szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Egy asszony naplójából


Beküldő:faszkopil



Alig léptünk be a nyárba. A korház falai ontották a meleget. A szobába még egy asszony feküdt. Én is az ágyon nyúltam el. Hatalmas pocakom hullámzott, aztán ismét elemi erővel tört rám a fájdalom. A derekamból indulva végig a gerincemen, mígnem, az agyamig nem ért. Sikoltozni, ordítozni szerettem volna, de helyette mélyeket lélegeztem. Fáradtan ernyedt el sajgó testem, amikor a görcs enyhült. Agyamba villan az a másik korház.

A Balatonról jöttünk hazafelé. Csodálatos hetet töltöttünk ott, a saját nyaralónkban, de vágytunk arra, hogy egy kicsit kiszolgáljanak, így Agárdon kibéreltünk egy szobát a hétvégére. Lekanyarodtunk az elágazásnál, és hamarosan meg is láttuk a hosszú, lapos épületet. Régi vállalati üdülő lehetett. Nem túl szép, de tiszta. Bementünk a szobába, lepakoltunk, és gyerünk a partra. Csodálatos idő volt. A Velencei tó lágy vize finoman simogatta a bőrömet. Valahogy egészen más érzés benne úszni, mint a Balatonban. Nem jobb, nem rosszabb, más. Este a kiadós, és finom vacsora után felmentünk a szobánkba, és hatalmas kártyacsatát vívtunk. Egy óra körül oltottuk el a villanyt. Rövid, puha csókok után egymás karjában aludtunk el.

Másnap a kontinentális reggeli, aztán a part. Ebéd a strandon, végre nem nekem kellett főznöm. Négy órakór mentünk föl a szobába, csomagolni. Hamar elkerültek a dolgok.

- Nincs kedvem itt hagyni ? mondtam, miközben szomorúan néztem az ablakból a fürdőzőket. Laci a hátam mögé lépett. Nyakamba csókolt.

- Akkor maradjunk még ? suttogta, és hónom alatt előrenyúlva megfogta melleimet. Fejemet vállára hajtva élveztem ölelését, aztán lassan megfordultam, és forrón megcsókoltam. Nem gondoltam, hogy ennyire beindulok ismét, hiszen rengeteget szeretkeztünk a nyaralás alatt. Levette rólam pólómat, majd a melltartót. Melleim közé fúrta a fejét, és csókolgatott. Aztán kézen fogva az ágyhoz vezetett. Egyik kezével hátul öszzefogta két kezemet, másikkal pedig melleimet, hasamat simogatta, miközben mélyen a szemembe nézve kutatta, hogy hogyan is esik érintése. Aztán elengedett, és vetkőzni kezdtünk. Hanyatt dőltem az ágyon, Ő féloldalt mellém. Simogatni kezdett. Úr isten, hogy szerettem a keze érintését! A hajamat, aztán az arcomat, nyakamat, mellemet, karomat, hasamat, combomat. Széttártam a lábaimat, hogy oda is elérjen, de gonoszul azért sem ért ott hozzám.

Aztán csókolni kezdett. Apró, forró csókok voltak ezek. A lábujjaimmal kezdte. Az összeset bekapva sorban. Aztán a talpamat, majd a bokámat. Végül térdemet, majd combomat, aztán megfordított. Föltérdeltem, s Ő vállamat, nyakamat csókolta. Hátranyúltam és játszani kezdtem falloszával. Ő ismét melleim után nyúlt, és bimbóimat morzsolgatta kezemben. Aztán finoman, hátamnál fogva négykézlábra tolt. Elé tárult nedves ölem. Végig simított rajta, majd ujjaival megkereste csiklómat, és ingerelni kezdet. Arcomat a párnába fúrtam, és csípőmmel mozogva, egyre rohantam a nagyobb élvezet felé. Aztán, éreztem, ahogyan hátranyúl, és lassan belém igazította magát. Belémtolta reszkető szerszámát, a hátamra dőlt, és mozogni kezdünk. Fülembe súgta:

- Élvezd, élvezd Te drága! ? és én élveztem, ahogyan Ő én vagyok, és én Ő. Férfiassága méhem kapuján dörömbölt, majd kettéhasad ég és Föld, és ismét elveszünk a gyönyör tengerében.

Az autópályán haladtunk Pest felé. Az úton kismillióan. Jólesően zsibongtam még a szeretkezés után. Beszélgettünk, vártuk most már, hogy hazaérjünk. Mi lehet a virágokkal? Anyám főzött ? e valamit nekünk?

- Nézd a marhát! ? Kiáltott föl Laci, és látom. A kamion kormányánál alszik a sofőr. Szembe jön. Egyesen nekünk. Kitámasztom magam. Csattanás. Lódul alattunk a kocsi. A föld, az ég összekavarodik. Fájdalom nyilall a karomba. A légzsáktól nem látok semmit. A fejemet beverem, ahogy a tetőn landol végül az autó. A lábam is beszorult. Fáj. Még utolsó erőmmel nyögöm:

- Laci? Laci? jól vagy? ? de válasz nincs, elájulok.

A korházban térek magamhoz. Érzem, lábam, karom gipszben. Egy nővér hajol fölém.

- A férjem?, mi van a férjemmel? ? a nővér egy idősebb orvos felé tekint. Háttal áll nekem. Aztán megfordul, kezében injekciós tű. Szemében rettegés, nem értem. Fölémhajol, és letisztítja vénámat alkoholos vattával, aztán megszólal.

- Sajnálom asszonyom, a férje egy órája a műtőben meghalt. Részvétem ? becsukom a szemet. Érzem, ahogy az orvos beadja a nyugtatót. Szememből patakzik a könny. Hallom a hangomat, de lehet, hogy más nem:

- Laci! Lacikám.

Ismét rámtör a fájdalom. Érzem, nemsokára szülök. Fáj mindenem. Elém tűnik anyám rémült arca, amikor megmondtam neki, hogy terhes vagyok a halott férjemtől. A rá ? és lebeszélések. Nehéz lesz egyedül, de majd segítünk. Én tudtam, mindvégig, hogy akarom ezt a piciny jövevényt. Talán így egy kicsit visszakaplak.

Ajánlom férjemnek: Ennyire félek, hogy elveszítelek!

Tetszik(65) | Nem tetszik(50)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Szex a konyhában

    A konyhában ültél, éppen jégkrémet ettél az asztalnál, mikor én is beléptem. Egy gyors puszit adtam az arcodra, majd a hűtő ajtaját tártam ki, s belenéztem.

    Megkérdezted, kérek e? De va....

    A feleségem története

    Már sajnos nem csinálja nyíltan, de régebben a barátaimmal rendszeresen kefélt a feleségem.egyszer aztán közöltem,ha megint itt alszik valamelyik barátom akkor vagy előttem keféltek vagy én hozok fel ....



    Basszál meg, 1. rész

    Lesietek a parkolóba, beülök kis autómba és indítok. Persze megint olyan helyen vagyok, hogy ha haza akarok jutni végig kell autóznom a várost. Most nem is bánom mert jól érzem magam. MIvel harmincas ....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám