Az élet szendvicsben


Beküldő:paki



Túl voltam a váláson, amikor hirtelen jött az ihlet régebbi vágyam felelevenítésére. Két pasi, egy nő. Eltartott egy darabig, mire találtam hasonló elképzelésű pasit az egyik netes ismerkesős portálon, de onnantól felgyorsultak az események. Tinderes regisztáció kihegyezve a hármasra ilyen felállásban, és hadd menjen! Meglepően hamar kaptunk is néhány viszonzást a jobbra húzásban és néhány nap múlva már együtt kortyolgattuk a vörösbort az egyik közeli étterem asztalánál Éva, Zoli és én úgy, hogy mindhárman ott láttuk egymást először. Az első pillanattól kezdve benne volt a levegőben, hogy ebből bármi is lehet. Nos, lett is! A lakásomon is megnyitottunk egy palack száraz vörösbort, de nem az alkohol kellett, hanem a hangulathoz az kívánkozott. Megtudtunk egymásról néhány érdekességet a beszélgetésben, de Zoli láthatóan túl izgatott volt már és minden előzetes jel nélkül megcsókolta Évát. Bár tette volna előbb, mert Éva reakciójából kiderült, hogy mióta kiszállt a taxiból, erre a pillanatra várt! Nehéz lenne pontosan felidézni, hogyan követték egymást az események. Arra jól emlékszem, amint a bugyit lehúztam Éváról és a nedvektől máris csillogó punciját kóstolgattam, de hogy melyikünk farka mikor járt Éva szájában, puncijában, azt lehetetlen pontosan megmondani. Sokszor, sok variációban. Amit biztosan nem felejtek el soha, bár nem ez volt az első alkalom, hogy ilyennel találkoztam, az a fantasztikus élmény volt, Évát élvezni látni és érezni, amint a spriccek csak jönnek és jönnek a punciból! Ahhhh! Mondjuk figyelmeztetett is előre, hogy van egy ilyen dolog nála, de mivel nem zavart minket, alig vártuk, hogy megtapasztaljuk. Rengetegszer megtapasztaltuk! Mégis a legizgalmasabb az volt, amikor hanyattfekve nyaltam a fölém guggoló Éva punciját, miközben Zoli hátulról ujjazta. És jött a spricc, naná! Folyt a fejemen, a nyelvemen... Mivel látta Éva, hogy valóban nem problémaként élem meg, bele is ült az iszonyatosan ágaskodó szerszámomba, úgy csókolóztunk tovább. A spriccelések természetesen a fiúk részéről sem maradtak el, azokból is volt jó néhány. Öt órán keresztül szeretkeztünk kisebb megszakításokkal. Az élet szép! Még úgy is, hogy másnap nagymosást, nagytakaríkást kellett csinálnom, hiszen a nedves orgazmusok bizony nyomot hagytak maguk után itt-ott-amott. Valahogy nem bántam ezt a pluszmunkát. Éva utólag elmondta, hogy több nagyon jó pasija is volt már, de ilyen intenzív élményt, amit kettőnkkel átélt, soha nem kapott még senkitől. Jóleső érzést okoztak őszinte szavai. Az élet szép!

Tetszik(57) | Nem tetszik(66)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A feleségem nem dolgozik

    17 éves koromban a szüleimmel nyaraltam a Mátrában, anyám egyik unokatestvérénél Bélánál, a nyaralójukban. Volt két lányuk Andi és Évi, akikhez nem fuzött szorosabb barátság, mivel ritkán találkoztam ....

    A szomszéd nagyika

    A múlt héten történt velem, vihar készülődött, fújt a szél, dörgött, villámlott. A pár házzal arrébb lakó mamika átjött hozzám. Olyan hetven év körüli, elég szabadszájú, régen jó nő lehetett, (nagy me....



    Hogyan kell pinát nyalni? Így!

    \" Nagyon tisztelem és méltányolom azokat a férfiakat, akik szeretnek puncit nyalni, mert sajnos nem sokan vagytok, legalábbis azok akik értik is a dolgukat ezen a téren. És nem én vagyok az egye....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám