Az igazi mélytorkos


Beküldő:xhamster stories



? Mi a gond? ? kérdezte a Dom, és Éva a hangjában már-már aggodalmat vélt felfedezni. Persze nehéz volt valóban kielemezni, milyen érzelmek vezérelték a férfit, mert épp ekkor hagyta abba a lány alapos és kitartó pálcázását.
Éva széttárt lábakkal feküdt a hátán egy asztalon. Elegáns fekete ruhája a derekára tolva, melléről lehúzva. Bugyija lucskos gombócként hevert valahol a nyers faasztal lapja alatt a padlón. Lába egy V betű két száraként feszült kétoldalt, a falhoz és egy állványhoz kötözve, lábfején ékszerként virított fekete magassarkú cipője.
Aznap este kitett magáért, igazi nagyvilági dámaként érkezett a Dom lakására. A férfi láthatóan elégedetten fogadta a babaszépségűre sminkelt, színházi eleganciával, illatosan, parányi lakkbőr táskával belibbenő nőt. Szinte azonnal a szexbarlangjába vezette, ahol az asztalra fektette, saját harisnyájával kötötte be a szemét, és válogatott játékszerekkel cirógatta végig a testét. A toll finom érintése után a nadrágszíj határozott csapásai következtek ? a lány sikkantva élvezte combjain és fenekén a finom, mégis égő csattanásokat. A vonalzó viszont nagyon meglepte, főleg a nadrágszíj után. A vékony műanyag léc vadul bizsergette a bőrét, aprókat kiáltozott tőlük.
Éva le volt nyűgözve a férfi kreativitásától: teljesen hétköznapi tárgyakkal annyira fel tudta csigázni, hogy egész teste remegett a vágytól. Belévillant, hogy mindez akár otthon is elérhető lenne, de a vőlegénye mégsem részesítette őt velük ilyen gyönyörökben, akár egyetlen egyszer sem.
A Dom tényleg nagyon érthette dolgát, a lány bőrének kidekorálása közben is felfigyelhetett rá, hogy Éva fejben máshol jár, mert abbahagyta a csapkodást. Éva hallotta, ahogy a vonalzó a padlón csattan egyet.
? Valami másra gondolsz?
? Bocsánat, Uram ? emelte fel bekötött szemű fejét a lány. ? Csak eszembe jutott, hogy otthon nem éppen így mennek a dolgok. Ez az egész... annyira jó! Engem még soha senki...
? Megpróbáljuk hevesebb ingerrel ? jelentette ki a férfi határozottan, és letérdelt az asztal elé. Ráhajolt a széttárt puncira, és finoman körbenyalta. Nyelvéről finoman csorgott meleg nyála a lány bőrére, de nagyon vigyázott, hogy véletlenül se érjen sem az ajkaihoz, sem a csiklójához.
? Óóó... ? nyögte a lány elfojtottan, mire a Dom felkapta a fejét: ? Ugye, hogy így már sokkal jobb?
? Igen... ? lihegte a lány és hátraengedte a fejét, úgy élvezte a további kényeztetést. A férfi a nyelvével lassan, kéjesen körözött puncija körül újra, majd hozzáért az ajkakhoz, és azokon körözött ugyanolyan lassan, kéjesen. Éva szemén jólesően feszült a harisnya, és megemelte csípőjét, hogy a férfi minél mélyebben hozzáférjen. De a jóleső nyelvcsapások már abba is maradtak, punciját hirtelen hideg levegő csapta meg. Éva csalódottan jött rá, hogy egyelőre nem kap többet.
? Mi történt? ? kérdezte a lány elfúló hangon.
? Miért, mit szeretnél? ? kérdezte a Dom.
? Még... ? nyögte ki Éva könyörgően.
? Mit még? ? csigázta a férfi.
? Nyalj még... kérlek... annyira jó...
? Bizony nagyon jó, mert kegyetlenül étvágygerjesztő a pinád ? jelentette ki a Dom. ? De ma nem fogok finomkodni vele.
? Hát ne is...
? Egy kicsit nyallak még, aztán rendesen megbaszlak, ahogy egy ilyen pinát kell ? mondta a férfi, és a mocskos beszédtől Éva még jobban nedvesedett. De attól különösen, ahogy férfi nyálat gyűjtött, és remegő, széttárt punciajkaira köpött. A nyál melegen csorgott le a redőkön be a nyílásba, amitől Éva egész teste megremegett.
? Na így ? bólintott a férfi, majd visszahajolt a lány ágyékára. Ezúttal a csiklóját vette kezelésbe. Először ugyanolyan lassú tempóban nyalta körbe-körbe, mint az előbb az ajkakon, majd újabb adag nyálat csorgatva rá pöckölgetni, cuppogtatni kezdte nyelvével.
Éva már vadul vonaglott az asztalon, hasát és ágyékát bizsergette a forróság, hüvelye kezdett ütemesen összerándulni. Az oly nagyon várt gyönyör azonban még váratott magára: a Dom hirtelen szabadon hagyta a csiklóját, és csak finoman fújt rá.
? Óóóó... ? bosszankodott Éva, de aztán újabb adag nyálat kapott csiklójára egy újabb csattanós köpés formájában. A nedvesség már a fenéklyukára is lecsorgott. A testén csorgó nyál megaláztatásától Éva ismét megborzongott, de a férfi ezúttal megkönyörült rajta: visszatért ágyékára és most már mohón nyalta a puncija belsejét, precíz, célratörő mozdulatokkal.
A gyönyör vadul végigszántott a lány testén. Széttárt lába vadul remegett, cipője sarka hevesen ingadozott. Ajkai közül hangos sikkantás tört fel, és zihálva vette a levegőt, hullámokban öntötte el az élvezés.
A Dom elégedett mosollyal nyalta tovább Éva egyre érzékenyebbé váló csiklóját, majd felállt, kibontotta nadrágját és egy erős mozdulattal a lány lüktető pinájába döfte a farkát.
A lány még egyáltalán nem volt túl orgazmusán, kisebb sokként érte remegő testét a kőkemény fasz behatolása, ami feszesen felnyársalta, pedig a nyáltól és az orgazmustól eléggé nedves volt már. A Dom viszont ezzel mit sem törődve kefélni kezdte, kíméletlenül lökdöste-tolta a makkját a lány újra meg újra összehúzódó belsejébe, egyre beljebb és beljebb.
? Élvezz... Élvezz csak... ? nyögte mély, állatias hangon a Gazda, és a lány combjába markolt. Éva sikolyai már a mennyezetről visszhangoztak, testén újabb orgazmushullám szántott végig.
? Óóó! ? kiáltotta, miközben a férfi egyik keze a mellére csúszott, azt megmarkolta, körmei a lány finom húsába vájtak. ? Istenem! Édes Istenem!
A Dom most már tövig nyársalta a lányt, ágyéka hangos csattanással ért Éva altestéhez újra meg újra. Megfeszített tenyerével meg is csapkodta a lány mellét, és olyan keményen kúrta, hogy Éva azt hitte, lesodródik az asztalról.
Ekkor a lány újra elélvezett. A testét uraló férfi szakadatlanul baszta, ő pedig heves hullámokban, hangos sikollyal engedte át magát a minden eddiginél erősebb orgazmusnak. Teljesen átadta magát a kemény menetnek még feje is vadul mozgott a férfi lökéseitől.
A Dom most abbahagyta a dugást. Már-már gyöngéden húzta ki a farkát Éva puncijából. Elégedetten vette észre, hogy máris vörösre kefélte, majd hátralépett, és ő is vett pár nagy levegőt.
? Ez így már elterelte a figyelmedet? ? kérdezte lihegve.
? Nagyon is... ? nyögte Éva. Még mindig érzett pár apró összerándulást a hüvelyében, és egész testét mintha elhagyta volna minden erő.
? Akkor ideje viszonoznod a szívességet! ? jelentette ki a férfi. Leszedte a lány arcáról a szemét takaró harisnyát: a fény hirtelen vágott Éva szemébe. A Dom csak egy rövidke pillanatra nézett a lány szemébe, míg meggyőződött róla, hogy tudatában van az eseményeknek, majd megfordult és a még mindig hátán fekvő lány feje fölé lépett.
? Nagyra! ? parancsolta, és lendületesen, felülről nyársalta fel a lány száját. A lány meglepve érezte a kemény szerszámon az édes előnedv és saját puncijának ízét. Ilyet még sosem csinált, az eddigi párkapcsolatai nemigen bírták egy testnyílásnál tovább. Ez a kemény perverzió nagyon begerjesztette. A férfi makkja végigcsúszott a nyelvén, egészen Éva torkára. ? Ideje megtudnod, milyen az igazi mélytorkos!
És keményen dugni kezdte rabszolgája száját. Farka teljesen kitöltötte a lány szájüregét, az erősebb lökéseknél a torkát is.
Éva valóban nem érzett még ilyen heves szopatást. Ehhez képest előző kalandjai csupán mélyen a torkára csusszant szopások voltak, ennyire keményen és heves lendülettel még nem használta a torkát senki. Szopó mozdulatokra esélye sem lett volna, olyan erővel ostromolta Gazdája a torkát. A férfi erős tenyerével megtámaszkodott a lány feszülő mellein, és kissé előrehajolva kúrta a száját, mintha csak egy punci lett volna. Évának hiába volt még mindig lekötve a két lába, muszáj volt az asztal szélébe kapaszkodjon.
? Na így kell ezt... ? hörögte a férfi. Hirtelen kihúzta a farkát, mire Éva hangosan kortyolta a levegőt. Végre lélegzethez jutott! A hátán fekve a heves szájbakúrástól némi nyál leszaladt a torkán, úgyhogy köhintett egy párat. Azt is érezte, hogy szeme sarkán néhány önkéntelen könnycsepp is kigördült.
De a Dom nem hagyott neki több időt arra, hogy összeszedje magát. Ráhajolt Éva arcára, és pontosan, mint a kisajkaira, a szájára is köpött egy nagyot. Majd mint egy játékszert, ismét felnyársalta lüktető farkával a száját és dugni kezdte. Éva hamar rátalált a ritmusra, amivel a levegőt vehette, amikor a férfi éppen kissé kihúzta farkát. Aprókat lélegzett hát, és behunyt szemmel élvezte, mennyire uralja őt ez a férfi, mennyire élvezi a gyönyört, amit a szája és a torka nyújtani tudott.
? Most a golyóimat! ? parancsolta rekedten a Dom, majd hozzátette: ? Nagyra!
Éva nagyra tátotta a száját, a férfi pedig szakértelemmel nézett bele, bár csöpögött róla az izzadtság. ? Nagyobbra! ? parancsolta, és Éva majdnem kiakadásig nyitott állára már bólintott: ? Maradj így!
És a férfi felegyenesedett, lábát behajlította és rabszolgája nagyra tátott szájába engedte golyóit. Eleinte csak a zacskós alja fért be, de Éva nagyobbra tátotta ajkait, és érezte, hogy előbb egy, majd a második golyó is befért szájába. Furán groteszknek érezte ezt a pózt, de legalább most kapott levegőt, még ha szeme előtt a férfi izmos feneke tátongott is. Előbb nyelvvel próbálta a golyókat masszírozni, de mivel kevéssé tudta mozgatni a száját kitöltő heréktől, hamar feladta. Így arra szorítkozott, amit a szopásról korábban tanult: szívta őket, ahogy csak bírta, és ügyelt, nehogy fogával megsértse a férfi bármelyik érzékeny részét is.
? Igen... ? nyögte a Dom élvezettel. ? Erről van szó...
A lány erre mohón szívta mélyebbre az izzadt zacskót. Orrával egész jól tudott lélegezni, csak a nyálát kellett néha egy nagyobb szívással együtt lenyelnie.
? És most a fenekem! ? jelentette ki a férfi szenvedéllyel, és kiemelte golyóit a lány szájából. Fenekét rátolta Éva szájára, de a lány szuszogásán kívül nem érzett semmit. Így hát felemelkedett, és a lány fölé hajolt:
? Mi a baj, még sosem csináltál ilyet? ? kérdezte a Dom a lány elkerekedett szemei láttán. Éva döbbenten ingatta a fejét. ? Pedig egyszerű ? magyarázta a férfi. ? És nagyon, de nagyon kellemes. Talán hagyjuk abba?
Éva ugyanolyan nagy szemekkel ingatta a fejét.
? Helyes ? mondta a férfi vigyorogva, és visszaereszkedett rabszolgája feje fölé. ? Akkor először is húzd szét szépen.
Éva bizonytalan mozdulattal markolt a Gazda farpofáiba és tárta fel a férfi segglyukát. A szőrös, izmos félgömbök között jól látható volt a herék alatti kis barna kör.
? És most nyald körbe szépen, mintha egy adag jégkrémbe kezdenél!
Éva kinyújtotta nyelvét, és hegyével lassan hozzáért a férfi záróizmához. A Dom érezhetően beleremegett, de a lány hátán is végigszaladt a libabőr. A terület finomságától eltekintve nem különbözött a férfi részének többi részétől, úgyhogy a lány folytatta: apró köröket írt le a nyílás körül.
? Ez az, megy ez ? nyögte a férfi elégedetten és lejjebb engedte fenekét. ? Mélyebbre!
Lesz, ami lesz, gondolta Éva, és beljebb nyalt. A ráncos körgyűrű engedelmesen megnyílt nyelvcsapása előtt.
? Úgy... ? nyögte a férfi és Éva tisztán hallotta azt is, ahogy nagyot nyelt. Szóval ez jön be Gazdájának? Ideje megmutatni, ő mennyire készen áll a behódolásra. Heves, erős nyalintásokkal feszegette a férfi fenekét ? a nyálkahártyából felé áramló forróság csak még jobban feltüzelte. A Dom farpofái már az arcára szorultak, alig kapott levegőt orrával köztük, mégis hevesen, bő nyállal nyalt, meg akarta mutatni, mire képes. A férfi fenekének harsányan fanyar íze elöntötte az érzékeit. Nagyon élvezte, hogy mennyire mocskos és perverz módon szolgálja titkos szeretőjét éppen. Az is megfordult a fejében, hogy miután kinyalta ezt a férfit, otthon nem sokkal ezután hatalmas, szerető csókot nyom majd vőlegénye ajkára, és Zoltán nem is sejti majd, hol járt a nyelve előtte.
? Verd közben ? emelte fel a lány kezét a Dom. Éva rámarkolt a férfi farkára, és fürgén, lendületesen simogatta fel-le. Eleinte kifejezetten nehéznek bizonyult mind a két mozgásra koncentrálnia, de a férfi nyögéseiből érezte, hogy nem kell már sok, ezért taktikát váltott: kezére szinte alig figyelve, a lehető leggyorsabban verte ? a nyálas szerszám vadul lüktetett izzadt markában. Nyelvével közben hevesen ostromolta a szűk barlangot, és a férfi már fel is hördült:
? Már jön is! ? és uralkodói mozdulattal ismét felnyársalta Éva száját, mélyrelökve farkát a lány ziháló ajkai közé.
? Nyeld a gecimet ? parancsolta a Dom szenvtelen hangon, és makkjából bőségesen áradt ondója a lány torkába. Éva először meglepődött a hatalmas adagon, aztán erőt vett magán és hevesen nyelte a frissen fejt, meleg anyagot. A férfi spriccelés közben még lökött egy párat a lány torkába. Ugyanolyan szenvtelenül, saját kedvére nyársalta fel Éva szájüregét, mint korábban, csak ezúttal lassabban, élvezve kilövellését. Mindaz a nyál, amit a lány a nyelvével eddig a férfi heréire és fenekére kent, most visszacsöpögött az arcára, tovább oldva sminkjét.
Amikor a farka teljesen kiürült, a Dom kihúzta Éva szájából. A lány hevesen zihálva itta magába a régen megérdemelt friss levegőt. Gazdája elégedett mosollyal mérte végig közvetlen közelről a lány foltosra mázolódott sminkjét, felhasadt ajakra emlékeztető rúzsát, izzadságban és nyálban fürdő arcbőrét.
? Jól nézhetek ki ? nyögte a lány néhány nagy levegő után.
? Pontosan, mint a ribancom ? jelentette ki a férfi, és petyhülő farkával játékosan még meg is paskolta a lány arccsontját. ? Nem szeretném, ha nálam valaha is érintetlen arccal végeznél. Legyen látszata, hogy szétkúrtam a szádat.
Éva felült az asztalon, majd megkapaszkodott a szélében. Most érezte csak, a hosszú fekvésben mennyire elgémberedett a teste, még ha megannyi élvezetben is volt része. Le akarta törölni az arcát, de Gazdája megállította:
? Így menj haza ? tért vissza a szigorú, parancsoló hangja. ? Hadd lássák, mit műveltem veled.
? De az emberek... a pasim!
? Majd kitalálsz valamit ? felelte mosolyogva a Dom. ? Vagy lehet, hogy egyszerűen csak szerencséd lesz és elkerülöd mások figyelmét. Elvégre egy taxis nem figyeli olyan nagyon figyelmesen a vendégei arcát.
Éva nem mondott semmit, de a tudat, hogy Gazdája megjelölésével az arcán lépjen ki az utcára, idegenek közé, ismét kellemes borzongással töltötte el. A Dom két tenyere közé fogta a lány arcát, és alaposan végigmérte:
? Most szépen hazamész! Kicsit későre jár, mit gondolsz, a vőlegényed ilyenkor fenn van még?
? Nem hiszem, elég fárasztó napja volt ? pihegte Éva.
? Ha már alszik is, álmában is bizonyára örül majd... ? simította végig a lány haját a Dom ? egy nyálas, idegen spermás csóknak.

Tetszik(21) | Nem tetszik(13)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Józsi bácsi szopat

    Józsi a becsületes nevem, Kovács Józska, faluban élek. Hatvanhárom éves vagyok, elvált.
    A feleségem pár éve elhagyott, mert nem tudtam kielégíteni. Hát már nekem nem nagyon áll fel a bránnerem,....

    Cseresznyevirág, vagy mi a szar

    Az ember hamar összeismerkedik teste démonaival. Én sem voltam kivétel alóla. Iskolába jártam még, de az eszem a lányok körül kalandozott.
    Persze tudtam mindenfélét, amit sihederfővel a fiúkról....



    Kutya és a hugom

    Sokáig azt hittem, hogy a húgom még mindig szüz. Pedig már 18 éves volt, én pedig már majdnem 20. Én 16 évesen vesztettem el a szüzességem egy helyes srác segítségével, aki 5 évvel volt nálam idösebb,....





    Kereső



    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám