt ez a helyzet.
A csali működött. Azt akartam, hogy lássa a mellem, hát most látta, a kurva életbe is. Odaadtam neki a telefont, megnézte, majd miután visszaadta, leszállt a buszról.
És még csak a nevét sem tudtam. Picsába...
Három pasim volt életemben, az első még gimiben, és egy hét után dobtam, úgyhogy nem is annyira számít. A másik kettővel lefeküdtem, úgyhogy nyilván látták a mellemet. Velük a mai napig beszélő viszonyban vagyok. Rajtuk kívül csak anyám látott meztelenül, és a barátnőm, Rachael. Kész, ennyi.
Aztán én is leszálltam, hazamentem, és belém nyilallt, hogy hát ?Ez a csávó most látta a melleim és a puncimat! Látott belőlem mindent! Nem maradt előle rejtve semmi!?
Otthon kényeztettem magam, el is élveztem, de valójában nem elégültem ki.
Másnap dolgozni mentem. Jól voltam, de mégis zavart valami.
Következő hét, ugyanaz a buszmegálló, ugyanaz a busz, ugyanaz az ülés. Ugyanaz a pasi ült mellém. Olvadozva bámultam ki az ablakon.
Aztán a következő napon szintén a buszpályaudvaron ültem. Csak én egyedül, meg egy másik nő a váróterem másik végében. És akkor bejött a pasi. Elöntött valami kegyetlen nagy önbizalom, és rákérdeztem:
? Tetszett a mellem?
? Igen ? mondta. ? Jó kis képeket mutattál.
Innentől könnyen ment. A pasi le volt nyűgözve. Beszélgetni kezdtünk, a szaros busz persze késett. A fickó meg elmondta, hogy be akart menni a belvárosba vásárolgatni meg kávézni, de végül is máskor is ráér, úgyhogy inkább felhívott magához. Elmondtam neki, hogy egy bántalmazó kapcsolaton vagyok túl, és most éppen nem vágyok szexre. Elmondtam neki, hogy be vagyok indulva és azt akarom, hogy lássa a testem és álljon fel neki, és azt akarom, hogy rám gondoljon, miközben kiveri. És én is el akarok élvezni, de ennyi.
? Rendben, értem ? válaszolta.
Úgyhogy felmentünk hozzá. Elszívtunk egy vicces cigit. Betoltam egy jégkrémet. Becézgettem a cicusát.
Tovább dumáltunk ? tulajdonképp mindkét alkalommal én kezdtem bele a beszélgetésbe ? és kijelentettem:
? Rohadtul felizgat, hogy láttad a fotóimat. Nem akarlak becsapni, amit eddig mondtam, még áll. Amikor a múltkor hazamentem, kegyetlenül nagyot élveztem.
Hazudtam. Nyilvánvalóan felnagyítottam a dolgot. Még csak az erőszakos kapcsolat sem volt igaz, de a srác bekajálta.
? Jól hangzik ? mondta.
Szippantottam még egy slukkot a fűből.
? Szeretem megmutatni neked a testem, és ez maradjon is így. Legyen elég ennyi.
Odaadtam neki a cigit. Az ágyban feküdt, hátával a falnak támaszkodva. Nagyot szívott belőle, és csak utána mondta:
? Van még képed, amit meg akarsz mutatni?
A szívem hevesen vert. Ideje belevágni, bár én ilyenkor mindig pórul járok. De leszarom:
? Kép nincs, csak az igazi ? mondtam és felhúztam a pólómat. Eredetileg csak villantásnak indult, de teljesen le is vettem és a padlóra hajítottam. Aztán jött a nadrágom, majd a bugyim, és máris meztelenül álltam előtte.
? Tyűha ? mondta és beleszippantott a cigibe.
Még évek múlva is vannak pillanatok, amiket élénken fel tudok idézni. Tulajdonképpen mindent. Ha jól belegondolok, egyszerűen érzem, milyen meghatározó volt számomra ez a pasi. Amiket mondott, Istennővé emelt.
Sosem éreztem vele kényelmetlenül magam. Elmentem dolgozni, elintéztem, amit kellett, önkénteskedtem a könyvtárban, mert muszáj volt csinálnom valamit. De a kettő együtt is csak fél munkaidőt tett ki, és ez volt felnőttkorom első nyara, amikor nem dolgoztam szét magam, úgyhogy elég sokszor ott voltam a buszon. A beosztásunk miatt elég gyakran tudtunk találkozni. Nem állandóan, de azért kiszámítható gyakorisággal. És olyankor megmutattam neki a képeket, amiket az elmúlt néhány napban készítettem.
Próbáltam úgy tálalni a dolgot, mintha csak úgy fotózgattam volna, nem azért, hogy neki tetszenek a képek, de nem igazán sikerült. Amúgy lehet, hogy magamnak készítettem a képeket, de már mindkettőnk örömére mutattam be őket. Vagy nem is tudom. Tényleg nem tudom.
Modellt is álltam neki. Áttúrtam a régi ruhatáram, kiválogattam, amiket ki kéne dobni, mert már nem illettek rám, de még utoljára lefotóztam őket. És vettem új ruhákat is, azokban is pózoltam. Mindenféle fehérneműt felpróbáltam boltokban, lefotóztam magam, de nem vettem meg őket.
Aztán egyszer amikor épp nála voltunk, azt mondta:
? Szeretném, ha ezt a melltartót felvennéd, aztán nézni akarom, ahogy leveszed.
Mi a fasz?
Arra gondoltam, van egy barátnője. Vagy lehet, hogy szeret női ruhákba öltözni, ami nem is akkora baj. Mindenki csinálja azt, ami boldoggá teszi. E két lehetőség között vaciláltam, miközben bementem a fürdőszobába, és felvettem a melltartót, amit adott. Teljesen jó volt. Az új melltartóim általában passzosak voltak kicsit, de amit ő adott, az tökéletesen simult rám. A bugyimhoz nem illett mondjuk, de ahogy kisétáltam, a srác meg volt babonázva. Teljesen elbűvöltem, nem tudta levenni rólam a szemét.
És én is be voltam indulva. Az előző fickókkal olyan átlagos csajnak éreztem magam. Nem voltam bűn ronda, de egy szépség sem, és persze szexeltünk és jól is esett. A puncimba élveztek, és tetszett. De sosem éreztem csodálatot magam iránt.
De ezzel a fickóval... Rohadt jó volt. Mintha csak pórázon rángattam volna. Nem szeretem irányítani a faszikat, és domina sem vagyok, de ez a srác odáig volt értem, és ehhez csak annyi kellett, hogy a megfelelő időben szálljak buszra és állítsak be hozzá.
És ezek szerint volt egy barátnője. De én vágytam arra az érzésre, amit az első alkalommal éltem át a buszon, úgyhogy megkértem, hogy vegye le a nadrágját, és leszoptam a farkát. Nem vagyok túl büszke rá, de a ribanca akartam lenni. Nem így fogalmaztam meg magamban, inkább az rémlik, hogy akartam a faszát. Kellett nekem az a fasz.
A nagyvilág és a nyilvánosság előtt jó kislány vagyok, de amikor beléptem a lakásába, a ribijévé változtam, és boldogan vállaltam, amit csak kellett, hogy az is maradhassak. Fogalmam sem volt, hogy az életem többi részével mihez kezdjek, de a pasi lakásában rutinszerűen szívtam a füvet, lazultam és sütögettem. Sorozatot néztünk, felvettem a barátnője ruháját és leszoptam.
Ilyen egyszerű volt az egész. És szerencsére a pasi sosem akart többet. Bepróbálkozhatott volna, és még csak nem is hibáztathattam volna. Elmondtam neki, hogy csak meg akarom mutatni a fotóimat, ennyi. Nem akartam dugni. De felvettem a barátnője ruháit, mert csini voltam bennük, és onnan már adta magát a mélytorkos.
De ő sosem követelőzött, soha.
Egyszer szörnyen éreztem magam, amikor épp dumáltunk, és ezúttal ő mesélt magáról. Elmondta, hogy a barátnője egy éve hunyt el, azért voltak a ruhái a szekrényben. Mégis mit csináljon az ember a halott párja ruháival?
Úgyhogy ez nem volt megcsalás. Csak átlagos pasi volt, akinek hiányzott a szex, én meg nem kérdezősködtem, felvettem a néhai barátnője ruháit és ez neki jó volt. Ostobán éreztem magam, eszembe jutott, amikor felvetetett velem valamit, majd azonnal le akarta vetetni. Amikor azt hittem, lefagyott, valójában csak szomorú volt. Összeszedtem a cuccom és távoztam. Azt hittem, minden rendben.
Egy héttel később újra megjelentem, mindenféle ruhadarabban mutogattam magam. Fogalmam sem volt, hogy fájt-e ez neki, de rutinszerűen csináltuk hónapokon át. Menetrendszerűen mutogattam neki a fotóimat, pózoltam egy ruhában, és szoptam le utána.
Csodálatos farka volt. Lehet, hogy erre még nem tértem ki, pedig az eszem megállt tőle. Egy remek fasz! Kapcsolat utáni állapotomban nem akartam kefélni, de mondjuk, amikor belekezdtünk, a képeim megmutatásánál sem akartam továbbmenni. Aztán meg úgy vártam, hogy szophassam a farkát, mint más a karácsonyt. Hetente kétszer-háromszor is felkerestem, és nem győztem a számba tömni a faszát. Még álmodtam is róla.
Lehet, hogy egy kissé túlságosan én irányítottam. Ahogy rácuppantam a farkára, a szemébe néztem. Sosem kúrta meg a szám, de amikor elélvezett, elég hevesen remegett, én meg a lábába vagy a fenekébe markoltam. Eleinte csak élveztem a szerszámát a számban, ami azt jelentette számomra, hogy már jól vagyok, ő meg épp el van varázsolva, de egy idő után rájöttem, hogy mindketten el voltunk varázsolva. Csak ő egyszerűen jobban élvezte.
Egy játék volt. Munka után átöltöztem, és az járt a fejemben, hogy ez a ruha jó-e vajon. Ha ebben megyek hozzá, és csípőre teszem a kezem, keményebb lesz, mint a múltkor? Gyorsabban fog elélvezni, mint a múltkor?
Minden egyes alkalommal ki akartam facsarni, és mindent meg is tettem ennek érdekében, de nem mindig sikerült. Ilyenkor bocsánatot kért, de én csak nyugtattam, hogy ?Figyelj, csak szívunk egy kicsit, toljuk magunkba a műanyag kaját, csak lazulj!? És még ha nem is élvezett el, a farka lucskos lett, mire végeztem, és mindig én döntöttem el, hogy hová élvezzen. Igazából majdnem mindent én döntöttem el. Ha előkaptam a farkát és kijelentettem, hogy ma az arcomra vagy a mellemre fog élvezni, akkor úgy is lett.
Azt hiszem, ribancnak lenni azt jelenti, hogy nem tudok a pasiról semmit, csak azt, hogy a kedvenc élvezőhelye a szám. Sorrendben utána következik a mellem, az arcom és a szőrzetem.
A szopás után mindig kimentem a fürdőszobába, és megnéztem ajkamon és arcomon a gecit és a nyálat. Ribanc voltam. Én irányítottam.
Egy darabig fontolgattam, hogy dugjunk is. Elég komolyan törtem rajta a fejem. Arra is gondoltam, hogy kinyalhatna, de valahogy nem éreztem oda illőnek a dolgot. Lehet, hogy furán hangzik, de számomra ez ellenőrzött környezet volt, és őt kényeztettem. A testemet ajánlottam neki, ő pedig a farkát, én meg szépen letisztogattam minden egyes alkalommal. És lehet, hogy ez is furának hangzik, de nem árultuk el egymásnak a nevünket sem. Nem is akartam. Erről nem is beszéltünk, valahogy hallgatólagosan megállapodtunk benne. Amikor terápiára megy az ember, akkor sem mondja, hogy ?Szia, haver!? Hanem azt, hogy ?Üdvözlöm, doktor úr!?
Azért egyszer, egyetlenegyszer túlléptünk ezen.
Rohadtul be voltam indulva, elárasztottak a hormonok, a puncim csatakos volt, el akartam élvezni. Kegyetlenül el akartam élvezni, úgyhogy leültem a székre, a pasi meg az ágyra, és heves nyögések közepette simogattam a puncimat.
De ez csak egyszer fordult elő, ennyi talán még belefért. Amikor legközelebb újra megjelentem, már megint a ribanc üzemmódba kapcsoltam, és leszoptam. Rutinszerűen, célzottan. Aznap a csiklómra élvezett.
Egy idő után sajnos nem láttuk többé egymást. Egy darabig még folytattuk, de aztán nem szállt fel többé a buszra, vagy szándékosan elkerült, és ajtót sem nyitott. Nem tudom. És igaz, hogy csalódott voltam és sajnáltam, hogy nem folytatjuk, de búcsúzkodni sem igazán szeretek.
Az ember azért jár orvoshoz, hogy jobban legyen. Utána pedig már nem jár hozzá, vagy nem annyira gyakran. Akinek enni adunk, elfogyasztja és jóllakik. Érthető ez így?
Én pedig...
Változtattam pár dolgon. Elköltöztem, másik munkát vállaltam egy teljesen másféle területen. Rendesen mennek a dolgaim, úgy, mint pár éve, és talán jobban is tartom magam. Mondjuk.
De amikor esténként lefekszem, van mit felidézni. Rendesen. És ha el akarok élvezni, nem tart sokáig. Ha jó kedvem van, fél perc alatt sikerül. Csak koncentrálnom kell, felidézni, milyen jó volt a farka a számban.
Tetszik(163) |
Nem tetszik(163) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
SzexalbérletSzegény Roli már tényleg nem tudhatta mi történik itt. Honnan is tudhatta volna, mikor én sem voltam magammal tisztában, sem azzal, hogy mit csinálok. Ahhoz viszont fel voltam izgulva, hogy ne hagyjam....
A fehérmájú asszonyAlig múltunk 5 éves házasok,amikor is úgy gondoltam,ezt a történetet megosztom. A feleségem nagyon szerette a meztelenkedést,egyáltalán nem volt szégyenlős,sőt,büszke volt arra,hogy másoknak is mutoga....
SzexgépMár, hogy mikor került először szóba köztünk, pontasan az idejét nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a Mara férje hozta be németországból a "berendezést", amiért annyit távol van, és Mara ne ....