Nudi kemping
Beküldő:grey tuxmak Feleségemmel tengerparti nudista kempingbe mentünk pihenni. A faházunk alig 150 méterre volt a tengertől. Katicám korábban szép V fazonra borotválta a punciját, de most a kedvemért teljesen csupasz puncival jött. Nagyon sokan megnézték a szép dombocskáját, de szerencsémre nagyon sok nő hasonlóan csupaszra borotváltan napozott. Többen voltak, akik még a csiklójukat is le szerették volna barnítani, ezért nem kimondottan összezárt lábbal napoztak. Tetszett ám a látvány! Katicám is hagyott némi helyet a combjai között.
Azt már indulás előtt elhatároztuk, hogy szeretkezni fogunk a tengerparton. Már első este kimentünk fürdeni. Megálltunk a víz szélénél és elkezdtünk csókolózni. Katicám hamar nedves lett és az én dákóm is peckesen meredezett, amikor észrevettük, hogy tőlünk alig húsz méterre egy fiatal pár fekszik a homokon, a fiú épp akkor hatolt be a lányba.
Sose láttunk korábban mást szeretkezni. Katicám teljesen lucskos lett és a dákóm akkora volt, mint még soha. Néztük, mit csinálnak. Közben Kati előre dőlt, fenekét felém nyomta, de közben nézte a párt. Én egy másodperc alatt benne voltam. Dugtunk és közben néztük hogy ők hogy csinálják. Egy idő után a pár is észrevett minket, tetszett nekik, hogy nézzük és közben mi is dugunk. Hamarabb fejezték be, felültek a homokon és néztek minket.
Katicám nem bírta visszatartani magát, nagy nyögések között elélvezett, én meg teletöltöttem forró puncikáját. Utána egy jót fürödtünk. A párral nem tudtunk megismerkedni, eltűntek. De nem keseredtünk el, ez volt még csak az első napunk.
Tetszik(170) |
Nem tetszik(168) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
A duci unokatesóm szex történetEz a történet jó pár éve történt meg velem. 16 éves voltam, amikor egy nyáron anyámék elutaztak engem meg itthon hagytak és addig az unokatesómnál laktam. Az unokatesóm ezen a nyáron töltötte a 20.-at....
A családi betanításHogy úgymondjam,színte luxusban éltem.A férjem,mindent megteremtett,nekem semmi dolgom nem volt,csak vártam sokszor késő estig míg hazaér.Unatkoztam.Örültem ha megjött,ha nem volt nagyon fáradt,nagyok....
A nagyi egy perverz szexőrültA nagyi és én Sziasztok. Bence vagyok, 18 éves. Éppen abban a korban mikor a legyet reptében is. A történet másik szereplője a nagyim. Hatvan éves, özvegy. De nagyon jól tartja magát. Szőke, festett, ....