Szexuális téren mindig tanulok valami újat, nem tagadom, elég szorgalmas vagyok. Az első két ?tanárnőmmel? a mai napig tartom a kapcsolatot. Mellettük volt lehetőségem, hogy ezen a téren a legtöbb tapasztalatra tegyek szert.
Körülbelül öt éve egy nagyon nehéz záróvizsga előtt álltam, de a munka meghozta a gyümölcsét, ugyanis jó eredménnyel végeztem.
A szünetbe egy ismerős hölgy hívott meg magukhoz nyaralni és segíteni a kertben. Elvált asszony, s egyedül nevelte a tinédzser lányát. Erre a meghívásra nem mondhattam nemet, hiszen nemcsak az asszony, de a lánya is fantasztikus. A lehető leghamarabb utaztam a kis faluba. Meglepetést okoztam érkezésemmel, mert levelet vártak először. Örömmel üdvözöltek.
? Mit szólsz az én arany virágszálamhoz? ? kérdezte az anyuka, s a felcseperedett lányára mutatott.
? Hadd nézem meg jobban ? mondtam huncut mosollyal, s alaposan végigmértem a ?kislány? formás alakját.
A pár év alatt ? mióta nem találkoztunk ? gyönyörű nő lett a rút kiskacsából.
? Menj, öltözz át, addig készítek valami harapnivalót! ? szólt az anyuka.
Perceken belül már ott is voltam a konyhába átöltözve. Természetesen nem kellett kínálgatni, nagyon megéheztem a hosszú úton. Amikor végeztem az evéssel, az anyuka az ölembe ült, és beszélni kezdett:
? Az én kis arany virágszálam felment átöltözni, ha lejön, menjetek el a szőlőbe körülnézni.
Közben hozzátette, már elvesztette a kis drága az ártatlanságát. Többet várt az első alkalomtól, így egy kicsit csalódott. Megígértem, hogy jó fiú leszek, s egy forró csókkal fejeztük be beszélgetésünket. Sietős léptekkel megérkezett a kislány is.
? Mehetünk! ? szólt.
Nem is zavartatta magát, hiába látta cseppet sem félreérthető helyzetünket az anyukájával.
? Ebédre várlak haza! ? kiáltott utánunk az anyuka.
A leányzót magam elé engedtem, hogy szabadon figyelhessem kerek fenekét. Szűk, rövid farmernadrág volt rajta. Egyszer csak megállt előttem, s megvárt, majd amikor utolértem, belém karolt, s így mentünk tovább. A szőlőbe érve a szája számra tapadt, egyre közelebb húzott magához, a melle a mellkasomat égette. Hevesebben csókolt, amikor a kezemet a feneke alá csúsztattam. Finoman simogattam és masszíroztam. Melltartó nem volt apró pólója alatt, mint a félénk kisfiú, alábújtam, s a nyelvemmel kényeztettem mellbimbóit. Majd amikor előbújtam, a nadrágját kezdte gombolni.
? Ne siess úgy, mindent szép sorjában ? szóltam.
? De, de, én nem akarok szopni ? válaszolt zavartan.
? Nem erőszak a disznótor.
Még mielőtt szólt volna, egy szenvedélyes csókkal elhallgattattam. A fának támaszkodott, én pedig elé térdeltem, pillanatokon belül lekerült róla a nadrág és a bugyi. Becézve simogattam dús szőrzetét. Egyik lábát a vállamra tette, én széthúztam pináját, s csókokkal illettem. Hangos sikolyokkal adta tudtomra, hogy élvezi a játékot.
? Menjünk a pincébe! ? szóltam hirtelen.
Felsegítettem rá a bugyit, s kéz a kézben tettük meg az ötven méteres távolságot. Az ajtót bezárva újra egymásnak estünk, alig vártam már, hogy egyre keményedő faszom is részesüljön abból a csodából, amiből azelőtt nyelvem. Sietve vetkőztettem le. Fenekét a lábam közé húztam, már csak a szerszámomat kellett elővenni, de ő ebben megelőzött. A nadrágom és a gatyám észrevétlenül csúszott a térdem alá. A szeme acélos keménységű faszomra tapadt. A hordó tetejére feküdt széles terpeszben, s farkamat nedves lyukához vezette. Kezem a feneke alá tettem, s lassan kefélni kezdtem, átvéve a ritmust, ő is keverni kezdett. Egyre hevesebben tettem magamévá. A melleit simogattam közben, ő pedig a lábait a derekamra kulcsolta. Nyögve, kiabálva élvezte a rohamot. Eljött az időpont, mint a gejzír tört elő belőle az élvezet. A hátrányt nem tudtam behozni. Egy hirtelen mozdulattal kicsusszant a faszom a pinájából. Egy huncut mosoly kíséretében a kezébe vette lüktető férfiasságom, és visszatette, de már egy lyukkal lejjebb. Nem volt szükség biztatásra, erőteljesen hatoltam bele. Ordított, sikongatott, harapott, ahol ért. Mint a satu szorította segge majd szétdurranó faszom. Kért, hogy ne hagyjam abba, erre én tövig hatoltam. Nem ért kudarc, néhány lökés után csúcsra jutottam. A fenekébe folyt élvezetem nedve. A pihenés után hazaindultunk. Az estét már hármasba töltöttük az anyukával. A nyaralásom minden napján tanultam valamit a két új ?tanárnőmtől?.
A forró rágógumi című vígjátékot tűzte műsorára a televízió a múlt héten. Ehhez a filmhez kapcsolódik egyik első kamaszkori szexuális élményem, ami most felelevenedett előttem és szeretném megosztani....
A mostani férjemmel egy nagyváros közepén lévő kis erdőbe kanyarodtunk be az autónkkal. Olyan kis keskeny földút vezetett át rajta, hogy éppen elég volt az autónknak. Az erdőben az autónkban szeretkez....
Tizenhárom éve házas vagyok. Van három csodaszép, de nyilván nem tökéletes gyerekem. Van egy nagy házunk, több autónk, a férjem, okos, jóképű, jól keres. Nincs káros szenvedélye, mindene a család, min....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.