Erotikus vágyak xxx


Beküldő:cimrákgyuri



Egész nap a múlt éjszaka járt a fejemben. Nem tudtam a munkámra figyelni. Pláne akkor volt nehéz, mikor ebéd időben írt egy sms-t. Hiába voltam egyedül az irodában, körbenéztem nehogy valaki meglássa pirulásom. Elolvastam legalább háromszor hogy kibírjam estig, míg oda ér hozzám. Három órakkor nem bírtam tovább újra elolvastam az sms-t. "Másra sem tudok gondolni mint a tegnap estére. Egész nap áll a farkam a történtek miatt. Mire oda érek ne legyen rajtad bugyi csak a mini ruhád és a tegnapi magassarkú." Teljesen beindultam. Fél órával fog később végezni mint én, így pont fél órám volt elkészülni. Haza érve beálltam a zuhany alá és adtam magamnak néhány percet hogy felfrissüljek. Felvettem amit kért és mint egy végszóra csöngetett. Beengedtem a lakásba. Már a ajtóban elkapta a derekam és egy forró csókot váltottunk. Nem hagyott nekem egy percnyi levegővételt sem, olyan mohón és követelőzve csókolt. Magához szorított és hozzám préselte ágaskodó farkát. Beljebb léptünk a csók megszakítása nélkül és berúgta mögöttünk az ajtót. Egy pillanattal később elengedett.
- állj szembe a fallal, tedd a kezedet a fejed mellé és told ki a formás kis segged. - egy pillanatot mérlegeltem de annyira fel voltam tüzelve hogy nem is gondolkodtam tovább. Ahogy oda álltam mögém lépett. Kezére tekerte a hajam és oldalra fordította a fejem. Másik kezével a derekamnál magához húzott és újra belekezdett a forró csókba. Elengedte a számat majd a nyakamat kezdte csókolni. Komótosan eljutott a fülem alatti érzékeny részig. Majd suttogni kezdett.
- másra se vágytam egész nap csak rád. De ha jól látpm, és jól látom ugyan így éreztél te is. Fogadni merek ha a lábad közé nyúlnék tiszta nedvesség lennél annyira vágysz a farkamra. Arra hogy ugyan olyan mélyen beléd engedjem mint tegnap este. Hogy megint legalább háromszor elélvezz. Emlékszel hogy lüktetett a forrí puncid? - szünetet tartott és felcsúsztatta a kezét a mellemre a ruhám alatt. - vagy arra hogy a mellbimbóddal üveget lehetett volna karcolni? - ismét össze csípte két ujja közé ahogy tegnap is tette. - el tudnál élvezni csak attól is hogy a melleiddel játszom. - Nem mondott többet hiszen már úgy ziháltam hogy nem hallottam volna semmit. A keze ismét levándorolt a derekamra de most nem állította meg a kezét. Lenyúlt és rögtön rátalált a csiklómra. Körözni kezdett rajta én pedig egyre hangosabban nyöszörögtem a kezei alatt. Mikor látta hogy jó úton jár afelé hogy elélvezzek vissza tért a nyakam csókolgatásához. Hangosan ziháltam a nevét.
- engedd el magad. Élvezz el a kezemtől hogy utána a farkam következhessen. Még soha nem voltál ennyire nedves. Pláne a kezemtől. Beindít hogy itt állsz szinte az ajtóban egy magassarkúban és ki vagy szolgáltatva nekem. Már nem bírsz leállni de amíg nem engedem nem tudsz elélvezni. Gyere drágám. Élvezz el. Érzed az ujjaimat a csiklódon. - abba hagyta a beszédet és ugyan ködös volt az agyam de tudtam hogy minden egyes szava igaz. Hirtelen belém dugta két ujját. Nem volt neki elég annyi hogy bennem van. Az ujjait el kezdte forgatni miközben huzogatta. Egyik mély lökésnél behajlította az ujját anmitől hatalmasat nyögtem. Közben a tenyere simogatta a csiklómat. Érezte hogy egyre közelebb vagyok így fokozta a tempót. Ismét hangosan nyögtem a nevét és össze rángultam olyan erővel tört rám az orgazmus. Szinte csillagokat láttam. Amíg le nem csillapodtam kényeztetett az ujjaival. Mikor lenyugodtam annyira hogy biztos legyen benne hogy nem esem össze elengedett és kihúzta az ujját. Megfordított átkulcsolta a derekam és ismét mélyen megcsókolt. Elindult velem együtt a szoba irányába. Mielött lefektett kikapcsolta a ruhám hátulját majd hagyta hogy lehuljon rólam a földre. Rosszul kellett volna éreznem magam ahogy végig nézett rajtam de nem zavart hogy néz. Ledöntött a lábamról a hátamra fektett majd ismét felállt. Le sem vette rólam a szemét és amilyen lassan lehetett levetkőzött. Már csak a látványától újra nedves lettem. Mikor végre kész volt a lábam közé térdelt. Oda illesztette a farkát a puncimhoz de nem nyomakodott belém. Rámhajolt megfogta mind a két kezem és a szemembe nézett.
- nincs nálad gyönyörűbb. De most csak egy dologra vágyom. Hogy magadba fogadj és elmerülhessek benned. - lehajolt és ismét csókolni kezdett. Elengedte a számat és a szemembe nézett. Így haladt centiről centire beljebb. Mikor tövig a magáévá tett nem mozdult pár pillanatig. Lassan elkezdte kihúzni magát amitől lehunytam a szemem. Ekkor megállt.
- nyisd ki a szemed! - hangzott. De nem ment. Ő viszont nem mozdult. Erőnek erejével kinyitottam a szemem és mint egy varázsütésre ismét mozogni kezdett. Nem szólt de egyre gyorsabban mozgott és egyre nagyobbakat döfött. Ehogy egyre közeledett a vég egyre ködösebb lett az agyam. Éreztem hogy ő is egyre közelebb van. Mikor az első bizsergés végig szántott a hátamon ismét lecsuktam a szemem.
- nyisd ki! - torpant meg a mozdulatban. Ismét rávettem magam. Megint mozogni kezdett. Pár percel később már alig bírta tartani magát és én sem.
- kész vagy? - kérdezte. De nem jött ki hang a torkomon. - kész vagy? - ismételte meg a kérdést. Próbáltam válaszolni de csak nyögni bírtam. - kész vagy? - kérdezte ismét. Láttam rajta hogy nem fog belőle engedni.
- igen. - mondtam elhalóan.
- jó! Egyszerre akarok veled elélvezni. Semmi mást csak veled egyszerre a csúcsra jutni. - nem tudtam mit mondani csak neztem. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Egymás szemébe nézve jutottunk el a csúcsra. Addig mozgott míg mind a ketten le nem nyugodtunk. Végül kihúzódott és cirógatva pihentünk egymás mellett

Tetszik(3) | Nem tetszik(2)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Kefélés hármasban

    Ez a kis élmény 16 éves koromban történt meg velem. A gimiben gólyabál volt és az osztályból 8-an maradtunk még bulizni. 7 fiú és egyetlen egy lány. A buli vége fele már szinte mindenki be volt rúgva....

    leszoptam a jácintot

    leszoptam a jácintot meg kivertem a csaba faszat ameddig aludt a baratom. a geci csak ugy folyt az arcomon. le is húgyoztak....



    Csabi és Jácint dala

    Egy napon, mikor Nikinéniek
    Semmi dolga nem akadt,
    Eszébe jutott, hogy tenni kéne
    Valami nagyon fontosat.
    Elment tehát a Csabához,
    Hogy meglesse, mit csinál.
    ....





    Kereső

    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám


    rosszlanyok