Iskolai szex szünet


Beküldő:xnxx



Az iskolában, amit látogattunk, meglehetősen kolerikus időközönként került sor bombariadó elrendelésére. Ez is egy épp napon esett meg. Április volt, a kegyetlen, a földeken mikor zizegni kezdenek a borsókarók. Belátogattam az iskolába, s észrevételezem, a barátnőm rohan hozzám, nevezetesen hogy ma is bombariadó van. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel szüleim nem tartózkodnak otthon, menjünk fel, és erre ő, némi, említésre valójában alig méltó vonakodást követően igent mondott. Elindultunk, de az általam húsz perc időtartamúra becsült sétából közel negyven minutum kerekedett. Egész úton csókolgattuk egymást, félig nyitott ajkakkal, s már nagyon vártuk, hogy felérjünk. Az áprilisi szél egészen tüskésre borzolta a hajkoronáját, ami vörösben izzott, mint a kemencében a hamu. Mikor betoppantunk a küszöbön, ízlésesen berendezett, felső-középosztálybéli otthonunkra vethetett barátném némi elragadtatott pillantást. Ugyanakkor a nemi vágyaink addigra egészen felkorbácsolódtak. Ez akkortájt számomra még némi furcsa ízzel járt a számba, és ettől függetlenül, a női nemiség burjánzásai bizonytalanná és hitetlenkedővé tettek. Mégis, fenntartásaim ellenére, rögtön a szobámat támadtuk meg! Míg én kimentem inni egy pohár vizet ? merthogy rendkívül megszomjaztam az endorfinbeáramlás folytán - a barátnőm szinte teljesen levetkőzött, csak a melltartója és drága nedves bugyija maradt rajta, s így feküdt a takarómba csavarva nemi vágyak fűtötte fiatal testét. Ezt akkor nem láttam, de valóban így történt, ahogyan egyébként gondoltam is, mindeközben.

Mikor betoppantam a szobába, nem tudtam még, hogy mire készül, csak tudomásomra hozta kérését, hogy bújjak mellé. Hát azt ma már bevallhatom, nem kellett kétszer mondania. Amint közelébe értem, elkezdte már ágaskodásnak induló faszomat masszírozni, majd levetkőztetett komótos tempóban, s szép óvatosan leszopta faszomat! Azért mondom ezt, mert óvatos volt valóban, mint a zebra, amikor a kútra jár az alkonyatban ? tizenöt évesen még élt benne némi fenntartás a férfiszerszám irányában. Közismert probléma, hogy példának okáért néha büdös ? meggyűlhet a váladék a fityma alatt, meg? szóval erről volt szó, s kezét járatta rajta nem is kis ideig, mielőtt ajkát bevetette volna. De akkor aztán cidázott, s közben egy apró hajtincse furamód lengedezett ördögi fülecskéje mögött. E ponton közbejátszott, hogy szinte letéptem róla maradék ruhácskáját, s mellei simogatása közben vadul a pináját nyalogattam, majd egy s végül négy ujjamat tettem belé! Ekkorra már annyira beizgultam, hogy tudtam most vagy soha, de ő még halogatta. Kicsit félt a fasztól, mondtam már, de a behatolási aktus elodázásának véleményem szerint az ő szempontjából sem lett volna számottevő gyakorlati értelme.

Bezirka harminc perc elteltével már mind a ketten elélveztünk egyszer, s így már annyira élveztük, hogy nem bírtunk tovább várni, elővettem egy gumit (TODOSOPALLE márkájút), felhúztam, majd faszomra ültettem a leányt, s vadul dugni kezdtünk. Úgy lovagolt, mintha álmában is ezt gyakorolta volna, nyálkás puncija csak úgy cuppant a súrlódások következtében. Ekkor hátára fektettem, s hátúlról szűk seggébe eresztettem kéjektől majd szétdurranó faszomat! Kis idő múltán kivettem faszomat és ismét szopni kezdte, majd szájába élveztem? Oly érzelemmel nyalogatta le faszomról a sok spermát! Máig emlékszem a tündéri elragadtatására. Ekkor ismét odahúztam magamhoz, s lucskos pináját isméd vadul nyalogattam, s ekkor ő beleeresztette szíve lelkét, s számba élvezett! A nedveinek volt némi utóíze, kurkuma és kökény, koriander vagy olajbogyó.

Majd egymás mellé feküdtünk, s csókolgattuk egymást, most már lassan, kifulladt energiáink utolsó pulzálásait meglovagolva. Némi idő múltán felöltöztünk. Én néztem, hogyan veszi fel a bugyiját, hogyan takarja el apró pici szűk bejáratú fenekét, amiből ki sem tisztogatta magvam. Egymásra mosolyogtunk, fényesen, mint az áprilisi napkorong, s visszasétáltunk az iskolába, s folytatódott a tanítás. Utána még fél éven keresztül vad szexben dús szerelmes kapcsolatot folytattunk, míg végül mindketten megcsaltuk egymást, és rájöttünk, hogy nem vagyunk már képesek maradéktalanul kielégíteni egymás szexuális, érzelmi és egzisztenciális igényeit.

Tetszik(162) | Nem tetszik(161)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Tüzes erotika

    Szombaton elmentem lemosni a kocsimat, és közben a következő gondolatok futottak át az

    agyamon:

    Szép napsütéses nyári nap volt. Beálltál a kertbe az autóddal. Én éppen na....

    Edit és a parasztember

    35 éves családos férfi vagyok,a szokasos. Egy vidéki városban élünk,van munkám,van egy hobbim,ami annyit tesz,hogy a város szélén van egy kis tanyám,ahol alap szinten gazdálkodok,baromfik,lo,juh,serté....



    Szeksz barátság

    Már hosszú ideje tudtam, hogy ki vagy, míg Te észre sem vettél. Évek teltek el úgy, hogy csak elsétáltunk egymás mellett, míg egy napon, mikor már mindkettőnket messzire sodort a Sors, azt internet c....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám