Bor és szex


Beküldő:Pulkó Peti



Hát persze, hogy visszament. Utólag persze magyarázhatta volna bárhogy, találhatott mesét eleget. Hogy otthagyta a kesztyűjét, ami igaz is volt, vagy hogy meg akart valamit beszélni. Egy újabb felmerülő kérdés az építkezéssel kapcsolatban, vagy anyagi támogatás mikéntje az alapítványnak.
Az igazság az, hogy ha látja Dave autóját, amint a rezidencia keleti oldalán futó úton tétovázik, esetleg megáll, a fejében motoszkáló gondolat örökre csak egy puszta ötlet marad. De az autó nyugodtan haladt a kicsiny, díszes kovácsoltvas állványon nyugvó lámpácskák fényének láncán, el a gondosan nyírt gyep mellett, egészen a rezidencia határáig. Dave túl naiv, túl jó lelkű volt ahhoz, hogy legjobb barátjáról azt feltételezze, amit az történetesen a fejében forgatott.

Aztán eszébe jutott, hogy normális emberek a legjobb barátjukról nem feltételeznek ilyesmit. Bűntudattal vegyes izgalmat érzett, mint mikor gyerekkorában ellopta a szomszéd Lizzy játék babáját, amit a lány kinn hagyott a rozoga hinta mellett. Bosszúból, amiért Lizzy beárulta az utcán bandázó girhes srácoknak, hogy ő nem tud biciklizni. Persze ennek is volt előzménye, de ezt Ron hajlamos volt elfelejteni.
Egy bokor mögé bújva figyelte, ahogy a szürke dodge ráfordul az útra. Még ilyenkor is a munka. Ron képtelen lett volna egy megbeszéléssel egybekötött családi vacsora után dolgozni menni. Ő arra is képtelen lett volna, hogy egy ilyen alkalommal ne vegyen magához némi alkoholt.

Akárcsak Kathy. Azok a kecses, karcsú kezek abban a könnyű, hófehér ingben. Megbabonázva nézte a finom ujjacskákat, ahogy a nő felszolgálta az ételt. Mozdulatai olyan könnyedek, légiesek voltak, mintha táncolna. A nevetése akár hajnalban a pókhálóról lepergő harmatcseppek, a mosolya, mint az első meleg napsugarak. Ahogy a kehely szűk nyakát tartotta, és ajkát csücsörítve megízlelte a méregdrága édes, zamatos bort. A mozdulatai a vacsora vége felé talán lassultak, tagjai mintha nehezednének, de Ron úgy érezte, a mosolyok egyre inkább neki szólnak.

Visszaindult a ház felé. A verandán égett a lámpa megvilágítva a vörös márvány lépcsőt, és a kerti tó elé kitett padokat. Mi van, ha az ajtó zárva van? Semmi. Megfordul, és hazamegy. Na jó, talán egy kicsit hallgatódzik, figyel, de a vége mindenképpen az, hogy visszavonul.
Szíve a torkában zakatolt, ahogy egymás után vette a lépcsőfokokat, majd pár másodpercet tétovázott a hatalmas, hófehér ajtó előtt. Hallgatódzott. Mozart. Kicsit talán sablonos, de Dave szerette. Az ajtó természetesen nyitva volt, az aranyozott kilincs engedelmesen mozdult kezében.

Mintha a zene elűzte volna sötét gondolatait, egy kissé felengedett az előszobába lépve. Persze itt minden a nyugalmat, meghittséget idézte fel benne, és érezte a vacsora alatt elfogyasztott alkoholmennyiség hatását is. A világos subaszőnyeg, a gyönyörű faragott bútorok, a mintás lambéria. Kellemes volt még rájuk nézni is. Ron emlékeztette magát, hogy nem otthon van.
Kathy. Dave felesége. A gondolat, ha nem is arcul csapta, mindenesetre meglegyintette kissé. Miért nem zárták be az ajtót? Dave miért nem vitte el hazáig a kocsiján? Eltorzult gondolataiban megfogalmazódott a még meg sem történt dolog sorsszerűsége. A vendégszoba ajtajához ért.

Odabenn az üveg teázó asztal mellett a három fotel pontosan úgy állt, ahogy otthagyta. Az asztalon a három halványzöldre színezett kristálykehely, meg a két borosüveg. A vacsora maradványai már elpakolva. Kathy is pontosan ugyanott ült. Olyan, mintha a kis szoba védett öböl lenne, egy kis időtlenség az idő féktelenül háborgó tengerén.
-Te vagy az, Ron? Azt hittem hazamentél. Gyere ülj ide mellém!
Kathy részeg volt, ezt Ron a saját kavargó gondolatain keresztül is látta. Leült a nő mellé, Dave helyére, és magától értetődő lazasággal felvette Dave poharát, ami színültig volt töltve a finom borral. Dave épphogy csak belekortyolt.

Huszonkettő. Szőkésbarna haj, barna szem, világos bőr, keskeny száj. Fehér inget és világosszürke nadrágot viselt. Hosszú haját hátul szorosan feltűzte, kihangsúlyozva ezzel kecses nyakának karcsú ívét, és a fehéraranyba ágyazott rubin és smaragd köves fülbevalóját. Ron hallotta, amint a nő beszél hozzá, de nem figyelt rá. A lágy zene, a meleg, a gyertyák fénye egészen elkábították. Olyan volt, akár egy varázslat. Kathy elszopogatta a bort, aztán lusta, koordinálatlan mozdulattal, az asztalra tette a poharat. Majdnem eltört. Ron odaadta neki Dave poharát, amiben még jócskán maradt nedű.
Szeme a nő mellére tévedt. Az ing hímzéses, vastag anyagán keresztül is látszott, amint az erős, kemény mellek az anyagnak feszülnek, a mellbimbó szinte kiszakítja a szövetet. Ron egyáltalán nem zavartatta magát, hogy leplezetlenül bámulja, Kathy pedig valahol máshol járt.

Tagjai elnehezedtek, gondolatai lelassultak. És Ron számára kezdett a világ végtelenül egyszerűvé válni. Olyan hívogatóak, olyan közeliek voltak azok a szemek, olyan harsogóan üde az a test, annyi zamatot ígértek azok a mellek! Ron egyszerűen megsimította az ing alatt domborodó halmot. Addigra a nő csak ernyedten feküdt, és kábán rámosolygott. Ez volt a végszó. Ron Kivette a nő kezéből a poharat, és elé térdelt. Reszkető kézzel simította végig Kathy elnyúlt arcát. Semmi reakció.
Mennyire szerette volna megérinteni ezt a karcsú nyakat, ezt a bársonyos bőrt már abban a távoli, valószerűtlenül idegen pillanatban, mikor a csengetésére a nő ajtót nyitott kimért, mégis barátságos mosollyal! Kathy okos volt, öntudatos, tudta magáról hogy szép, engedte is láttatni, de valahogy mindig éreztette más férfiakkal, hogy ez a gyümölcs elérhetetlenül távol van tőlük. Soha nem mutatta ki, de Ron tudta, a nő élvezi, hogy táncolhat a mohó férfiszemek kereszttüzében.

Erre gondolt, miközben az ing gombjait oldotta ki, közben izgalmában még nyála is kicsordult. Az ing be volt tűrve a nadrágba, Ron idegesen húzogatta ki, hogy az utolsó gombhoz is hozzáférjen. Aztán diadalmasan széthajtotta a haszontalanná vált két szárnyat, és kezei belemélyedtek a feltáruló mellek meleg, puha húsába. Ujjai közt morzsolgatta a kemény mellbimbót, körbejárt a kicsi, rózsaszínű bimbóudvaron, és belemarkolt a puha halmokba. Lizzy játék babája járt a fejében, ahogy közelebb hajolt, és mélyet szippantott az egyedi készítésű francia parfüm fűszeres aromájából.

Veszett kutyaként, szinte cibálva húzta le róla a nadrágot a kicsi, fekete tangával együtt. Kathy felnyögött az egész testén végigfutó rántásokra válaszul. Ron szíve nagyot dobbant, szinte csak most tudatosult benne, hogy a nadrág, és a bugyi alatt egy meztelen testet talál. Feszes comb, sima vádli, kecses, finom bőrű lábfej. Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan lepakolt az asztalról, aztán felnyalábolta a nőt. Milyen könnyű volt! Puhán, ernyedten lógott karjaiban, hiányzott belőle az a többlet, az az akarat, ami Kathyt Kathyvé tette.
A testet az asztalra terítette, nagyjából azzal a gyengédséggel, és büszkeséggel, ahogy nem is oly rég a nő a vacsorát. Obszcénül széttárta a lábakat, lazán lógtak az asztal két oldalán. Ugyanígy a kezeket. Aztán töltött magának egy bort. Különös élvezetet talált abban, hogy az üveget a nő ágyékához tette, alig néhány centire a szétnyílt nagyajkaktól. Kéjes élvezettel töltötte el a tudat, hogy mint egy betörő, barátja házában issza a drága bort, előtte pedig barátjának hullarészeg feleségétől lop el valamit, valami meg nem foghatót. Kathy holnap valószínűleg semmire nem emlékszik, Dave pedig hajnalig dolgozik, aztán odabenn alszik a munkahelyi irodájában.

Kényelmesen hátradőlt, és iszogatta a bort. Talán az alkohol az oka, hogy beteges élvezetet talál abban, hogy egyfajta hatalma van a nő felett. Megtapinthatja, megízlelheti testének bármely pontját. Érezte, ahogy már amúgy is kemény férfiassága fájdalmasan merevedik.
Letette a poharat, és lusta mozdulattal a nő szájához nyúlt. Ujjai végigsiklottak a leheletfinoman rúzsozott ajkakon, majd az ernyedt alsó állkapcsot finoman letolva bedugta ujját a borotvaéles, szabályos fogsor mögé, megsimítva a puha, forró nyelvet. Aztán az arcát simogatta, a homlokát. A nyakán kicsit időzött, élvezte a bársonyos bőr tapintását. Kathy megint felnyögött.

Mint egy rongybaba. Ron hüvelykujjának ápolt, gondosan reszelt körme alig látható, piros csíkot rajzolt a ruganyos tapintású, mégis határozottan domborodó mell hamvas, fehér bőrére. Alkoholtól beteg elméjébe kamasz énjének perverz, célorientált ál-személyisége suttogott izgató ocsmányságokat. Csöcs. Tőgy. Tejeszacskó. Elvigyorodott. Ahogy felcsippentette a mellbimbót, és óvatosan morzsolgatni kezdte, Kathy halkan, elnyújtottan felnyögött. Kába volt, feküdt, akár egy fatuskó.

Ron keze a lapos, forró hasat csak futólag érintette, mint egy átutazó, aki azért megnézi a vidéket a vonat ablakán keresztül. Ujjai a keskeny, függőleges csík alakúra nyírt szőkésbarna szőrzet ritkás, izgató foltjába szaladtak, aztán átbuktak a csiklón. Olyan tapintása volt, mint a gumicukornak. A hüvely bejárata forró és síkos volt, és Ron egy másodpercnyi habozás nélkül fúrta mutatóujját a szűk résbe. Agya zsibbadt, és valahogy egyáltalán nem volt a helyzet annyira izgató, mint várta. A forró hús összerándult ujja körül, a szeméremajkak mohón, megalázkodva tapadtak kezére, ő pedig ameddig tehette tolakodott előre. Kathy ismét felnyögött. Volt benne valami tompa üresség, és Ron hirtelen kihúzta kezét, hogy nagyot húzzon ezúttal közvetlen a borosüvegből.

Tenyérrel felfelé befúrta kezét a lány feneke alá, hüvelykjét felfelé fordította, hogy az keményen a két izmos farpofa közé simult. Ujjbegye úgy lógott a szétfeszített hüvely síkos forró lyukába, mint a damil végén lógó horog télen, a tó jegébe vájt léken. Ez már izgatóbb volt, érezte az izmokat a bőr alatt, a gyűrűt, amely keményen rászorul a behatolóra. Másik kezével dörzsölni kezdte a csiklót fel-le. Keze a hüvelyen nyugvó ujjtól a punci felső végpontjáig mindent bejárt, mindenhová odatolakodott. Ujjai fénylettek a síkos nyálkától.
Kathy légzése egyre szaporábba vált, de Ron furcsán, tompának érezte magát. Férfiassága meredezett ugyan, de inkább a perverz helyzet izgatta, mintsem az, amit csinált. Egyre durvább volt, szinte már fájdalmasan nyomta a csiklót, csippentette a kis szeméremajkak lágy lebenyeit, Kathy pedig sóhajtozott, és egyáltalán nem Kathyhez méltón, kurvásan nyögdécselt. Ron szinte villámcsapásként élte meg a felismerést, hogy a lány kivetkőzte magából azt a többletet, azt a teljességet, amiért az este még birtokolni akarta. És ez a felismerés az alkohol hatása alatt egyfajta bosszúvággyá alakult. Nem látott mást, mint egy, a kezei közt vergődő részeg lotyót, amit pénzért bárhol kaphat.

Önkéntelenül és keményen mozdult a keze, hüvelykujja megállíthatatlanul siklott előre, ereje alatt a hús engedett, és ő egyetlen nyers, vad mozdulattal hatolt bele hüvelykujjával a lányba. Valami olyasmit érezhetett, mint az a számtalan szánalmas és beteg elme, akik abból merítenek erőt, hogy erőszakot vesznek egy gyengén. Egyszerű, primitív örömöt, aminek semmi köze az intimitás gyönyöréhez. Fájdalmat akart okozni, és meglepte Kathy reakciója. Teste, hasa reszketni kezdett, kéjesen felsikkantott, izmai megfeszültek. Orgazmusa volt.
Ron közönyösen figyelte a lány vergődését. Kathy rángatta a csípőjét, és Ron keményebben belemarkolt ágyékába, hogy tartani tudja. Szadista gondolattal másik kezének hüvelykjét is a rángatódzó, lüktető punciba tuszkolta. A szövetek odabenn forrón, nedvesen rátapadtak bőrére, szétfeszültek tűrőképességük határáig. Kathy hangosan nyögdécselt, és noha tagjai még mindig ernyedtek voltak, visszatérni látszott belé az élet. De ez csak fél percig tartott. És ahogy elmúlt, Ron ott maradt egy rongybabával, két ujja még mindig a forró mozdulatlan hüvelyben, és ez valahogy olyan kiábrándító volt. Szinte undorodva húzta ki kezét, és reflexszerűen nyúlt a bor után.

Itt az ideje, hogy hazamenjen, de ahogy felállt, lábai kicsúsztak alóla, és keményen visszazökkent a fotelbe. Valahogy ez sem érdekelte. Látása cseppfolyóssá vált, figyelme pedig szétszórttá. Hosszú percekig csak ült, és a még mindig előtte fekvő meztelen testet szemlélte. Fel sem tűnt neki, hogy Kathy szeme nyitva, és őt nézi.
Még hosszú percek kellettek, amíg teljesen eltompult, és az alkoholos delíriumba ájult. Kathy kecses, ruganyos mozdulattal ült fel, mozgásában nyoma sem volt az ernyedt tompaságnak. Macska volt, vad és független. Felkapkodta a ruháit, futólag mosolyogva rápillantott Ron alvó alakjára, aztán puhán, nesztelenűl felszaladt a hálóba vezető lépcsőn.


Ron kínzó fejfájásra ébredt. Dave aggódó arcát látta maga előtt, és pár másodpercig kábán nézte. Agyának fogaskerekei kattogva próbáltak rálelni a helyes útra, sikertelenül. A vacsora. Homályosan emlékezett, hogy beszélgetnek valamiről, de azután semmi. Egyszerűen semmi. Hogyhogy itt van még? Magára nézett, és hálát adott az égnek, hogy nem hányta össze magát. Keveset érzékelt a külvilágból, egész valóját elnyelte a kínzó fejfájás. Érzékelte, hogy Dave azt mondta, hazaviszi. Aztán meg a felesége, Kathy jött, és zsebébe tette a kesztyűjét. Milyen szép nő! Van benne valami, ami megragadja a férfiakat.

Tetszik(12) | Nem tetszik(13)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Magyar családi incest pornó

    Régebben amikor még fiatal voltam akkor sem értettem meg soha miért kell az orvosok előtt levetkőzni meztelenre. Azt még megértettem,hogy az asszonyokat szeretik látni az orvosok,hiszen a feleségem at....

    Öcsi és én

    Eljött az este. Már megint izgatottá váltam. Tudtam jól, hogy az öcsém bármit megtesz nekem, ha jól adom elő neki magam. Tisztában voltam vele, hogy ez egyáltalán nem jó dolog, bűn, utálatosság. Mint ....



    Leszbikus hajlamok

    Nem gyakran járok el bulizni, de ha igen, akkor is én vagyok a csapat legrendesebb tagja. Még egyszer sem kavartam senkivel, alkoholból is maximum pár kortyot iszok, és ha valaki elveti a sulykot, akk....





    Kereső

    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám


    rosszlanyok