Nagy faszú majom
Beküldő:Pötty Nikolett Pötty olyan nyolc éve történt. Egy barátnőm születésnapját ünnepeltük, ahol megjelent egy barát haverja is. Jövetelének egyetlen célja volt, meg akart dugni. Tudtam erről a szándékról, mert persze jó alaposan beharangozták nekem: egy tuti pasi, 20 centis farka van (erről azóta már tudom, hogy ez nem előny, hanem iszonyatos hátrány, ha engem akarnak megdugni, de erről majd később), és hogy nagyon tudja, hogy mit hogy kell csinálni egy nővel az ágyban. A pasi ránézésre rendben volt, úgyhogy ahogy haladt előre az este, úgy döntöttem miért ne. Olyan éjfél felé már nála landoltunk.
Na most az aktus (nem tudok rá jobb szót...) kb. 40 percig tartott. Ez alatt az idő alatt gyakorlatilag bemutatót kaptam a teljes Kama Sutra pózarzenálból. Egy percig ha megmaradtunk egy adott póznál, ráadásul akkora váltásokkal... misszionáriusból átdobott kutyába, onnan fogta magát a hátára feküd és magára húzott hogy lovagoljak rajta és ez így ment 40 percen keresztül. Az első tíz perc után már csak nevettem az egészen, és azzal szórakoztattam magamat, hogy vajon ki tudom-e találni azt, hogy mi lesz a következő felállás. Az, hogy én élvezem-e ezt a tudás-demonstrációt egy pillanatig fel sem merült, mint kérdés, de becsületére váljon azért, hogy ennyi időn keresztül bírta. Már vártam mikor élvez el, én nem erőltettem meg magamat, annyira lefoglalt, hogy \"gyönyörködjek\" az előadásban, hogy még magamat sem kezdtem el izgatni közben, hogy azért csak összekalapáljak magamnak is egy orgazmust a végére, ha már ugye...
Elélvezett felöltöztem hazavitt az esetet pedig elraktam az emlékeim közé. Ezt eddig még nem sikerült überelnie senkinek, szerencsére...
Egy héttel később összefutottunk egy kerti partin. A beszélgetések közben a szex is szóba került és ő fennhangon kifejtette, hogy ő mindig meg tudja állapítani, hogy egy csaj mikor színlel orgazmust. A téma boncolgatása után nemsokkal úgy alakult, hogy kettesben maradtunk a konyhában, és kérdőre vont, hogy ha már ez korábban szóba került, akkor én mondjam meg, hogy én színleltem-e, mert neki gyanús hogy igen... Nem akartam megbántani, de ezen ott hangosan elkezdtem röhögni. Merthogy alapból nem vagyok azaz orgazmustettetős fajta, oké... ezt mondjuk neki nem kellett tudnia rólam, viszont ha már ennyire tudni szerette volna, akkor elmondtam neki, hogy tényleg nem élveztem el, viszont ha egy kicsit is odafigyelt volna rám, akkor azt is láthatta volna, hogy színlelni se színleltem én ott semmit se.Utána meghallgattam a takács nikolast aki csak annyit tudott énekelni hogy júúúú júúú. Utána mentem a zirzenbe dolgozni meg füvezni.
Tetszik(164) |
Nem tetszik(163) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Szülés utáni orgia Elsö gyermekünk megszületése jelentös változást hozott az életünkbe. Társasági életünk majdhogynem teljesen lenullázódott. A korábbi ?mindenben mindig benne vagyunk? átalakult a ?mindig kettesben majd....
Feleségem apjával is kefélA harmadik x-ben jártam amikor az apósom közölte velem,hogy szeretne a barátaival eljönni hozzánk egy közös ünnepségre.
Különösnek találtam,hiszen előző héten közöltem az apósommal,hogy rajtaka....
Duci Erika, és a lányaErika már gyerek koromban is tetszett, mindig kövér, volt de nagyon szép arcú, még fiatal korunkban egyszer leszopattam, de több nem történt közöttünk, nem sokra rá elvették feleségül született egy lá....