Szex a konyhában


Beküldő:gao

A konyhában ültél, éppen jégkrémet ettél az asztalnál, mikor én is beléptem. Egy gyors puszit adtam az arcodra, majd a hűtő ajtaját tártam ki, s belenéztem.

Megkérdezted, kérek e? De valami táplálóbb étket kerestem.

Meredtem a hűtőbe, mintha most látnám először, pedig csak elgondolkodtam.Tegnap névnapot ünnepeltünk a cégnél, kicsit többet is ittam a kelleténél, bár nem szóltál érte.

Mindenesetre zavart, mert teljesen lefáradtam, korán ágyba dőltem. Végül, becsuktam a fehér ajtót, s bezártam a hideget. Leültem melléd, elnéztem, ahogy a kávéskanállal apró csíkokat szántasz az eperfagyiba. Szádhoz emelve, még az ajkad is kicsit megdermedt a hidegtől.

Mit nézel kedvesem? Kérdezted kíváncsian.

Én nem kapok? Vágtam rá kérkedve.

Már nyújtottad is felém kanaladba rejtett finomságot. Kicsit nagyobbra nyitottam a szám, várva az ízek harmóniáját. Amilyen udvariasan közelítetted felém, olyan kegyetlenül is kaptad be a kanalat, eljátszva többször.

Kinevettél, én meg közben már törtem is a fejem, hogyan is viszonozhatnám fondorlatosan kitervelt húzásodat. Újabb vájat a jégkrémes dobozban, s a falat most már csukott ajkaimhoz ért, éreztem szám apró redőin a jeges krémet. Ki is nyitottam a szám, s nyelvem aljához ért a kanál alja, nyelvemmel vettem el az édességet, ízelő bimbóimon folyt végig a jégkrém minden aromája. Egész jó volt, de valami mintha hiányzott volna. Felálltam, ismét kinyitottam a hűtő ajtaját, jobbra nyúltam, a tejszínhabért, s be is löktem az kitárt ajtót, halk puffanással záródott be. Visszaültem melléd, de egész közel húztam a széket.

Térdem a combodhoz ért, ajkam, pedig az arcodon terült el egy pillanatra.

Te csak tovább ettél, mintha idén még nem is ettél volna, ilyen finomat. A kanál ismét a jégkrémbe tévedt, de mielőtt a szádhoz emelted volna, apró kis pöttyöt biggyesztettem rá a habból.

Így még finomabb nem? Kérdeztem kíváncsisággal telve. Mivel épp az ízeket élvezted, egy kellemes Hmmm fáradt ki belőled. Aztán a kiskanál, ismét felém közeledett, nyomtam megint rá a puha habból, de kicsit túl sok lett. A túlcsordult kanálból, a kézfejemre is jutott.

Feléd nyújtottam, te pedig ajkadat tártad ki, s levetted róla a falatot, szád körül, még felfedeztem a rózsaszín foltokat, amit nyelvem hegyével próbáltam megtisztítani.

Kinyújtottad hideg nyelvedet, s kérkedően hívogattad ajkadba az enyémet.

Éreztem is a bent váró hidegséget, melyet sikerült felhevítenem szenvedélyes csókom forró tüzével. Behunyt szemeidet figyeltem, miközben a kezemben még ott volt a tejszínhabos flakon. Másik kezem szabad volt, s tétlen, nem is vártam sokáig.

Hálóingedhez értettem, oldaladat simogattam meg. A nagy tenyér, pedig lecsúszott combod meztelenségére, cirógató simogatásaim hatására, kicsit megborzong a tested, s apró dombocskákat formál bőröd. A csók abbamaradt, mert elmosolyodtál szelíden.

Már megint kezded?

Én? Mit?

Szinte kuncogtál már, s a fejedet csóváltad, de a simogatás nem maradt abba, csak bőrödet borzolta. Combod belső feléhez értek a barázdás ujjpárnák, lecsúsztak, ameddig csak tudtak.

Felém fordultál, letetted a kanalat a jégkrémes dobozba, tenyereddel érintetted arcom vonalait. A kezek pedig, leértek a nyakamra, hidegségtől, pedig én is megborzongtam.

Akárcsak te, amint ajkam mellkasodhoz ért.

A flakont a combodhoz értettem, te, mint aki tűzről pattan fel, úgy ugrottál fel a székből. Felálltam veled, sikolyodat érzéki csókkal csendesítettem el.

Átöleltük egymást, ahogy hozzám simultál merevedésemet, érezhetted, a boxeremem keresztül. A habot az asztal sarkára helyeztem a bársonyos csókok alatt.

Hálóingedtől, türelmetlenül szabadítottalak meg. Te sem voltál rest, s kezeiddel pólómat húztad fel, majd bújtattál ki belőle. A ruhák halkan értek a székre, s csúsztak le a földre, valahogy ez most nem tudott érdekelni minket. Meztelenségünk fokozta csak a bennünk előtörő vágyakat. Felkaptalak az ölembe, az asztalra ültettelek. A flakon meginogott, de a gravitáció nem fejtett rá komolyabb hatást. Fogaiddal ajkamat harapdáltad, kicsit fájón is, de tudtam, csak hergelni akartál. Eldöntöttelek a hosszas asztalon, pillantásaid félreérthetetlenek voltak. Kezem viszont a habbal teli flakonért nyúlt, s egy csíkot húztam a tejszínes habból a melleid közé. Megrezdültél, hisz még hideg volt a hab. Tudtam jól, ezért gyorsan próbáltam ajkaim melegségével a hideget elűzni. Nyelvemmel lefetyeltem le a finomságot, majd számmal habzsoltam fel minden maradékot. Arcom melled széléhez simult, kicsit odadöntve simogattam a puha dombokat. Újabb adagot fújtam ki hasadra, köldököd köré.

Nyelvemmel próbáltam minél gyorsabban eltávolítani kicsit didergő testedről az ízletes desszertet. Körbeérve, köldöködbe csókoltam, kezemmel, pedig a combodat simogattam.

Feltettem bal lábadat vállamra, s itt is elhúztam a fehér csíkot, térdedtől egészen combod tövéig, finom apró puszikkal, értem le tisztaságot hagyva magam után. Eljátszottam ezt a jobb lábaddal is, ekkora már a szuszogásod is szaporább lett. Letérdeltem a konyha padlójára, amennyire csak tudtál, előrébb csúsztál, simogató nyelvemmel, érintettem szeméremajkaidat.

Éreztem harmatos nedvességedet, amit heves csókokkal viszonoztam. A csókok közben, kezeidet figyeltem amint az asztal szélét szorongatták. Ennek figyelembevételével adagoltam a puszikat már rózsaszín kis pontodra. Nyelvem simogatni kezdte fel, majd lassan le, aztán hosszan köröket leírva. Szinte magam előtt láttam arcodat, amint a gyönyör érintgeti.

Abba is hagytam, mert, ha tovább folytatom, átéled az orgazmus hevét. Felálltam, s már erősen ágaskodó, könnyes férfiasságomat beléd engedtem.

Felemelted a fejed, kedves hangod, pedig nyögdécselésbe váltott át, lábaidat ismét a nyakam mellé tettem, s puszilgatni kezdtem. Hosszan simogattam combodat, egyre mélyebben hatolva szorosan rám záruló ajkaid ölelésében. Hevesen folytattam a csípőmozgásaimat, olyannyira, hogy az asztal is meg meg moccant. Amilyen nagy hévvel adtam az ütemet, annyira gyorsan, le is lassítottam, szinte alig-alig mozgattam megfeszült hímtagomat.

Ki is csúsztam egy pillanatra, de vissza is tettem, s rád dőltem. Érezted, egyre duzzadó lüktetéseim, mégsem mozogtam tovább, csak néztem az arcod vonását.

Folytasd, kérlek! Hangzottak el a szavak, de süket fülekre találtak. Álltam ott benned felhevülve az izgalomtól, mégsem folytattam, szemeidbe néztem, amik csak meredtek rám.

Kezeddel a kezemért nyúltál. Szemed tükrében, szinte szomorúságot véltem felfedezni, annyira szeretted volna már a csodát átélni. Nem tudtam ellenállni, tovább mozogtam, megnyugodva tetted fejed vissza az asztalra. Átkaroltam a lábaid, majd simogattam a melleid. Apró bimbóidat fogtam az ujjaim közé, a mozgásom csak tovább folytatódott az őrület felé. Egyik kezeddel az asztal szélét szorítottad a másikkal a kezemet markoltad.

Utolsó mozdulatokat tettem meg, így élveztem el benned.

Szinte sikoltottál, kicsit meg is karmoltál, oly nagy öröm járta át a testedet, finom lelkedet.

Talpadtól a fejed búbjáig megremegtél, s minden porcikáddal éreztél.

Addig folytattam a mozgást, amíg teljesen el nem ernyedtem, s kicsúszva rád nem dőltem.

Percek teltek el a pilledés örömeiben, majd a kérdés jött, amit szinte vártam.

Miért álltál meg?

Elmosolyodtam, majd füledbe súgtam?

Az incselkedésed kaptad csak vissza kedvesem. Válaszoltam ajkamat kedves kacajra tárva.

Majd tarkómon csattanó a tenyered éles hangja hallatszott.

Kellett ez neked? Kérdezted te is nevetve.

Nem is tudod mennyire!! Mondtam, majd a füledbe csókoltam.

Történet Ajánló

Picsanedvesítő történet

Oszkárt egy sör melletti beszélgetés után barátja Bence meghívta egy házi összejövetelre. Azonban előre figyelmeztette, hogy ez nem hétköznapi összejövetel lesz. Mindenképpen vegye ezt figyelembe és ö....

Fiatal lány, idősebb férfival

Romantikus történet, inkább nőknek ajánlom. Egy 36 éves férfi és egy majdnem 16 éves lány nyári szünet előtti napja. Pár éves eset, amikor kettesben lehettem egy hétig életem szerelmével, vagyis a szü....



Szülés utáni orgia

Elsö gyermekünk megszületése jelentös változást hozott az életünkbe. Társasági életünk majdhogynem teljesen lenullázódott. A korábbi ?mindenben mindig benne vagyunk? átalakult a ?mindig kettesben majd....





Kereső

Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

Reklám