Vad szex az üzletben


Beküldő:rkarcsi



Engem és barátnőmet is vonzanak a változatos, enyhén extrém dolgok a szexben. Sok mindent kipróbáltunk már, ezekből szemezgetek néhány történetet. Kezdjük talán az elsők egyikével, mikor a kozmetikában dugtuk meg haverommal. Rékával mindig megbeszéltük egymással szexuális vágyainkat, és ebből az egyik, amit mindketten szívesen kipróbáltunk volna, az a hármas felállás. Féltem, hogy ha első alkalommal direktbe hozom fel, nem fog belemenni, ezért haverommal kitaláltuk a tutit: Robi bejelentkezik Rékához a kozmetikába, amikor én épp ?vidéken? vagyok. Kezelés közben kér egy intimrész szőrtelenítést és kikezd Rékával? aztán, mikor már ?meleg? a helyzet, megjelenek. A kivitelezés könnyen ment, mivel párom sokszor vállalt nyitvatartási időn kívül is vendéget. Olyankor bezárta a szalon bejárati ajtaját, hogy senki se zavarja a munkában, és mivel a kozmetikai rész az emeleten volt, az utcáról senki sem látott be. Szerencsére volt egy hátsó bejárat is, amihez volt kulcsom, így amíg Réka Robit kezelte, én be tudtam osonni.

Robi a kozmetikai kezelőágyban feküdt, miközben Réka az arcát masszírozta. Nyár lévén Robi rövid gatyában és pólóban, Réka pedig tanga bugyiban és egy egyrészes nyári ruhában volt. Feszes melleinek köszönhetően ritkán hordott melltartót, ezért az enyhén áttetsző ruhán keresztül a kemény mellbimbók is tisztán látszódtak. Nyilván minden férfinek csak egy gondolat juthat ilyenkor eszébe? Hát még annak, aki egy kozmetikai székben ül, és közben masszírozzák. ? Jól ismertem Robit, tudtam, hogy ő is gerjed a páromra, és abban is biztos voltam, hogy Rékát könnyű lesz rávenni egy kis játszadozásra, csak minden az időzítésen múlik. Kezelés közben jót beszélgettek, majd miután minden témát kiveséztek, Robi rátért a lényegre:

- Intim résznél vállalsz szőrtelenítést?

- Nőknek igen, de férfiaknak nem, mert ők nem bírják a fájdalmat.

- Én bírom. Nekem megcsinálnád? ? kérdezte Robi rámenősen. Réka egyből vette a lapot, és visszakérdezett:

- Mikor szeretnéd?

- Akár most is megcsinálhatod.

- Akkor mire vársz? Told le a gatyád! ? mondta Réka nevetve, majd oda állt a kezelőágyhoz, közvetlenül Robi mellé. Azt hitte, zavarba hozza ezzel Robit, ő viszont mint egy szófogadó kisfiú, egyből letolta gatyáját, és farka ott ágaskodott Réka előtt.

Réka meglepettségében először csak ennyit mondott:

- ÓÓÓ! Szép darab.

- Eddig még senki sem panaszkodott rá, fogd meg nyugodtan, milyen kemény ? reflektált Robi, majd a lenge nyári ruhán keresztül megfogta párom fenekét és elkezdte simogatni.

- Hééé! Veszed el a kezed?

- Ugyan már Réka, mit kéreted magad? Tudom, hogy szereted a faszt. Tudod, hogy Krisztiánnal a legjobb barátok vagyunk. Egymás előtt nincsenek titkaink.

- Igen? És miket mondott még neked?

- Például, hogy szívesen kipróbálnád két pasival. ? közben Robi benyúlt a ruha alá és úgy simogatta Réka fenekét. ? Isteni segged van ? jegyezte meg Robi. ? Naaaa, ne kéresd már magad! Szerinted miért áll így a farkam? Eszméletlenül jó csaj vagy.

- Krisztiánt kinyírom! Megérdemelné, hogy megdugassam magam valakivel ? mondta Réka, aki hagyta, hogy Robi markolássza, gyúrja, simogassa formás fenekét.

- Ha gondolod, ebben tudok segíteni ? mondta Robi sejtelmesen mosolyogva.

- Na neeeem. Azért ennyire könnyen nem adom magam ? majd megfogta Robi kezét és elvette a fenekétől. Éreztem, hogy most kell közbelépnem, és a szomszéd helyiségből előléptem.

- Sziasztok ? mondtam mosolyogva.

Réka egyből kapcsolt, és elnevette magát.

- Tudtam, hogy együtt terveltétek ki az egészet.

Odaléptem Rékához, hogy megcsókoljam, de elhúzta a fejét. Odalépett a kezelőágyhoz, megfogta Robi farkát, majd hátra fordult, rám nézett, és annyit mondott:

- Most pedig büntetésből leülsz a sarokba, és végignézed, ahogy Robi farkát leszopom.

Tetszett Réka reakciója, ugyanis tudtam, hogy benne van a játékban. Így hát leültem a sarokban lévő székre, hogy páholyból nézzem az előadást. Sokszor elképzeltem a szituációt, és bár őszintén szólva nem így terveztem, ez a forgatókönyv is elnyerte tetszésemet. Egyből szűkké vált nadrágomban a hely látva, ahogy Réka Robi farka fölé hajolt és bekapta. Persze úgy hajolt rá, hogy közben felém pucsított. Formás feneke a rövid nyári ruhából kilátszott, ahogy előre hajolt. Jobb kezével megmarkolta a fallosz tövét, puszilgatta, nyalogatta, majd ütemesen elkezdte szopni.

- AAAAhHHHH! Istenien szopsz ? sóhajtott fel Robi.

Egyik kezével Réka fejét nyomta rá a farkára, másikkal benyúlt a ruha alá és a fenekét simogatta. Réka egyre gyorsabban szopta az erőtől duzzadó faszt, és egyre mélyebben kapta be.

- Ez eszméletlen jó! Ne hagyd abba.

Réka úgy szopott, mint aki életében nem kapott faszt, pedig akkoriban heti 6-8 alkalommal szexeltünk. Egyik pillanatról a másikra teljes extázisba került, így elérkezettnek láttam az időt, hogy csatlakozzak. Odamentem Rékához, felhúztam lenge nyári ruháját, hogy teljesen odaférjek popsijához. Robi eközben már Réka melleit markolászta. Végigsimogattam Réka fenekét, belső combját. Puncijához kalandozva a vékony tanga bugyin keresztül éreztem, hogy teljesen lucskos a fazonra borotvált puncija. Levettem bugyiját, és hol a nyelvemmel, hol az ujjaimmal izgattam pináját. Robi egyre mélyebbeket sóhajtott, majd kéjes hörgések kíséretében Réka szájába élvezett. Réka imádta a spermát, nekem is sokszor lenyelte. Réka felállt, felém fordult, majd nadrágon keresztül megfogta a farkam és ennyit mondott: - Bár nem érdemled meg, téged is leszoplak. Azzal lehámozta rólam a nadrágot, elém térdelt és engem kezdett el szopni. Robi megtörölte farkát, majd ő is beállt a sorba. Réka életében először két fasszal játszadozhatott kedvére. Látszott, hogy élvezi a helyzetet, igazi nőstény vadmacskaként vetette rá magát a két hímvesszőre. A szakszerű szopás mindkettőnknél megtette hatását, Robit hamar keményre szopta Réka. Én közben megszabadítottam Rékát a nyári ruhától. Felemeltem fenekét, majd hátulról beakasztottam. Annyira fel volt izgulva Réka, hogy gond nélkül bement kemény farkam. Éreztem a forró, lucskos lüktető pináját, és miközben Réka tovább szopta Robit, én hátulról kezdtem el dugni. Melleit izgattuk közben. Réka teljes extázisba került.

- Élvezed, mi kis ribanc?

Először nem válaszolt Réka, csak szopta, szopta az egyre keményebb faszt. Megfogtam Réka haját, elhúztam Robi farkáról és oda hajoltam hozzá, miközben egyre mélyebben hatoltam pinájába.

- Nem hallom! Élvezed, hogy két fasszal van dolgod?

Réka még mindig nem válaszolt, fejét próbálta visszatenni Robi farkára, de haját húzva nem engedtem.

- Szeretnéd még szopni? Akkor válaszolj! Mit szeretnél, mit tegyünk veled?

- Dugjátok szét a pinámat. Azt akarom, hogy mindketten jól megdugjatok.

Elengedtem Réka haját, aki újra rábukott Robi farkára. Teljesen bevadult, ilyennek még soha nem láttam. Egyre keményebben dugtam, közben a csiklóját izgattam. Réka egyre nagyobbakat nyögött. Robi kivette a farkát Réka szájából, és felült a kezelőágyra.

- Szeretnél beleülni Robi farkába? ? kérdeztem.

- Igen szeretnék. Szeretném, hogy keményen megdugjon.

Kivettem a farkam, rácsaptam Réka fenekére, majd odatoltam a kezelőágyhoz. Persze tolni sem kellett, ment magától. Ráült Robi farkára, és ütemesen elkezdett rajta mozogni. Én közben odahajoltam és csókolgattam Réka arcát, nyakát, melleit. Kemény, álló mellbimbóit szopogattam. Egyre mélyebbeket sóhajtott, Robi meg egyre keményebben dugta. Réka egyre ritkábban vette a levegőt, zihált és sikított. Mindkét kezemmel markoltam melleit, tudtam, hogy szereti, ha gyúrják, izgatják őket. Mielőtt elélvezett volna, ismét cseréltünk Robival. Lefeküdtem a földre, Rékát beleültettem a farkamba, Robi pedig mellénk állt, és Rékát szopatta. Sikítva élvezett Réka, Robi pedig ezúttal Réka arcára élvezett. Mielőtt én is elélveztem volna, kivettem a farkam, és Réka spermás szájába dugtam. Nem kellett sok, teli élveztem a száját. Réka izgatóan nézett a szemünkbe és kente szét az arcán a gecit. Felém fordult, és csak ennyit mondott:

- Először haragudtam rád, de most már örülök, hogy belementem a játékba. Robinak is jó farka van. Szeretem a faszt.

- Ha van hozzá kedved, bármikor megismételhetjük ? mondtam nevetve.

Tetszik(10) | Nem tetszik(10)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A szomszéd nagyika

    A múlt héten történt velem, vihar készülődött, fújt a szél, dörgött, villámlott. A pár házzal arrébb lakó mamika átjött hozzám. Olyan hetven év körüli, elég szabadszájú, régen jó nő lehetett, (nagy me....

    Poresz a zuhany alatt

    A víz lágy kellemesen simogató zuhatagként folyt végig a fiú testén, lemosva arról az egész napi fáradságot és nyugtalanságot. A vízcseppek kopogása minden zajt elnyomott nyugalmat és megbékélést hozv....



    A sado mazo pina pálcázás

    A kecskeméti vasútállomásra beszéltük meg a találkozót. Azt leszámítva, hogy tizenhat évesen egy gyönyörű, nálam egy évvel fiatalabb cigánylány harminc másodperc alatt elvette a szüzességemet, akkor, ....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám