Ivett és a felcsatolható fasz


Beküldő:zsizi



Egyik nyáron a barátnőmmel, Ivettel elterveztük, hogy elutazunk egy nagyon szép helyre nyaralni. Egy tengerpart mellett döntöttünk. Korfu szigetére utaztunk. Amikor megérkeztünk, elbűvölt bennünket a gyönyörű tengerpart a pálmafákkal, az öblökkel, a kiemelkedő hegygerincekkel, kövekkel. Végre megérkeztünk a szállodába, amely nagyon szép látványt nyújtott kivűlről. Az alkalmazottak nagyon udvariasak, előzékenyek, segítőkészek voltak velünk. Készségesen álltak mindenben rendelkezésünkre. Fölvitték a csomagjainkat a szállodai szobánkba. Mi ezt meg is köszöntük nekik egy kis borravalóval. Kiraktuk a ruháinkat, és egyéb holmijainkat a bőröndjeinkből, és pihentünk egy kicsit. Később lezuhanyoztunk, kisminkeltük magunkat, és lementünk vacsorázni a szálloda éttermébe. Nagyon előzékenyek voltak a felszolgálók.

A kedvünket keresték mindenben. Különösen egy közülük. Szorgoskodott körülöttünk egész este a vacsoránál. Martinnak hívták, mint később kiderült. Nagyon jól beszélt magyarul. A vacsora végeztével mutatkozott be, és megkérdezte tőlünk, hogy milyen programunk van másnap, mert ő szabadnapos, és nagyon szívesen megmutatná nekünk ezt a csodálatos környéket. Elkísérne bennünket mindenhova, ahova akarjuk.

A tengerpart csodálatos volt a pálmafákkal, a kis öblökkel, egy - egy kis hegy, vagy kő kiemelkedésével. Ennél szebb környéket szinte el sem lehetett képzelni. Elfogadtuk a felajánlkozását, hogy megmutassa nekünk. Másnap el is indultunk, végigjártuk a tengerpartot. Martin megmutatta a legszebb helyeket, nevezetességeket. Csodálatos volt ez a kirándulás itt a szigeten. Délre nagyon elfáradtunk, és visszamentünk a szállodába ebédelni. Ebéd után fölmentünk a szobánka, és kipihentük a szigeten való séta fáradalmait. Délután már ismét fittek voltunk. Megbeszéltük Martinnal, hogy ismét találkozunk egy nagyon szép, kis csendes helyen a tengerparton, amit a délelőtti sétánkon kinéztünk magunknak. Vittünk magunkkal egy kis kosárban mindenféle finomságot, hogy jól érezzük magunkat. Mesés volt ez a hely. Volt egy kis hegység, ami kiemelkedett a tenger fölé, és a tövében egy tisztás.

Gyönyörű kéken csillogott a tenger vize a napsütésben. Mi leterítettük a plédet, amit vittünk a tiszta fűre, és kiraktuk a finomságokat. Még két üveg finom bort is vittünk magunkkal. Jóízűen falatoztunk ebben a csodálatos környezetben. Közben sokat beszélgettünk, nevettünk. Amikor végeztünk az evéssel, Martin töltött nekünk a finom vörös borból. Irtó kellems íze volt, és nagyon jól esett a vörös bor. Nagyon jól éreztük magunkat. A piknik után elpakoltuk a maradványokat, és végignyúltunk kényelmesen a pléden. Martin feküdt középen. Élveztük a napsütést, beszélgettünk, nevetgéltünk.

Egyszer csak elkezdtük a Martin mellkasát puszilgatni. Aztán én mentem a puszilgatással fölfelé a nyakához, a szájához. Játszott a nyelvem a mellkasán. Aztán a szánk is összeért. Először gyöngéden csókolgattuk, ízlelgettük egymás nyelvét, aztán már vadabbul kutakodtak a nyelveink egymás szájában. Közben a barátnőm lefelé araszolt a szájával, és puszilgatta Martin hasát, aztán a szőrrel benőtt kukijához ért, és azt nyalogatta, puszilgatta. Majd jó mélyen bekapta., s ütemes fel - alá mozgással hol bevette, hol kisíklatta szájából, közben finoman markolászta a heréit, majd azokat is végignyalogatta. Martin kissé felemelt fejjel élvezte az ajkak cupanó, szívó játékát, és minél tovább tartott e játék, annál kéjesebb érzés vett erőt rajta. Ivett beleült Martin álló, kemény faszába,és kéjesen forgatta a csípőjét körbe-körbe, mígnem erőteljesen felnyögött, a hasa megfeszült, mert elérkezett az a mindent elsöprő csodálatos orgazmus. Majd kiszállt belőle, és elkezdtük mind a ketten nyalogatni a duzzadt, nagy faszt, ami csak meredezett fölfelé.

Azután én ültem bele, háttal Martinnak. A barátnőm két kezével fogta a fenekem, és kicsit nyomta fölfelé, hogy könnyebben tudjak mozogni. Ez így folytatódott, és én is elérkeztem a gyönyör csúcsára. De Martin fasza még mindig állt, és az ég felé meredezett. Ezután a barátnőm ismét beleült a Martin páratlan jó teljesítőképességű faszába, és mozgott körkörös mozdulatokkal kéjesen. Hamarosan ismét orgazmusa volt. Martin is feljajdult és a gecijét kilövellte. Mi kitátottuk a szánkat, és felválta kapkodtuk a levegőbe kilövellt gecit. Amikor már kifolyt az összes, mi a barátnőmmel lenyalogattuk ezt a tökéletes faszt az utolsó cseppig.

Aztán fürödtünk a tenger csodálatos, hűsítő vizében. Ezután a kellemes fáradtság után napoztunk ebben a gyönyörű napsütésben. Ezután a délután után nagyon - nagyon jól éreztük magunkat. Megnéztük a naplementét, aztán visszamentünk a szállodába. Lezuhanyoztunk, majd lementünk az étterembe vacsorázni. Nagyon éhesek voltunk. Csoda egy ilyen délután után? Fergeteges jó hangulatban voltunk. Sokat táncoltunk a többi vendéggel együtt. Amikor véget ért az este, fölmentünk a szobánkba és olyan jót aludtunk, hogy másnap reggel kihagytuk a reggelit is. De nem aggódtunk miatta. Ez a pihenés nagyon sokat ért számunkra.

Másnap Martin szolgálatban volt, vagyis dolgozott. Mi pedig a tengerparton töltöttük a nap nagy részét, és próbáltunk nagyon szépen lebarnulni ebben a csodálatos napsütésben. Persze azért óvatosan napoztunk, nehogy leégjünk. Azt nem nagyon szerttük volna, mert fájdalmas is, veszélyes is. Estére elmentünk megnézni ismét, hogy nyugszik le a nap a tengertparton, mert ez annyira csodálatos látvány itt. Aztán úgy döntöttnk, hogy vacsora után még egy kicsit szórakozunk a vendégekkel, és aztán fölmegyünk a szobánkba. Igy is tettünk. Ahogy a szobánkba értünk, leheveredtünk a nagy széles ágyunkra. Levetkőztünk, és olyan sexis hangulatban voltunk, hogy elkezdtük egymást puszilgatni. Egymás nyelvével játszadoztunk, birizgáltuk egymást vele. Végignyalogattuk egymás testét egészen a lábujjunkig. A puncinkat is izgattuk az ujjunkkal is, és a nyelvünkkel is.

Nemsokára felkeltem az ágyról, és elővettem a derekamra erősíthető műkukit. Felcsatoltam, és bekentem eperízű sikosítóval, és behatoltam a barátnőm puncijába. Mozogtam a műfasszal a pinájában, és ő azt mondta, hogy nagyon jó, nagyon finom, csak csináljam tovább, és kéjesen nyögdécselt. Egyszercsak hangosabban nyögött, és sűrűbben szedte a levegőt. Aztán egy kis sikolyt halottam és szorosan magához ölelt. Több rándulást is észleltem, ami az orgazmusának a jele volt. Azt mondta, hogy nagyon finom volt ez a műfasszal történő baszás. Elégedettnek látszott.

Igen ám, de én is akartam élvezni a műfasz nyújtotta örömöket, és kis idő múlva ő kapcsolta fel a derekára a péniszt, és belémhatolt vele. Mozgott, mint egy férfi ütemesen, és egy kis idő után én is elélveztem, ami nagyon klassz volt. Én is ugyanazon a véleményen voltam, mint ő. Ha nincs igazi, egy műfasz is ki tudja elégíteni testi vágyunkat.Igy kielégülve a műfasz hatásától mély álomba merültünk.

Tetszik(78) | Nem tetszik(76)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A fiam lett a szeretőm

    29 éves voltam mikor a fiam megszületett. Mondhatni, hogy korán túlestem a dolgon. Igazság szerint faltam a pasikat, és fogalmam se volt, hogy kitől estem teherbe. Odahaza persze botrány lett a dologb....

    Beteg szadoszex

    A férfi szinte sokkosan próbálta feldolgozni a nő szavait, de ettől függetlenül gépiesen válaszolt:

    -Nem. Egyáltalán nem Úrnőm! Örömmel fogadom az ítéletedet és köszönöm, hogy a hóhéro....

    A frigid

    Katona voltam, és az egy hetes szabimat a barátom barátjának esküvőjén töltöttük Dunaföldváron. Ami ugye jobb helyeken a legénybúcsúval kezdődik. Ez 4 napon keresztül folyt, nagy vidámságban, borospin....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám