Főiskolai kalandok 2.


Beküldő:Donkopil

Nincs menekvés

Másnap reggel. Helyszín, a hatodik emeleti dohányzó. Alig tudtam elaludni az éjjel, forgolódtam, próbáltam nem koncentrálni a történtekre.

Jól döntöttem vajon, amikor otthagytam négy tüzelő szukát, és két felforrósodott leszbikust két haverom karjában? Dolgozott a férfiagyam. Négy különböző pinát dughattam volna egyetlen aktus alatt, és ki tudja, mekkora szexorgia lehetett abban a szobában.

Ezek voltak a reggeli gondolataim, éjszaka egyáltalán nem jutott eszembe, hogy maradnom kellett volna. Aludni azért nem tudtam csupán, mert szinte minden apró nyögés áthallatszott a falakon, nem beszélve arról, hogy a csajok jobban vihogtak, mint korábban. Akár abban a szobában is próbálhattam volna aludni, a különbség észrevétlen lett volna. Valahogy mégsem érdekelt a műsor. Csalódott voltam.

Még kevésbé értettem, hogyan tudtam olyan korán felkelni. Későn is nyomott el az álom, mikor már csend volt, be is voltam tépve, amikor sokkal többet szoktam aludni, és persze egyébként sem vagyok valami korán ébredő típus.

Ébredő... bőrredő...

Váltson már témát az agyam! Miért csak erre tudok gondolni? Mint mikor egy vissza nem térő alkalom felkínálkozik, és az ember már csak akkor veszi észre, hogy mit hagyott ki, amikor a lehetőség elúszott.

Nem szabadultam. Rá kellett gyújtanom!

Lenyúltam a zsebem mélyére, a doboz már gyűrött volt, megráztam, és a kettes számra gondoltam. Egy szál volt benne. Vesztettem. Megszokott mozdulatokkal illesztettem a számba a szűrőt, miközben a dobozt összegyűrve átrepítettem a bal vállam felett. Még mélyebbre nyúltam a zsebemben, kutatva a gyújtót, amit még volt barátnőmtől kaptam, ő pedig a volt faszijától nyúlta le, mikor még együtt jártunk. Ezzel bizonyította, hogy már nem érdekli a srác, csak egy béna senki, akit bármivel le lehet húzni.

Pedig nem is voltam féltékeny.

Bizonyítani akart nekem, mert nem érdekelt annyira, mint szerette volna, és addig pedálozott, amíg megelégeltem. De a gyújtót megtartottam. Felvillant a lángja, és közeledett a cigaretta végéhez, parázsló fáklyává alakítva azt az első slukk által. Sohasem tüdőzöm le az első slukkot. A cigi végében valami hülye ragasztó van, ami megóvja attól, hogy a dobozban kiszóródjon az összes dohány. Károsabb, mint az egész cigi.

A második slukk szétáradó nyugalmat vezérelt az ereimbe, hátradőltem, és élveztem az elterelt gondolatokat. Mindezt ilyen részletesen kellett elgondolnom ahhoz, hogy ne Dinára gondoljak, és amikor végre sikerült, hát nem belépett a dohányzóba Marvin?

- Szeva, Dave! - köszönt, és vigyorgott. Ilyen korán még nem szokott vigyorogni, sokkal inkább kócos fejjel, félálomban nyögdécsel az újabb nap miatt.

- Hova a moderált szürke ködbe (bús picsa) tűntél tegnap? - érdeklődtem kedvesen. - Megdugtad azt a Bogi csajt, mi? Mit ne mondjak, te jártál jobban.

Marvin még szélesebbre nyújtotta azt a vigyort, amelyről nem hittem volna, hogy lehetséges, és ahogy beljebb araszolt, engedte belépni maga mögött az említett hölgyeményt.

- Szia, Dávid! - köszönt, bár kicsit megszeppentnek tűnt.

- Ja, szia! - viszonoztam kedvetlenül. - Bocs az előbbiért.

- Fátylat rá! A többiek már hazamentek?

- Honnan a moderált fapenészből (bús picsa) tudjam? - válaszoltam kedvesen, aztán a magam dolgával törődtem inkább. - Te, Marvin! Hogy érted el tegnap, hogy a portásnő olyan későn is kihozza a létrát?

- Érdekel mi? - vigyorgott, már inkább önelégülten. - Igérd meg, hogy kedvesebb leszel Bogival, és elmondom.

- He? - értetlenkedtem, majd hamarjában - Na jó, megígérem. - szavakkal egyeztem bele.

- Ígérd! Ne csak ráhagyd! - erősködött.

Be kell valljam, igaza volt. Teljesen ok nélkül bunkóztam a csajjal, miközben ő a talpamat is lenyalta volna a lócitrom után... De hé, nem Marvinnal volt egész este?

- Rendben. Ne haragudj, ha az ellenszenves külsőmet adtam. Nem rád vagyok pipa.

- Megteszi? - kérdezte Marvin Bogitól, mire az bólintott, és végre meghallgathattam a mesét. - Szimpla ügy. Bogit beírtam, mint vendéget, és felmentünk Gyémánt Joe szobájába. Onnan ledobtunk egy szatyornyi kacatot az ereszre, majd egy kis idő elteltéig vártunk, hogy ne legyünk gyanúsak a portásnőnél. Aztán lejöttünk panaszkodni, hogy egy hülye srác véletlenül kiejtette a szatyrot, amiben benne voltak Bogi cuccai. Mivel ő vendég, ezért nem várhatott holnapig, vagyis máig. A többit tudod, Joe csak abban segített, hogy megtudtam, hogyan reagálnak ilyen helyzetben.

- Jó, de hová tűntetek ezután?

- Szóval, eh... eredetileg nem volt betervezve, hogy Bogit beírjuk vendégnek, és fel is tudtam volna csempészni, de akkor a többi lány nem tudott volna feljutni. Megkérdeztem, és beleegyezett.

- Mibe? - kezdett ismét összekavarni.

- Hogy Bongónál aludjunk este, az albérletben.

- Aludni, persze! - hecceltem a srácot, de aztán láttam rajta, hogy tényleg nem fektette meg a csajt. Elbénázta volna? - Jobb lett volna, ha inkább a többiek maradnak lent.

- Miért, itt mi volt? - kérdezte.

- Hogy mi? Hát orgia, az volt.

- A fenébe! - tört ki Bogi. Úgy láttam csalódott, de szerintem sejtette is, hogy ez lesz. Talán sajnálja, hogy kimaradt.

- Nene! - jelzett neki Marvin. Ezek közt tuti, hogy van valami, gondoltam, mert a csaj kontrollálhatóvá vált. Valójában el voltam foglalva a saját gondjaimmal. Sovány moslék. - És te? Neked hogy tetszett a szexcsata?

- Nem az én műfajom. Otthagytam őket. - feleltem. - Én azt a Dina csajt szerettem volna felszedni, de... kicsit sok volt nekem ez a tegnapi.

- Miért akarnál te érzéketlenkével járni? - szólt közbe Bogi. - Pont vele?

- Hogy érted, hogy érzéketlenke?

- Szó szerint. A csajnak nincsenek érzései. Egy gátlástalan nimfomán, aki nem kötődik semmihez, és senkihez. Ami a legrosszabb az egészben, hogy megteheti. Szomorú történet.

- De mi... de hogy... de miért? Valami betegség, vagy... - habogtam értetlenül. - Ilyesmiről még sohasem hallottam.

- Én sem. Figyelj, csak azt tanácsolhatom, minden rosszakarat nélkül, hogy ne foglalkozz vele. Nem tudsz rajta változtatni, ezt az állapotot pedig nem hiszem, hogy bárki el tudná viselni. - Közelebb hajolt, mint a filmekben, amikor igazán fontos információt adnak át. - Nagyon könnyen meg tudsz sérülni, de ő nem fogja zavartatni magát miattad.

Rendben, ez a filmnek inkább az a része volt, amikor a fenyegetést közlik ugyanolyan módon.

- De mitől ilyen? - erősködtem.

- Már így is túl sokat mondtam. - felelte. - A lányokkal már régen megegyeztünk, hogy bármennyire is ellenszenvesenek tartjuk az ő dolgait, tiszteletben tartjuk a múltját. Mi vagyunk az egyetlen barátai. Mintha jelentene ez neki bármit is, de köztünk egészen hétköznapi is tud lenni.

- Akkor honnan tudhatnám meg? - Nem adtam fel.

- Egyszerű! Kérdezd meg tőle!

Persze nem hittem el Boginak mindent. Valójában pont arról van szó, hogy ha nem mondta volna el Dina különlegességét, akkor talán el is felejtettem volna az egészet. De érdekelni kezdett. Olyankor pedig nincs megállás.

* * *

Arra gondoltam, hogy könnyen meglehet, nem is találkozom velük többet. Péntek-szombatokon nem szoktunk eljárni kocsmázni, a többi napokon pedig még egyszer sem láttuk őket. Még vasárnap sem, amikor a legtöbben vagyunk a kolival szembeni kocsmában, hiszen akkor jön vissza minden főiskolás a hétvégéről, és kapásból indul a banzáj.

Tévedtem.

Mivel közöltük velük, hogy mi is ott szoktunk vedelni, ezért elkezdtek hétköznapokon bejárni. És persze vasárnap is. A fiúk örültek nekik, én pedig vettem egy újabb sört. Nem láttam a lányok közt Dinát, ez volt a szerencsém, mégis hiányoltam egy kicsit. Bogi ült le velem szemben.

- Mi a baj Dávid? Miért ülsz itt külön?

- Nincs hangulatom. Nem úgy értem, maradj nyugodtan. Amit mondtál, kicsit felkavart.

- Ne foglalkozz vele! - próbált felvidítani.

- Igen, pont ez a mondatod kavart fel. - mondtam, és ezzel megnevettettem egy kicsit. Feltűnt, hogy nem vihog.

- Idehívjam? - kérdezte. - Talán ha beszélsz vele erről, jobban megérted.

- De hát nincs is itt!

- Dehogy nincs! - pillantott hátra. - Látod ott azt az élénkvörös, göndör hajú csajt?

- Igen. Mi van vele? - kérdeztem.

- Ő az. - nézett rám, és megint nevetett, hogy nem ismertem fel. - Dina folyton változik. Ideküldöm.

- Ne...! - ellenkeztem, de már késő volt. Bogi elindult.

Folyton változik. Egyre újabb, és újabb dolgokat tudtam meg. Csak még érdekesebb volt a szememben.

- Szia, ADIDAS-fiú! - köszönt, és leült velem szemben. Tényleg ő volt, csak teljesen más stílusú ruhában, másik frizurával. Alig lehetett felismerni, bár nem volt kevésbé attraktív.

Legtöbbször ADIDAS melegítő volt rajtam, és úgy láttam, ez tetszhetett neki, mert folyton így szólított.

- Bogi mesélt nekem. - kezdtem, de alig mondtam ki, a kifejezéstelen arc kissé letörtté változott. Nem maradt időm folytatni sem.

- Erről nem fogok veled beszélni. - mondta, és már állt is fel.

- Dina, tetszel nekem! - mondtam ki hirtelen, mire megtorpant. Magam is meglepődtem, de abban a pillanatban rájöttem, hogy csak váratlan cselekedetekkel tudom felvenni Dinával a versenyt. - Egyszerűen szeretnék többet tudni rólad.

- Tönkreteszlek. - mondta, miközben visszaült. - Ez nem elég?

- Így is, úgy is. Legalább azt szeretném tudni, miért.

- Miért? - kérdezte.

- Na, ezt szeretném én is tudni. - vágtam rá.

Furcsa volt. Mások ilyenkor már nevettek.

- Kinek képzeled magad? - kérdezte. - Egy napja sem ismerlek, de mondjak el neked mindent, amit szeretnék magam is elfelejteni?

- Ne... De igen! - Törekednem kellett a váratlanra. - Mivel egy nap alatt... Jobban mondva tegnap, úgy egy óra alatt akkora hatást tettél rám, hogy érdekel.

- Tegnap óta a gondolataid tettek rád akkora hatást, nem én. - felelte. - Ha ugyanolyan lennék, mint azok a lányok, akik az utcán sétálnak, akkor nem látnál bennem semmi különlegeset.

- De nem vagy ugyanolyan...

- Velük kellene foglalkoznod. - vágta rá, mintha ezzel le is zárta volna a témát.

- Majd ha olyan leszel. - folytattam.

- Ez a beszélgetés nem szól semmiről.

- Akkor szóljon valamiről! Miért Dina a neved? Edina eredetileg?

- Igen. Miért nem akartál tegnap megdugni? Féltél, hogy nem csak veled csinálom? - kérdezte.

Nyert. Túl gyorsan nyert, és pontosan azzal, ami az ő jellemzője. Már akkor nyert, amikor őt nem érdekelte, hogy milyen vagyok, és vagyok-e egyáltalán, mégis beleült az ölembe. A gondolatra, hogy akkor nem volt rajta bugyi, kezdett felállni a farkam.

- Miért vagy ilyen? - kérdeztem. - Mint egy mágnes. Vonzó, és taszító egyben.

- Nem ez a világ való nekem. Nem vagyok öngyilkos típus, ezért úgy teszem tönkre magam, ahogy tudom. Nem rángatok magammal senkit.

- Engem magaddal rántottál. - vágtam közbe, de nem láttam rajta, hogy megenyhülne. Nem lehetett semmit sem kiolvasni az arcából.

Egy néma perc elteltével megszólalt.

- Nem tudnád elviselni mellettem önmagad azért, mert hagynál engem úgy élni, ahogy akarok. Nem tehetnél mást. Nem tudom, milyen az, járni valakivel. Nem kötődnék hozzád, és nem vonzol jobban, mint a többi fiú. Naponta fekszek le mással és mással, ha akarod, ha nem.

Bár felőlem te is megteheted ugyanezt. Miért lenne ez jó neked? Ha csak dugni akarsz, abban benne vagyok.

- Nem! - mondtam. Hallani sem volt jó mindezt. - Azt szeretném elérni nálad, hogy érezz irántam valamit.

- Sajnálom, - felelte rá. Túl gyorsan ahhoz, hogy ne legyen bántó. - de én nem tudok érezni.

- Ez nem igaz! Hiszen már eleve engem akarsz megóvni attól, hogy érzelmileg sérüljek. Az aggódás is érzelem.

- Racionális gondolkodásról nem hallottál még? Ha aggódnék érted, akkor az érzéseid ellenére nem feküdnék le veled.

- Dehát... - csodálkoztam. - Nem is fekszel le velem.

- De nem az érzéseid ellenére. Tegnap dugni akartam veled, sőt, ma is dugnék. Te vagy az, aki nem meri megtenni.

Igaza volt. Jól tudtam, hogy nincs visszaút, ha a dolog egyoldalú, mert nem marad más, csak szenvedések sorozata. Okos lány volt, pedig majdnem öt évvel fiatalabb, mint én.

- Akkor a barátod leszek. Szimpla, egyszerű barát, de akkor is kicsikarok belőled valamilyen érzelmet irántam. A barátnőid különben is jelentenek neked valamit.

- Ürügyet. Mivel ők is erkölcstelenek egy halvány szinten, ezért könnyebb velük farokra vadászni.

- Hogy lehet, hogy csak erre tudsz gondolni?

- Nimfomán vagyok. Ha tehetném, fel sem kelnék az ágyból, de senki nincs, aki bírna annyi szexet, amennyire szükségem van.

- Egész nap csak szeretkezel?

- Szeretkezni? Mi vagy te, lány? - kérdezte. Ez olyan kategóriában volt sértő, amiben még senki sem volt képes megbántani. - Baszni, dugni, kefélni, ezek a szavak már jobban helytállnak. - végignézett rajtam. - Szóval te ott fogsz ülni mellettem, amíg én felszedek egy-két srácot ma estére, ha jól nézem, a barátaid közül, és szó nélkül fogod tűrni? Vagy esetleg beszállsz? Ha nagyon akarod, ma este csinálom csak veled.

- Kösz nem! Holnap találkozunk! - mondtam, és visszamentem inkább a koliba.

A szobámba belépve rögtön feltűnt a kamera az asztalon, amit előző nap este otthagytam a másik szobában. Gondoltam, visszanézem. Az agyam úgysem fog tudni egyhamar szabadulni ebből az eszmei börtönből. Hozzá kell szoktatnom magam, és elviselhetőbbé tenni a kínt.

Kín. Nem gondoltam végig rendesen a szót, amikor a jelentése már a bőröm alá ivódott a felvétel lejátszása alatt. Viktor felkapta a kamerát, miután én kimentem, és csinált egy egész korrekt kis home videót. A baj csak az egyik főszereplővel volt.

Kezdetnek Dina lovaglása Ateszon, amit időnként Anita félbeszakított egy kis faroknyalogatással, majd helyet cseréltek. Akkor Viktor a saját farkát filmezte, ahogy Rita és Mucus felváltva játszadoztak vele, majd becsatlakozott hozzájuk Dina is.

Mikor Mucus elterült az ágyon sokat sejtető terpeszben, Viktor azonnal rástartolt, és nekiállt rendesen tömni a csajt. Nehéz lenne találóbb szót mondani rá, mert úgy mozgott, mint valami légkalapács. A kamerát azt hiszem Rita foghatta, egészen addig, amíg ő maga is helyet nem cserélt Anitával Atesz farkán.

Anita a leszbikusokat vette fel, ahol már Dina volt a harmadik, aztán jött Viktor, és megint a kezébe vette az operatőri munkát. Anitát odaküldte Dina mellé, és hátulról berakta neki, majd néhány mozdulat után Dinának is. Még néhány mozdulat után vissza akart térni Anitához, de már sorban helyezkedett melléjük Rita.

A kamera hirtelen fordulatot tett meg, és azt láttam, hogy Ateszon Mucus mozgolódik egy igen előnyös pozitúrában. Viktor folytatta a felvételt, majd Ritától indulva még egyszer végigment a soron, közben időnként a T.A.T.U. csajokat is megörökítette.

Nagyot lestem, mikor az egyik hátsóban Viktor a másik lyukat is kipróbálta. Abból a szemszögből nem tudtam megállapítani, melyik lánnyal, de hamar mindegy is lett. Mindegyik lánnyal. Már mind a négyen ott térdeltek az ágy szélén, és Viktor, meg Atesz felváltva hol az egyikbe, hol a másikba dugdosták a farkukat, hol ebbe a lyukba, hol a másikba.

Hihetetlen volt. Tiszta pornó. Tökéletesen elfajzott helyzet olyan csajokkal, akik ezt a legkevésbé sem bánják. Ezt nem a fű okozta, nagyon jól tudtam. Az erre nem képes. Ezek a csajok színjózanul is ezt tették volna.

Ráadásnak, amikor ez a két barom elélvezett, mind a kettő éppen Dina arcát szemelték ki, aki ott bezzeg vigyorgott. Nem éppen volt az a moderált szende fehérnép (bús picsa), akit a kocsmában megismertem.

A felvétel még nem ért véget. Rövidnek is tűnt, ahhoz viszonyítva, hogy mennyit vihogtak előző este. Atesz és Viktor elnyúltak két külön ágyon, és a lányok felváltva nyalogatták a nemi szerveiket, símogatták a mellkasukat, és amint ismét harcrakész állapotba kerültek, kezdődött az egész elölről.

Ahhoz azonban már nem volt elég a szallag.

Hát ez történt odaát a másik szobában. Ebből maradtam ki. Annyira nem éreztem magam rosszul, tudtam, hogy amennyiben a lányok rendszeresen fognak járni a kocsmába, lesz még lehetőségem bepótolni. De valójában egyáltalán nem bántam, és nem is volt igazán kedvem bepótolni.

Az egész eseménysorozatban engem Dina zavart. Őt szerettem volna, és csak magamnak. Nem birtoklási vágyból, egyszerűen csak nem akartam megosztani mással.

Olyasminek a korlátozásáról gondolkodtam, ami nem volt a kezemben, és a legnagyobb félelmet végülis az a gondolat okozta, hogy ha Dina nem ilyen volna, nem is tetszene egyáltalán. Akkor, ott, a film hatására felizgult farkamat szorongatva, tényleg megijedtem.

Történet Ajánló

Pornó történet

Még alig voltunk házasok, de a nejemre annyira jót tett a nászút,hogy folyton baszni akart. lassan teljesen kikészített,mert napjában hatszor hétszer kellett kielégítenem a farkammal és ha nem ment ak....

Kefélem az anyóst

Anyósom egy - számomra - gyönyörű nő. Meglehetősen alacsony. Kislányos arca, tekintete van. Mindenből van neki, ami kell. Dús, de nem túl nagy mellei vannak, szép feneke, egyenes szálú sötét haja. Szá....



A strand gyönyörei

Apu nem tiltakozott, mikor Péter reggel kölcsönkérte a kocsit, én is azt hittem, átmegyünk a gyenesi strandra. Nem kérdeztem semmit, aztán, miután felvettünk egy csajt a gesztenyesor után, magától is ....





Kereső

Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

Reklám