szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

A perverz család 1.


Beküldő:Szex



Egy álmos kis kertvárosban járunk, fél hét előtt pár perccel. A Rottenbiller utcában. Ebben a kis utcában van a Baker család otthona. Nagy emeletes ház 3 szobával 2 fürdővel és 2 WC-vel. A ház előtt egy új ezüst A4-es áll, gazdája kedvence. Bakerék még alszanak. A család Morgan és Diane, a lányuk Zóé és a fiúk Sam. Morgan egy gyárban középvezető 47 éves vigyázz magára. Felesége Diane 44 éves, karcsú, hosszú göndör hajú nő. A természet nagy körte melleket adott neki. Zoé 24 éves végzős a főiskolán ahol épp tanárnak tanul nagyon jó eredménnyel. Édesanyának fiatalabb kiadása csak, kicsit kisebb méretekkel. A fiú Sam 15 éves középiskolába jár nem túl fényes eredménnyel.
És ebben a pillanatban megszólalnak az ébresztő órák. Fél 7 van. Zoé a leggyorsabb siet hogy az emeleti fürdőt szerezhesse meg, öccse még lustálkodik kicsit de ő is követi nem sokára mosdás öltözködés. A hálóban közben Morgan kinyomja az ébresztőt és még lustálkodik egy kicsit. Ezzel viszont Diane nem ért egyet és bebújva a paplan alá hitvese férfiasságát kezdi cirógatni, aminek persze rögtön van hatása. Morgan még aludna, egy kicsit, Diane hogy nyomatékosítsa, akaratát a paplan alatt szájába is veszi a már meredező nagy péniszt ami ettől csak tovább nő és keményedik. Így adja Morgan tudtára hogy nincs választása. Morgan fásultan fordul felesége felé aki rögtön ráfarol a már kemény péniszre és tövig vezeti magában. Majd férje karjába bújik aki egyik kezét átdugva a mellét markolja míg másikkal a derekát szorítja. Lassú játék kezdődik a két ember közt ami néha gyorsul néha lassul. De Morgan már nem a régi és nem is szereti ezt a pozitúrát különösebben ám felesége imádja. Érzi Diane is hogy férje érdeklődése lankad, így egy apró orgazmus után, kihúzza magából a még félig kemény péniszt és szájával fejezi be. Nem ez Diane vágya de tudja hogy férjét reggel csak így tudja a csúcsra juttatni. A hatás nem is késik rövid de kemény szopás után kedvese a szájába lövi a reggeli adagot. Ezután összebújnak és még egy kicsit együtt lustálkodnak, míg az ébresztő újra meg nem szólal, de már 7 órakor. Tovább már nem lehet lustálkodni Morgan is a fürdőbe megy készülődni, míg felesége odalent reggelit csinál. 15 perccel később már mind együtt ülnek az asztalnál. Látszatra mindenki jó kedvű mosolyogós és vidám. Diane kedvesen mosolyog gyermekeire de belül mardossa a csalódottság és a kielégületlenség. Nem ez az első alkalom hogy kénytelen ennyivel beérni de nincs mit tenni. Pedig teste és szelleme is ennél jóval többet akar. Legszívesebben most is az ágyban lenne hitvesével és az egykor nagy és kemény farkán lovagolna, mint réges-régen. De megváltoztak az idők. Morgan gondterhelt. Munkahelyi gondok nyomják a lelkét. Szeretettel néz kedvesére aki épp egy adag ételt vesz a szájába. Szereti őt,mindennél jobban ahogy a családját is de az idő felette is el járt. Felesége már nem az a nő aki egykor volt, már nem képes felizgatni vagy rávenni őt hogy vele töltse a napot az ágyban. Tudja mi a baj, bár nehezen ismeri be magának. Felesége megöregedett, és számára már közel sem annyira vonzó mint egykor volt. Zoé csendesen eszik ő az egyetlen aki valóban jó kedvű az asztalnál. Ma lesz az első gyakorlati napja és már alig várja. Végre azok közt a fiúk közt lehet majd akikről oly régóta álmodozik. Volt már korábban kalandja fiúkkal de csak a maga korosztályából, ám a tizenéves fiúk a kedvencei és imádottjai, és ma végre köztük járhat. Sam se jó kedvű ma dolgozatot kell írnia a matematikából és ha nem sikerül neki akkor pótvizsgáznia kell ami a szülei nem bocsátanának meg. Ráadásul hogy a gondjai még nagyobbak legyenek mindehhez megkapta az iskola legszigorúbb és legkeményebb tanárnőjét aki nem kíméli a gyengéket. Lassan elfogy a reggeli és mindenki elindul. Apa dolgozni a gyerekek iskolába. Csak Diane marad otthon egyedül. Kedves búcsúzkodás, ölelgetés hitvesi csók mi egymás. Fél 8-kor indul az Audi motorja és halk búgással elindul a 3 utassal a cél felé. Diane az ajtóban várja míg a kocsi eltűnik a sarkon. Azután bemegy és becsukja az ajtót. Morgan rálép a gázra és háromnegyedre már ki is szórta a gyerekeket az iskoláiknál. 55-kor húzza le a kártyáját, és 8-kor már az íróasztala mögött ül. Zoé a fősulin találkozik tanárával és konzulensével hogy elinduljanak, a kiválasztott iskola felé ahol reggel 9-re várják őket. Sam is eljutott az iskolába és most már a padban várja hogy elkezdődjön a nap. Egész úton azon imádkozott hogy valami történjen defekt karambol vagy dögöljön be a motor de hiába. Most barátjával megbeszélték a nap fontosabb dolgait és híreit miközben a kávégépből vettek egy-egy kávét és most a padban ülve lassan kortyolgatják és viccelődnek padtársaikkal. Sam igyekszik mosolyogni de lelkében már régen elfutott volna vagy be se jött volna, de nem lehetett. Így indul egy átlagos nap Bakeréknél, ám azt még egyikük se sejti hogy ez a nap más lesz mint a többi. Mire a nap lenyugszik életükben fontos visszavonhatatlan változások fognak történni.

Este az egész család az asztalnál ült. Mikor reggel elmentek otthonról lehangoltak és feszültek voltak. Most viszont mindenki mosolygott, örült és elégedett volt. Talán egyedül Sam-nek tűnt fel a változás, bár annyira örült hogy mindenki jó kedvű, hogy nem nagyon feszegette kérdést, különben is örült, mert nem kell elszámolnia a matek 2-esről amit ma nagy nehézségek árán szerzett meg, a tanárnő lábai közt. Érezte, hogy valami változás történt de betudta annak, hogy vele is megtörtént az elképzelhetetlen, és szexelt egyet. Sőt, úgy tűnt, hogy a nyáron még fog is. Nővére is elégedetten ette a vacsorát a tóparti kaland boldoggá tette és úgy gondolta, hogy Konráddal még lesz közös együttlétük, bár nem tett le tesójáról se. Egyikük se sejtette, hogy az éjszaka még mindkettőjüknek tartogat kalandokat. Morgan is elégedetten evett, kedve a régi volt, újult erővel tért haza feleségéhez és már alig várta hogy ágyba bújjanak. Az asztal alatt keze elkalandozott felesége combján, aki finom terpesszel engedte beljebb férje kezét. Diane is elégedett volt magával. Senki se sejtette, hogy a délelőtt nagy részét a szomszéd fogyatékos kissráccal és annak hatalmas farkával töltötte, nagyobbat szexelve vele, mint férjével az elmúlt évben bármikor. Ám most mégis örült férje közeledésének, az asztal alatt kezével ő is viszonozta férjének a simogatást egy kis farok masszázs formájában, és legnagyobb megdöbbenésére férje férfiassága újra régi pompájában találta. Annyira meg volt lepődve hogy nem tudta magát türtőztetni és az asztal alatt finoman elővette Morgan szerszámát, és elkerekedett szemmel látta és érezte is hogy az újra a régi. Rámosolygott férjére és finoman folytatta amit elkezdett. A gyerekek ebből persze semmit se vettek észre, ők elvoltak a magukkal. Ám Zoé mikor felpillantott az ételéből feltűnt neki szülei összenézése, és anyja egyik kezének hiánya, na meg apja furcsa arckifejezése ahogy próbálja szeletelni a húst. Sejtette, hogy valami zajlik körülötte de nem lehetett lehajolni és megnézni. Zsebéből finoman elővette hát a telefonját, ügyesen levett róla minden hangot és fényt, majd kamerára kapcsolt és egy pár pillanatig az asztal alá tette. Majd megállította a felvételt. Oldalt pillantott tesójára, de ő a saját telefonjával volt elfoglalva az asztalnál. Anyjuk nem szerette ha az asztalnál telefonoznak de most el volt foglalva és nem látta és nem is igazán törődött vele. Óvatosan levette a hangot, majd elindította a felvételt. Nagyon meglepődött, azon amit a telefon rögzített, majdnem ő maga is benézett az asztal alá, hogy saját szemével lássa. Most már értette szülei mozdulatait, apja arcát és minden mást is. Úgy döntött, hogy folytatja a felvételt és újra elkezdte felvenni, ám most nem állította meg, hanem csak finoman várt. A telefont ügyesen a lába közé fogta, hogy az tovább vegye az eseményeket, ő maga pedig folytatta a vacsorát. Fél szemmel közben rá-rá pillantott apjára, hátha megtudja saccolni, hogy meg lehet-e állítani a felvételt. Aztán apja arcán olyat látott amit eddig még soha. Nem is tudta beazonosítani az érzelmet, rápillantott az órájára megjegyezte az időt és várta a folytatást. Pár pillanat múlva anyja keze felbukkant az asztal felett és folytatta az evést apja arca pedig megkönnyebbülté vált. Finoman lenyúlt megállította a felvételt majd zsebre rakta a telefont. Úgy érezte magát mint egy beépített ügynök aki a rossz fiukról készít terhelő bizonyítékot.
Elfogyott a vacsorája, úgyhogy elbúcsúzott és felment a szobájába ahol befeküdt az ágyába és rögtön megnézte mit is vett fel a kamera. Szép munka volt, a felvételen minden jól látszott. nagy kerek szemmel figyelte a videót amin anyja keze egyre csak liftezik apja hatalmas farkán, majd egyszer csak apja farka rándul egyet, és elkezdi lövellni magából a fehér ondót egyenest az asztal aljára. A felvételen azt is jól látta, hogy anyja a nagy bumm bekövetkezte előtt, apja farkát finoman megdöntötte így a kirobbanó fehér folyam nem fölfelé lövellt hanem az asztal aljára és az asztal terítőre. A felvétel gyors elemzése közben arra is rájött, hogy mi volt apja arcán az a furcsa arckifejezés, amit látott. Akkor élvezett el. Nagyon felizgatta amit látott, magát juttatva csúcsra aludt el és csak később egy óra magasságában ébredt fel valami zajra.
A vacsora végén Sam a szobájába ment és kedvenc videó játékával játszott egészen éjfélig amikor a természet szólította. Miután végzett halkan lopakodott a folyosón, hogy ne ébresszen fel senkit. Ám mikor elhaladt anyjáék szobája előtt a szobából halk nyögésekre lett figyelmes. Nem bírta megállni, egy gyors pillantást vetett a kulcs lyukon keresztül. A látványtól le esett az álla, farka pedig rögtön égnek állt.
Miután a gyerekek elmentek a szobájukba Morgan és Diane átölték, megcsókolták egymást és összenevettek, majd felálltak és elpakolták az asztalt. Diane el volt képedve férje visszatért erején, és bár gyanús volt neki egy kicsit, úgy döntött nem forszírozza a dolgot. Rég voltak együtt utoljára, úgy igazán, ezért érezte, hogy jót fog tenni maguknak egy folytatás. Ám nem tudta, hogy férjében van még erő a folytatáshoz vagy ellőtte az összes töltényt az asztalaljára. Ám ahogy mosogatott férje mögé lépett belecsókolt a nyakába úgy mint régen, amitől rögtön elérzékenyült. Férjének dőlve kezével tapogatva ki a lehetséges folytatást. Boldog volt mikor érezte, hogy férje gatyája megint nőni kezdett. Megfordult és megcsókolta a férjét aki szorosan magához ölelte, így máris a hasán érezhette férje egyre keményedő farkát. Villámgyorsan befejezte a munkát és addig üsd a vasat amíg meleg alapon, gyorsan felvezette férjét a hálóba, ahol még gyorsabban kiszabadította ?Vilit? a fogságból, és pár pillanat múlva már a szájában is volt a hatalmas kemény farok. Morgan a szobában állt meztelenül, míg felesége előtte térdelt és kényeztette. Egy ideig élvezte felesége nyújtotta örömöket, majd felállította, levetkőztette és az ágyra fektette majd elmerült a lábai közt. Diane rég érzete férjét ilyen oda adónak, minden nyelvcsapás egy kisebb orgazmussal ért fel számára, teste szikrázott a feszültségtől. Az ágyon vonaglott kezeivel a melleit markolászta, míg egyre közelebb jutott a csúcshoz. Aztán Morgan megérintette a G pontját az ujjával és az orgazmus úgy csapott le rá abban a pillanatban mint egy villám. A teste megfeszült, kezei a lepedőt markolták, lábai férje fejét szorították egy pár pillanatig majd szét vetette azokat is. Nyögött ziháltan, muszáj volt a kispárnájával betömnie a száját mert különben a belőle kiszakadó óriási nyögések mindenkit felébresztettek volna. Ekkor Morgan feljött a lábai közül és mélyen megcsókolta. Érezte amint a kőkemény merev farok a bejáratához ér, azonnal átkarolta a lábaival férjét és rögtön magába vezette a hatalmas pajszert. Morgan pár pillanatig várt had élvezze ki felesége a pillanatot aztán lassan mozogni kezdett. Fokozatosan gyorsított a tempón, időt hagyva felségének, hogy kiélvezzen minden mozdulatot. Nemsokára Diane újabb orgazmust élt át. Lábai szorosan fogták és nyomták befelé a szerszámot, míg körmei a férje hátába vájtak, miközben hevesen csókolta, őt. Mikor kicsit csillapodott az érzés, megfordultak. Most férje feküdt és ő térdelt fölé. Ő sem rohant, lassan ereszkedett alá, és emelkedett fölé, mert tudta hogy férje imádja mikor ő van fölötte, és azt szerette volna hogy minél tovább tartson ez az érzés. Épp szemben volt az ajtóval és a éjjeli lámpa amit égve hagytak gyönyörűen megvilágította a liftező testét. Ő pedig szép lassan teljesen átadta magát a szenvedélynek.

Az ajtó túloldalán Sam térdelt és a kulcslyukon keresztül figyelte anyját ahogy az lovagol az apján. Tudta, hogy nem helyes sőt, erkölcstelen de még se tudott ellépni onnan. Tágra nyílt szemmel nézte a bent zajló eseményeket. A lámpa és szülei szerencsés fekvése pornófilmbe illő beállítás és belátást nyújtott neki. Alsóját letolva farkát elővéve anyja ütemére el kezdte húzogatni azt.

Mikor Zoé felébredt az volt az első gondolata, hogy WC-re kell mennie. Halkan kinyitotta az ajtót, és elment wc-re. Az ő szobája közelebb volt a WC-hez és nem is abban az irányban így elsőre észre se vette a sötétben önkielégítő és kukkoló öcsikéjét. Mikor visszafelé lopózott egy autó ment el a ház előtt. Lámpái egy pillanatra bevilágították a folyosót. Akkor vette csak észre Sam-et. Meglepetten nézte először majd lassan odalopakodott hozzá. Már a kiszűrődő hangokból tudta, hogy mi folyik odabent és hogy tesója mit nézhet. Majd hirtelen lenyúlt egyik kezével megragadta öccse farkát másikkal befogta a száját. Sam a meglepettségtől szólni se tudott. Nővére a farkánál fogva felhúzta majd a falhoz nyomta, és teljesen lehúzta az alsóját. Zoé szája elé téve kezét jelezte Sam-nek, hogy maradjon csendben, majd elé térdelt, és elkezdte szopni a már előváladéktól csillogó hímvesszőt. Sam nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak markolta a falat és élvezte amit a nővérétől kap.

Közben bent változott a felállás most Diane térdelt és férje hátulról tette magáévá, ezzel igen nagy örömet okozva Diane-nek, aki már a számtalan orgazmuson volt túl az éjszaka. Élvezte minden percét, minden pillanatát, miközben fogalma sem volt, hogy az ajtó túl oldalán éppen a gyerekeik is azt teszik.
Zoé teljes odaadással szopta testvére kemény farkát aki már nagyon a végét járta már. Pár pillanattal később hatalmas adag gyönyörlé borította el száját és érezte, látta is a sötétben hogy öcsikéje épp most élvezett egy óriásit. Le akarta tisztítani azt ám az újra nőni kezdett. a szájába így pár perces húzogatás és liftezés után tesója újra készen állt a harcra. Miközben szopta letolta magáról a pizsama nadrágját, majd letérdelt és öccsét a farkánál fogva rányitotta a megfelelő helyre, ami a háta mögött volt. Sam némán engedelmeskedett, tudta innen nincs visszaút, nővére mögé térdelt, odaillesztette a bejáratához és belé hatolt. Teljesen más volt mint a délután a tanárnővel. Feszesebb szorosabb, izgatóbb. Lassan kezdett el mozogni ám Zoé adta a ritmust ami gyorsításra sarkalta. Pár perccel később Zoé, szájában a pizsama nadrágjával élvezete a gyönyört. A padlót kaparta, a szőnyeget szedte fel, olyan érzések kerítették hatalmába amiket eddig még nem ismert, boldog volt, hogy megtörtént amiről már rég letett. Így ért fel a csúcsig. Hatalmas hullámokban tört rá az orgazmus, ficánkolt forgatta a csípőjét fokozva az érzést míg nem az érzés kicsúcsosodott, és akkor mélyen magába tolta és ott is tartotta Sam farkát. Mikor a lila köd oszlani kezdett az agyáról és újra visszatért a világba érezte ahogy öccse farka vadul pumpálja belé a gyönyörnedvét. Elégedetten nyúlt előre a padlón, magával húzva Sam-et aki egy pillanatra se vette ki farkát nővéréből és most fölötte tartotta magát miközben farka egyre kisebb és kisebb lett. Neki is hatalmas orgazmusa volt. Ekkor hallották meg a szobából kiszűrődő óriási öblös mély nyögést, amit pár pillanat múlva egy vékonyabb követett. A kulcslyukon bepillantva apjuk anyjuk lábával a szájában tövig belehatolva éppen telelőtte felesége pináját aki ettől szintén hatalmasat élvezett férje alatt. Ezután a két felnőtt egymásra borult, majd apjuk legurult anyjukról, megcsókolták egymást, majd eloltották a villanyt. Zoé elmosolyodott majd kibújva öccse alól kézen fogta azt és finoman elhúzta a szoba elöl és elküldte aludni. Ezen az estén mindenki teljesen kielégülve tért aludni, az igazak álmát aludták jó mélyen. Diane férje karjaiba, Zoé és Sam a maguk szobájában. Így is talált rájuk a hajnal. Ezután a család élete megváltozott. Morgan a munkahelyén rendszeres szeretkezett Eszperanzával, majd otthon újult erővel este feleségével. Diane délelőttönként, nagyokat szexelt a Simonnal majd este még nagyobbat férjével. Zoé esténként Sam-et kényeztetve tért nyugovóra miután az alaposan kielégítette őt. Sam napjai ezentúl matek tanárnője és Zoé lábai közt teltek, beköszöntött számára egy furcsa aranykor. Nem ez volt legideálisabb család a világon ám mégis az éppen darabjaira hulló család most mégis egységes volt és boldog. Még ha kicsit abszurd módon is.

Tetszik(83) | Nem tetszik(82)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Taxizás és találkozás

    A egyik barátnőm meghívott magukhoz egy szombati vacsorára ahol bemutatta a legújabb szerzeményét a srácát akivel le akarja élni az életét.A barátnőm mindig kettesével ette a srácokat hiszen már a nyo....

    Gang bang a műhelyben

    Anita már egy órája álldogált a néptelen mellékúton lerobbant autója mellett. Kinyitotta ugyan a motorháztetőt, de fogalma sem volt, hogy a piszkos, bonyolult szerkezetben mi romolhatott el. Lehangolt....



    Perverz sms party

    ?Szia. Képzeld mobilt cseréltem. Na nem ez az érdekes, hanem mikor átmásoltam az adatokat, előkerült valahonnan egy-két régi sms-ezésem. Veled. Hm, elég érdekes volt.. :)?
    ?Érdekes vagy izgalma....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám