A kiéhezett kan


Beküldő:taksis csaba



Már két hete nem láttam a barátnőmet. Nagyon hiányzott. Az érintése, a lénye, a közelsége, a teste. Már éppen felé tartottam a buszon és azon gondolkodtam, hogy milyen pózban fogom megdugni és folyton csak a gyönyörű teste lebegett a szemem előtt. A gyönyörű mellei, a formás kis popsija, a borotvált puncija. Szinte a számban éreztem az ízét. Istenem, már nem sokat kell várni, és újra nyelvemmel érinthetem csodálatos pináját, érezhetem, ahogy a tangája bevág a popsijába, miközben simogatom és a mellei formáját is, mintha a kezemben érezném.

Végre megérkeztem hozzá. Nagy ölelés, csókok. Hiányzott a Kedvesem. Nagyon szeretem Őt és végre a közelében lehetek. Nem is számít semmi más. De most nem érzelgősködünk. Tudom, hogy Ő is ki van éhezve, hiszen telefonon sűrűn beszéltünk és sokszor mondta, hogy ha nála lennék, akkor most leszopna vagy meglovagolna. Igen-igen, ilyen vulgárisan fejezte ki ilyenkor magát, mert tudta, hogy én ettől beindulok. Persze én is biztosítottam arról, hogy ha itt lenne, akkor jól kinyalnám a bugyijából, aztán pedig megdugnám. Ettől mindig benedvesedett a puncija, és muszáj volt elővennie a vibrátorát. Istenem, ha akkor vele lettem volna, nem hagytam volna, hogy holmi műpéniszek dolgozzák meg azt a csodálatos kis lukacskát.

De most itt vagyok és látom a szemén, hogy csak a farkamon jár az esze. Én sem tudom türtőztetni magam. Megcsókolom, miközben a kezemmel a popsiját és a melleit masszírozom. Nincs rajta melltartó, érzem. Lassan benyúlok a póló alá, mert érezni akarom a bőrét, és közvetlenül meg akarom fogni csodálatos melleit. Egyre vadabbul csókolózunk, és szinte észrevétlenül lekerülnek a ruhák rólunk. Ő a farkamat húzogatja, miközben kéjesen liheg, én a punciját ujjazom. Nem tudom eldönteni, hogy megdugjam vagy kinyaljam. Ezen még van egy kis időm gondolkodni, ugyanis máris elém térdel, és elkezdi szopni a farkam. Óóó, Istenem milyen jó.

Olyan finom meleg és nedves. Nem tagadom ezért is szeretem ezt a lányt, mert nagyon jól tud szopni. Egyre erősebben kezdi mozgatni a kezét és közben Ő is és én is lihegünk. Látszik, hogy élvezettel csinálja, és bevadult a farkamtól. Teljesen le fog szopni és a spermámat a szájába kéri. Hát, amilyen ügyesen csinálja, nem is sokat kell rángatnia és máris belelövelek gyönyörű szájába. Ő kéjesen maszatolja szét a farkammal a szája körül az anyagot. Csodálatos látvány ez, legszívesebben megkérném, szopjon le még egyszer. De látom Ő már másra gondol.

Felfekszik az ágyra, jól szétteszi a lábait és arra utasít, hogy nyaljam ki teljesen. Ok, baby. Én is imádok neked örömet okozni. Örömmel bújok a lába közé és végignyalom a combja belső felét, a feneke egy részét és körbenyalom a területet, amit nemsokára be fogok venni. Ezt még jó darabig csinálom, hadd izguljon csak fel. Majd, ha könyörög, hogy a punciját is nyaljam, majd akkor elkezdem. Látom, hogy Ő a melleit masszírozza. Én is odanyúlok egy-két markolásig. Na, jó. Nem játszom én sem. Be vagyok indulva egy kis punci nyalásra. Elkezdem. Finoman, nedvesen, apró mozdulatokkal. Mindenféle alakzatokat írok le a nyelvemmel a kis rózsaszín borotvált husiban. Hallom már a sóhajait. Megőrjít!

Imádom a kéjes arcát nézni. Elkezdem rendesen nyalni. Fel, le, ki-be. Néha mintha meg akarnám dugni a nyelvemmel úgy, néha bekapom a csiklóját és körbe szopogatom. Tudom, hogy ezt szereti. Érzem, ahogy egyre nedvesebb és a nyálam összekeveredik az Ő nedveivel. Csak nyalok és nyalok neki. Annyira finom az íze és az illata, hogy bevadulok tőle és egyre vadabbul csinálom. De vigyázok! Amikor hallom, hogy közel van, akkor lelassítok és csak a környékét nyalogatom. Hadd pörögjön csak fel. Ezt eljátszom kétszer-háromszor és utána nem hagyom abba, végkifejletig nyalom a punciját. Imádom nézni, ahogy dobálja a testét, ahogy vonaglik a dereka, a csípője, ahogy kéjesen liheg.

Teljesen bekattanok és már megint áll a farkam. Megegyezünk, hogy meg is dugom. Hátulról kezdem el ostromolni, tövig döföm belé a farkam. Nagyot sóhajt. Tudom, hogy két hete erre várt, hogy jól megbasszam. Nem tagadom én is folyton csak erre tudok bent a laktanyában gondolni. És ki-be tolom neki a szerszámom. Imádom közben a derekát fogni és a popsiját, a melleit simogatni. Néha még a puncija felett is átveszem az irányítást, és kézzel körkörösen ujjazom. Nem is bírjuk sokáig, a végén nagyokat lökök rajta, majdnem előre esik a lendülettől. De Ő szereti, ha jó keményen megkúrom. És én is szeretem Őt így dugni.

Annyira jó a teste, annyira szép és kívánatos, hogy legszívesebben egész életemben csak dugnám ezt a lányt. De szerencsére Ő is sokszor akarja ezt. Ő az én házi pornó sztárom. Az isteni testű nő, a csodálatos farokverő, akit én most is jól meg fogok dugni. Csak érjen már oda a busz.

Tetszik(36) | Nem tetszik(25)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Szex tanárnő

    Miss T angolt tanított egy bristoli középiskolában. Egy különösen nehéz héten volt túl. A nyári szünet közeledtével sűrűsödnek a teendők: találkozás a szülőkkel, tesztek íratása, jelentések készítése?....

    Egyetlen forró délután 2.

    Szegény Roli már tényleg nem tudhatta mi történik itt. Honnan is tudhatta volna, mikor én sem voltam magammal tisztában, sem azzal, hogy mit csinálok. Ahhoz viszont fel voltam izgulva, hogy ne hagyjam....



    Tiltott fasz a számban

    Őrületes dolog esett meg velem a minap! Még nem láttam ilyen kiéhezett férfit, mint akkor éjjel! Már ismerem őt egy ideje, s tudom, hogy bukik rám, hiszen meg szokta említeni párszor, hogy szívesen el....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám