Lakásfejújítás extrákkal


Beküldő:bozgor töki



Az egész úgy kezdődött, hogy Gabika a párom barinője megkért a páromon keresztül, hogy mi lenne ha kitapétáznék és kifestenék nála, mert már unja a mostanit és én úgy is értek hozzá hisz ez a munkám.
Nagy unszolásra el is vállaltam, sok kedvem nem volt, de pont volt időm és annyira nyaggatott a feleségem hogy segítsek neki mert egyedül van. Mondom rendben...Megbeszéltük, hogy addig ott alszom nála, hisz egy másik városban lakott a kisfiával. A kissrácot addig lepasszolja az apjának, hogy ne legyen láb alatt, így nem kell haza járnom. Gondomat viseli, jó kezekben leszek. Etet, itat...mondta. Össze is pakoltam egy júliusi hétfő reggel elbúcsúztam az otthoniaktól és elindultam Gabihoz.
Elkezdtem hát nála dolgozni. Kedves volt mint mindig, sokat beszélt szokásához híven. Mindig csipogott-csacsogott, be nem állt a szája. Szerintem örült, hogy végre felnőtt emberekkel is beszélgethet. Egész nap otthon volt és beszélgettünk minden féléről. Mátéval a párjával és gyereke apjával kb. 6 hónapja elválltak mert a srác becsajozott és lepattant.
Ahogy egyre beszélgettünk, egyre jobban megeredt a nyelve, egyre mélyebb dolgokról ment a duma. Mikor már benne voltunk a sűrűbe, akkor tűnt fel, hogy már a szexről meg minden féle intim dolgokról beszélgetünk és eléggé nyíltan. Ez amúgy nem volt annyira meglepő, elég régen ismerjük egymást. Közben ugye segített nekem tapétázni mert fogni kellett, meg ragasztani, illeszteni és ott voltunk egymás nyakában. Mivel nyár volt és nagyon meleg csak egy kis feszes rövidnadrág és egy kis lenge póló volt rajta melltartó nélkül, ezt rögtön kiszúrtam. Formás kis csaj ez a Gabika, gondoltam magamban. A kis rövidnadrágban néha néha lopva megfigyeltem domborodó punciját, kerek fenekét. Bevallom felizgultam rá. Jobban el kezdem őt nézni, és azt vettem észre, hogy ahogy szemlélődök az idomain, egyre jobban áll a farkam. Mivel rajtam is rövidnadrág volt nem tudtam hová rejteni. Próbáltam úgy fordulni, hogy ne lássa de észrevettem egyszer csak, hogy ő is lopva lopva az álló farkam nézi a nadrágon keresztül és mosolyog...ez azért beindított.
Utána látom ám, hogy ágaskodnak a mellbimbói pedig nem volt hideg. Majd azon vettem magam, hogy bámulom a melleit, ágaskodó bimbóit és mikor az arcára néztem látom, hogy a szememet nézi...levágta, hogy a melleit bámulom basszus...de ciki! Zavarba is jöttem, hirtelen még a ragasztós ecset is kiesett a kezemből, de ő csak elmosolyodott és sóhajtott egyet. Aztán folytattuk tovább. Tettünk vettünk ott sertepertélt körülöttem. Úgy éreztem, direkt hajolgat előttem és a nadrágon keresztül mivel pont sütött a nap átlátszódott a rózsaszín kis csipkés tangája. Hátulról is kidomborodott a puncija...nagyot nyeltem. Elég bő póló volt rajta, így mikor lehajolt, mindig kicsit felcsúszott és beláttam a melleihez, de úgy látszott ez a csúszkálás nem zavarja egyáltalán. Szép kerek mellei voltak közepes bimbókkal. Egyszer azt látom, hogy miközben hajolgat egy pillantást vet rám, hogy valjon nézem e és összetalálkozott a tekintetünk. Megint zavarba jöttem, de ő nem szólt semmit. Csak továbbra is csipogott, dumált, be nem állt a szája, csak a szaftosabbnál szaftosabb témák. Akkor kezdett világossá válni, hogy ki lehet éhezve és tetszik neki a helyzet. Ki tudja mikor kefélt utóljára. Vége lett a napnak, mondta megy csinál nekem vacsit. Én még addig eltakarítottam a szerszámokat. Megterített az asztalnál nekem, aztán mondta ő addig elmegy letusol, kaja után meg majd én. Úgy terített meg, hogy a fürdő ajtóval szembe üljek, pedig volt hat szék...ez már az előzőek fényében feltűnő volt számomra. A fürdő ajtaját nem csukta be, csak behajtotta. Mivel pont egy nagy tükör van a falon, a tükörből láttam ahogy háttal áll, szép lassan levetkőzik...ahogy lehajol. Most már láttam teljes meztelenségében kerek fenekét, feszes testét barna szolis bőrét. A farkam majd fel robbant...mondom, ilyen nincs ez tuti direkt van. Majd mikor levetkőzött és megfordult becsukni az ajtót, a tükörből rám nézett és elmosolyodott majd becsukta az ajtót. Megint elszégyeltem magam, hogy lebuktam. Megvacsiztam, ő végzett. Egy kis lenge barack színű hálóing volt rajta nagy kivágással a mellénél. Hálóinge alig ért a feneke alá...na mondom ez nekem szól. Kérdezte kicsit kacérkodva, nem e baj hogy így lesz, mert nagyon meleg van a klímától meg fáj a feje.
Mondom nem. Aztán hozzá tettem, hogy sőt tetszik a látvány. Majd meg is lepődtem, hogy ezt hangosan mondtam.
Kicsit belepirult és bement a konyhába. Mondom akkor én is elmegyek tusolni. Kíváncsi voltam mit hoz az este. Ahogy a fürdőben állva, épp az előzményeken tűnődök, a fürdő ajtó alól beszűrődő fényből látom, hogy mászkál az ajtó előtt majd megáll nem mozog az árny. Nah, tuti leskelődik a kulcslyukon át!...Hát akkor legyen egy jó napja neki is gondoltam. Az ajtó felé fordultam és úgy kezdtem vetkőzni. A farkam még félig állt az előző látványtól. Biztos mindent látott a kulcslyukon keresztül. Mikor beálltam a kádba láttam hogy az árnyék elmegy. Akkor biztos voltam, hogy leskelődik. Csak egy boxert vettem fel pizsama gyanánt mert nekem is melegem volt, meg aztán na..miért ne! Végig azon gondolkodtam, valjon én képzelek bele sokat, vagy ez mind direkt volt és azt akarja hogy megkeféljem. Úgy döntöttem megpróbálok flörtölni, célozgatni, ha bejön akkor biztos azt akarja. Mikor kijöttem a fürdőből, a konyhába hívott. Mondta, hogy ő iszik egy vodka narancsot mert jól dolgoztunk ma és megérdemeljük, kérek e? Mondtam.. -Persze. Elővett egy kb. 3 decis poharat és legalább félig öntötte vodkával. Na, ez azt akarja, hogy bebasszak. Bementünk a nappaliba, ő ment elől. Szemügyre is vettem hátulról rendesen és éreztem, hogy megint áll a farkam. Szinte mindene kilátszott a hálóing alól. Leültünk a sarokkanapéra ő az egyik oldalára én a másikra. Beszélgettünk, tévéztünk fogyott a pia. Kérdezte...-Kérek e még egyet mert ő iszik. Mondom.. -Persze hozzad! Mikor jött vissza a piával, előlről is megnéztem rendesen a formáit. Elég jó, sportos alakja van mellé még szolibarna is. A bimbói majd ászúrták a hálóinget. Ahogy letette a piákat az asztalra és előre dőlt, mivel szemben ültem, a mély kivágott hálóingbe pont beláttam. Az egész melle ott volt előttem. Sokkal nagyobb volt mint gondoltam. Kezdett a fejembe szállni a pia de láttam, hogy ő is már jól érzi magát. A sok csiporgás közepette egyszer úgy tette fel a lábát az üvegasztalra, hogy pont egy kicsit felém volt...persze hogy oda néztem és látom bugyi sincs a hálóing alatt, csak egy szolizott frissen borotvált punci, mely kicsit csillogott a puncinedvtől. Gondolom már be volt indulva a mai napi hatások után. Megittuk a piát, kicsit még dumáltunk majd mondta, hogy mostmár akkor menjünk fel mert már be van rúgva és lassan nem találja a szobáját és a végén még rossz ágyba fekszik. Mondom, itt nincs olyan hogy rossz ágy. Felvonta a szemöldökét, elmosolyodott majd elindultunk felfelé! Persze hogy ő ment előttem. A farkam majd szét akart robbanni! Mondom, itt ma úgy látszik nem lesz semmi. Elkezdtünk felfelé menni a lépcsőn ő ment előttem. Mondanom se kell mindene kivolt, előttem 40 centire! Úr isten...este ki kell vernem a farkam, gondoltam. Mikor is azt veszem észre, hogy ahogy megyünk felfelé lelassul, lassan lép a lépcsőn és kezdi felhúzni a hálóinget a fenekén! Az egész feszes feneke ott volt előttem totálba! Kérdeztem is tőle.. -Mit csinálsz??.......-Visszaengedjem? kérdezte! Pici habozás után mondom -Ne, dehogy is! És azzal a lendülettel rá is markoltam a derekára és fenekére ami mell magasságban volt előttem. Ekkor elkezdett sóhajtozni és felnyögött... -Én is így gondoltam!..mondja. Feljebb húzta a hálóinget és kitolta hátra a fenekét. Combjai közül előbukkant a puncija, ami akkor már nem hogy csillogott de már folyt a combján a nedű. Nekem se kellett több, elkezdtem harapdosni az arcom elé tolt fenekét! Szép lassan kívülről haladva befelé. Úgy hangzott élvezi. Mondom magamban, akkor igazam volt..most már tuti hogy arra ment ki az egész, hogy megfektessem! A lépcsőn előttem állva háttal, szét tette lábait terpeszbe, majd kezeit letette a lépcsőre, popsiját kitolta mintha azt akarná itt nyaljak bele. Nem is kellett több, lassan puszilgattam, harapdostam kemény feszes fenekét, combját. Közben a punciját vizslattam ahogy ott volt tőlem alig 10 centire és folyt a nedv belőle. Szép nagy kívánatos puncija volt, kitülemkedő ajkakkal és csiklóval. Nem is kellett sok míg odáig érjek és egy nagyot nyaltam a puncijába egészen a fenekéig. Felszisszent és beleremegett a lába. Úgy láttam, nem bánja a fenekét! Még jobban kitolta, hogy nyaljak bele! .Elkezdtem lassan szenvedélyesen nyalni a nedves punciját és a popsiját. Isteni kis édes pinája volt, a nyelvem mélyen dugtam szűk hüvelyébe. Erre nagyot nyögött kéjesen...Majd mondta, hogy -Úr isten ....ne hagyd abba....kurva jó..imádom...Mondom magamban akkor jó helyen vagyok és folytattam egyre hevesebben. Ujjaimmal széthúztam a punciját és elkezdem szopni a csiklóját, majd a nyelvem helyét felváltotta egy, majd két ujjam és úgy ujjaztam, hogy közben nyaltam ahol tudtam. Nem kellett sok, egyre jobban remegett és nyögött...egyre több forró nedv jött a puncijából, már a könyökömön folyt. Egyszer csak egy hatalmasat élvezett és az arcomba spriccelet! -Úr Isten...te ilyet is tudsz?..kérdeztem majd kaptam is a választ: -Többször is! Imádtam! Ekkor még jobban nyaltam...szinte sikoltott. Aztán megfordult, levette a hálóinget és megcsókolt. Lenyalta az összes kéjnedvét a számról amit az előbb rámspriccelt, majd így szólt...Be akarom kapni a faszod! Majd leült a lépcsőre és letépte a boxerem. Ahogy elé tárult a farkam, halkan annyit mondott -Aztakurva....láttam az arcán, hogy már régen nem élt át ilyet. Majd azzal a lendülettel már marokra is fogta és miután a tövétől a hegyéig végignyalta, lassan mélyen az egészet a szájába vette és leszopta az összes nedvemet. Puha meleg volt a szája, nagyon érzékien csinálta! Elkezdte lassan nyalogatni, szopni, közben játszott rajta a nyelvével...nagyon jól csinálta. Az előnedv egyfolytában jött belőlem és ő élvezettel nyalta- nyelte, szinte kívánta a következő adagot. Mélyen a szájába vette a lüktető faszt, közben rám nézett, másik kezével pedig a punciját masszírozta amiből megint folyt a kéjnedv nem is kicsit. Alattunk a lépcsőszőnyeg már alaposan ázott. Ahogy egyre jobban ujjazta magát egyre hevesebben szopott, hol a heréimet hol a makkomat, hol teljesen eltűnt a szájába a farkam. Mikor egyre hangosabban nyögött és remegett, megfogtam copfba kötött haját és tövig toltam a torkára. Nyögések közepette elélvezett másodszor is, de a szopást nem hagyta abba...majd pár perc játék után rámnézett és azt mondta...-Azt akarom, hogy belémrakd! Mondom.. -Szívesen! Felállt, a mellei pont a szám elé kerültek. -Várj!...szóltam és elkezdtem vadul szopni és szívni a melleit, közben a fenekét markolásztam, szorítottam magamhoz. Viszonylag nagy feszes kemény mellei voltak álló bimbóval. Ahogy a számba vettem és szívtam, belemarkolt a tarkómba és a melleire húzta a fejem. Nagyon élveztem a helyzetet és azt ahogy élvezi...megfogta a kezem, felmentünk a lépcsőn a szobájába. Nem szólt semmit csak feltérdelt az ágyra, mellkasát az ágyra tette és közben hátra nézve kérdezte..-Így jó lesz? -Szereted hátulról? Mondom..-Tökéletes!...Letérdeltem mögé a földre és elkezdtem vadul nyalni és ujjazni..mikor már közel volt, hogy elélvezzen, felálltam és a kőkemény farkam lassan tövig belenyomtam a szűk nedves puncijába. Hatalmasat nyögött válaszul. Nagyon forró volt a pinája és éreztem ahogy lüktet. Nem is kellett sok, belemarkoltam a popsijába, alig löktem rajta párat mikor nagyot remegett és érzem, hogy a farkam mellől lövell ki a forró puncinedv. Szinte eláztatott magunk körül mindent. Nekem nagyon tetszett, hogy így élvez el!...Majd közben nyögve mondja, hogy -Ne hagyd abba, ne lassíts! -Kúrj tovább kérlek!..Elkezdtem egyre vadabbul baszni, a farkam olyan kemény volt, hogy már fájt. Nagyon jó látvány volt ahogy a kerek feneke és puncija előttem van és tövig eltűnik benne a farkam. Ahogy, mikor húzom kifelé és körül öleli a forró punci. Jó szűk volt, pont a farkamra való méret. Közben a fenekét izgattam, ami nagyon tetszett neki egyfolytában mondogatta, hogy -De jó....-De jó farkad van...-Istenem de élvezem! Majd felemelte a mellkasát az ágyról és térdre egyenesedett. Átöleltem a hasát, elkezdem harapdosni a nyakát, miközben a farkam még benne volt.. Hátra nyúlt, megfogta a fejem majd azt súgta.... -Azt akarom, hogy megbaszd a popsim is! -Akarod?..kérdezte...Ezen nagyon meglepődtem, de sokat nem haboztam..mondom -Persze! Kihúztam magam a puncijából és a fenekéhez illesztettem lassan. Úgy látszik tapasztalt e téren, mert elég hamar be tudtam hatolni, minden fájdalom nélkül. Elkezdem lassan, finoman baszni a fenekét, közben kezemmel előlre nyúlva a csiklóját masszíroztam. Hatalmasakat nyögött majd éreztem megint, hogy jön a cunami és remegések közepette megint nagyot élvezett. Én megcsodáltam minden egyes ilyen élvezését! Aztán kihúzta a farkam magából, lement négykézláb az ágyon velem szembe fordult és elkezdett vadul szopni. Közben hangosan nyögött. Gondoltam egyet, belemarkoltam a hajába, felemeltem a fejét oda hajoltam a szájához és halkan azt mondtam....-Meg akarom baszni a szád....elmosolyodott és már hanyatt is feküdt, fejét kicsit lelógatva az ágyról. Megfogta a farkam és szinte a torkára tolta. Megmarkolta a fenekem és ő diktálta a ritmust. Nem volt gyengéd magához...tövig húzta a faszom a szájába egészen a torkáig. Közben a kezemmel a duzzadt punciját és a melleit masszíroztam. Mikor már éreztem, hogy közel járok mondtam, hogy mi lenne ha meglovagolna. Lefeküdtem az ágyra, ő felém állt és lassan beleguggolt a lüktető farkamba. Megkapaszkodott a háttámlába és elkezdett lovagolni...ilyen mélyen még nem voltam benne, mikor teljesen rámült, meg is állt egy pillanatra, becsukta a szemét és vett egy nagy levegőt. Úgy láttam, ezt a pillanatot nagyon élvezte..szinte rányomta magát a farkamra miközben duzzadt csiklóját az alhasamhoz masszírozta. Mellei ott ringtak előttem. Szájügyre is vettem amit nagy sóhajokkal díjjazott. Kezemmel megfogtam a fenekét és egyre jobban magamra húztam. Az ágy alattunk már csupa víz volt és nem sokára újra elélvezett, teljesen lespriccelve a hasam. Már éreztem, hogy nekem se kell sok, ezt ő is érezte. Leszállt a farkamról és megfordulva punciját és fenekét az arcomba nyomva elkezdte vadul szopni a farkam. Valami olyan szívóerővel, azt hittem mindenemet kiszívja, közben a punciját dörzsölte a számhoz a szopás ütemére, mintha azt akarná, hogy egyszerre élvezzünk el. Elkezdtem én is vadul nyalni a punciját a fenekét. Mikor megint beterített a puncinedvvel, akkor én is megfeszültem. Ki akartam venni a farkam a szájából, nem tudtam hová élvezhetek, de ahogy érezte, hogy mindjárt jön, még jobban a torkára nyomta a farkam...hatalmasat élveztem. Tele volt vele az egész szája, de egy cseppet sem engedett ki, lenyelte mindet...és csak szopta, szívta tovább miközben a mellkasom úszott a nedvébe. Jó pár percig voltunk így. Ő gyengéden szopta a farkam ami lüktetett, én nyaltam a punciját ami hatalmasra duzzadt. Majd fáradtan ledőltünk egymásról lihegve izzadtan. Így feküdtünk hosszú percekig a plafont bámulva, újra jászva magunkban az előbb történteket, amit alig akartam még most is elhinni. Majd azt mondta..-Ez kurvára kellett nekem...-Köszönöm...de úgy látom neked is! Otthon basszus jól megkaphatja tőled Viki! Nem lehet panasza, ha őt is így elintézed...! Csak mosolyogtam és megvontam a vállam sejtelmesen. Majd elmentünk zuhanyozni közösen egy kis levezetésnek. Aznap vigyorogva és hitetlenkedve feküdtem le aludni...és gondoltam....tudtam még itt még nincs vége a felújításnak! Kíváncsian vártam a holnapi napot!

Tetszik(12) | Nem tetszik(3)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Szexvakáció

    ül is simogatta a bőrét.
    Lassan felidézte magában, hogyan is került ide. Előző este? Váó! Sosem csinált még ilyesmit azelőtt. Nos, természetesen Jimmel szeretkeztek már korábban is, és sosem ál....

    Pénzért vett szex

    A tavasz ezen az éven először mutatta meg erejét, és a tűző nap meleget ontva hozta az világ tudtára a korai nyár közeledtét. Talán a magányosan eltelt tél, a tavasz illataitól felpezsdült hormonok és....



    A szexmasszázs

    A megbeszélt időpontra összepakoltam a szobámba és vártam a hívását, hogy mikor jön. Este 8-ra megérkezett és elkezdtünk beszélgetni a közös ismerősökről, és fényképeket nézegettünk. A képnézegetés kö....





    Kereső



    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám