Hogy úgymondjam,színte luxusban éltem.A férjem,mindent megteremtett,nekem semmi dolgom nem volt,csak vártam sokszor késő estig míg hazaér.Unatkoztam.Örültem ha megjött,ha nem volt nagyon fáradt,nagyokat szeretkeztünk,holott,tudatában voltam vele,hogy nem rég szállt le a titkárnőjéről,akinek a férjét igyekezett mindig valahova vidékre kűldeni,hogy ők,nyugodtan szexszelhessenek.Szerintem,a férj is tudott róla,de,nagyon szerette a feleségét.
Volt,egy medencénk az udvarban,mivel,nagyon sokat unatkoztam,néha megmártóztam,majd a nyugágyon napoztam.indig egyedül voltam,körös körül sövények,de,sokszor arra lettem figyelmes,mintha valakik leskelődnének.
Úgy tettem,mintha nem is venném észre,igyekeztem nem arra nézni,Hadd nézegessenek.Egyik nap,a sok unalmas nap közül,a konyhában iszogattam,ami,talán bátorságot is adott,nagy elhatározásra jutottam.
Csak,bikini volt rajtam,úsztam egyet,tudtam,hogy leskelődnek,de,a kisördög bennem volt.Kifeküdtem a nyugágyra napozni,de úgy,hogy a nyugágy jól látható legyen.Hogy jobban száradjon a bikinim,gondoltam egy merészet és levettem.Úgy,teljesen meztelenül hanyatt feküdtem,de,úgy,hogy minél több látszódjon belőlem,sőt,még a lábaimat is jól széttártam,élveztem a napsütést,közben,sokszor gondoltam arra,hogy nézegetnek,de, nem zavart.
Aztán,egyik nap,összefutottam a szomszédasszonnyal.Aki,megkell,hogy mondjam,ahhoz képest,hogy milyen nagy fia van,nagyon jól nézett ki.
Sikerült egymást közelebbről megismerni,nagyon barátságos volt,olyannyira belemelegedtünk a beszélgetésbe,hogy egyszercsak egy kávézóhoz értünk,beinvitáltam egy kávéra,ő nagyon tiltakozni akart, hogy őneki ilyen puccos helyekre nem futlya,de sikerült meggyőznöm,hogy az én vendégem,azt kér,amit csak akar.De,nagyon szerény volt,megelégedett egy kávéval.Sokat beszélgettünk,letegeződtünk,mikor a házunk elé értünk,mondtam,hogy jöjjön be.A világért nem akart,de,végül mégis csak bejött.Körbe vezettem a házba,ami nagyon lenyügözte,végül,a medencénél kötöttünk ki.Milyen jó neked,hogy ebbe a forróságba,bármikor lehűtheted magad.Ha akarod,ezt te is megteheted.
Ja,persze.Csak nem képzeled,hogy másnál fogok fűrdeni?Különben sincs rajtam fürdőruha.
Nem,is kell.Láthatod,senki nincs itthol,körbe körbe sövény van,úgy hogy nyugodtan levetkőzhetsz,megmártozhatsz.
Láttam,hogy kissé vonakodik,ezért;na,jó.Látom,idegenkedsz.Tudod mit?Én is veled tartok.Azzal teljesen meztelenre vetkőztem,ő,egy pillanatig szóhoz sem jutott,majd ő is nekiállt levetkőzni.Mivel,melltartót nem viselt,és csak egy könnyünyári ruha volt rajta,így,hamar megszabadult a ruháitól.Hát,mit mondjak.Jobban nézett ki,mint gondoltam.Tudtam,hogy a sövény mögül lesnek,de,nem szóltam neki,pedig színte bíztos voltam benne,hogy az egyik leskelődő,az ő fia.Nem baj,gyönyörködjön a haverjával az anyjában.
Azon töprengtem,hogyan baszathatnám meg a fiát az anyjával.
De,a sors,besegített.Két nap múlva,színte beverték az ajtót,mindjárt gondoltam,hogy valami nem stimmel.A szomszédasszony lépett be,dühödten,kezében egy fényképet lobogtatva.
Mi történt,mi ez a kirohanás?
Még kérded?Hátakkor,jól nézd meg ezt a képet.
Mit nézzek rajta?Valaki lefényképezett meztelenül bennünket.Na és.
Csak,ennyi?Tudod te,mivel állt elő a fiam?Anyám,nagyon jól nézel itt ki,szívesen megbasználak!!
Nyugi!Ha jól látom,én is rajta vagyok,és,ha nem tévedek,én,jobban látszom,tehát,én ingerültebb lehetnék.De,nem vagyok,azért,mert két kamasz meztelenül látott?Különben is. Cak most veszem észre,hogy igaz,nem nagyon,de szőrös a pinád.
Hát,ezt nem hiszem el.Még én azzal vagyok elfoglalva,hogy megakar dugni a fiam,addig te,a pina szőrömmel vagy elfoglalva.
Na,álljunk meg egy pillanatra.Nyugodj meg.Különben is,ha jól emlékszem,te mondtad,hogy már régen basztak meg.Hát, most itt a lehetőség.Mégcsak keresned se kell,a fasz,házhoz jön.
Hát,ez nem igaz.Jó,hogy azt nem mondod,álljak be kurvának.
Hát,azt egy szóval sem mondtam,de ilyen alakkal,igencsak kapós lennél.
Na,jó.Úgy látom,veled nem lehet komolyan beszélni.
Tudod,mit.Menjünk és hűtsük le magunkat.A többit,majd meglátjuk.
Úgy is volt.De semmi pénzért nem vol hajlandó meztelenre vetkőzni,ezért,kitaláltam valamit.
Szerintem,a fiúk úgy sincsennek még itt,mi volna,ha segítenék neked leborotválni a pinaszőrt.
Meggondolandó,de,félek,hogy valaki meglát.
Senki,nem fog meglátni.Ha meg mégis jönnének a fiuk,hát Istenem.Újra meztelenül látnak.Van mit nézni rajtad.
Úgy gondolod?
Úgy.Na,vetkőzz.Még,soha nem értem női szeméremajakhoz,óvatosan borotváltam,és mivel elég sok pornót nézek,szép lassan közelítettem a vágásához.Már,teljesen kész voltam,de,újra elkapott a kisördög,benyúltam a pinájába,és mivel nem ellenkezett,már három ujjam benne volt.Közben,néztem az arcát,amin nagyon is látszott,hogy tetszik neki,amikor is mindketten meghallottuk,hogy megzörren a bokor.
Magamban,nagyon bántam ezt,hiszen,már majdnem a csúcson volt,szép nyugodtan odamentem a bokorhoz,és széthúztam.A látvány,önmagáért beszélt.A két srác,zavarba jött,gyorsan felakarták húzni a nadrágjukat,de,ilyen hirtelen nem sikerült,mindegyiküknek ágaskodott a szerszáma.
Na,fiuk.Tetszenek a nénik?Na.Ne szégyelljétek magatokat,gyertek csak.
Ti,már láttatok bennünket meztelen,most,rajtatok a sor.A faszotokat,előttünk is kiverhetitek,bár kár a sok geciért.
úgy látszik,nagyon őszintének tűntem,bár,elvörösödve,de,odajöttek.
Az új barátnőm fia,nem mert az anyjára nézni,csak engem nézegetett,de,a másik bátrabb volt,és a haverja anyját nézegette,aki szerintem annyira fel olt pörögve,hogy látszott rajta,hogy semmi sem érdekli.A beállt csendet,végül is én törtem meg.
Na,fiuk,mi legyen?Gondolom,arra gondoltok,hogy baszni fogunk veletek.Jól gondolom?Na,nem kell szégyenlősködni.Te!Mutattam a srácra.Tudom,hogy megbasznád anyádat,de,látom,hogy a haverod is ezt akarja.Tudod mit?Ő,csinálja az anyáddal,te,meg velem.Jó lesz így?
Még mindig elvoltak pirulva,de,bólintottak a fejükkel,hogy rendbe.
Segítettem a fiúnak berakni,rögtön levágtam,hogy semmi tapasztalata nincs.
Bezzeg a haverja!Úgy beakasztott a haverja anyjának,hogy az szinte sikoltozott a gyönyőrtől.Ez,a szegény gyerek,meg alighogy betette,máris elélvezett.Nincs semmi baj.Próbáltam nyugtatni.Akarod,hogy a kezembe vegyem a szerszámod,és eljátszadoznák vele?
Fejbólintás volt a válasz,amit igennek vettem.Alighogy a kezembe vettem,újra állt neki,de,jó keményen.Húzogattam rajta bőrt,a makkját ingereltem,majd,gondoltam egy nagyot és ráhajóltam.Én sem gondoltam,hogy ez fog történni,de hát,szeretkezés közben?
Nem akart a számba élvezni,de,én nem engedtem,hogy kivegye,Így hát,televerte a szám.
De,én még akartam a szexet,így hát rákérdeztem.Fogadni mernék,most az jár az eszedben,hogyan tudnád rávenni anyádat,hogy veled is csinálja.Na,majd segítek.Átnézem a szomszédba,és megkérdeztem.Hogy álltok?Már,kétszer elélveztem,nem sokára megint.Hát,ezt inkább a fiaddal tedd,ő is megakar baszni,cseréljünk!
Na,jó.Benne vagyok,cseréljünk.Gyere fiam,basszad anyádat.
Mikor a másik srác belémhatolt,mindjárt éreztem,hogy ez baromi jó lesz.Azonnal levágtam,hogy ennek a srácnak,bőven van tapasztalata.Esküszöm,a férjem nem dugott még így meg.Még,a pinámat is,vagyis csak a szélét,mert gecis volt,nyalogatta.Gondoltam,ezért a jó szexszért,megérdemli,hogy leszopjam.De,ő,megelőzött.Azt akarom,hogy szopjál le.Bevettem a számba,az örökké állni akaró péniszt,és igyekeztem mindent beleadni a szopásba.Nem volt szívbajos,mikor elélvezett,tele gecizve a számat,De,mondjuk,egyáltalán nem is bántam,ilyen jót már régen keféltem.
Átnéztem a szomszédba,ahol már végeztek,mindenki lepacsizott,és mintha mi sem tőrtént volna,mndenki ment az útjára.Mivel még nagyon felvoltam pörögve,ezért nagyon jól esett mikor se szó se beszéd,a férjem letépte rólam a ruhát,és belémhatolt.Nahát,ma jó napom volt.
Szóval levettem a nadrágomat és az alsógatyát és félig már merev farokkal tettem be a kazettát a videóba. Amire most készülök az egyeszeri lesz és megismételhetetlen és ettől talán még izgalmasabb. Me....
29 éves voltam mikor a fiam megszületett. Mondhatni, hogy korán túlestem a dolgon. Igazság szerint faltam a pasikat, és fogalmam se volt, hogy kitől estem teherbe. Odahaza persze botrány lett a dologb....
Már több éves házasok voltunk amikor az egyik szombat reggel mondja a feleségem,mit szólnál hozzá,ha feljönne a főnököm s előtted megbaszna. Jöjjön.Mikor az asszony lezuhanyozott és csináltam róla fel....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.