A kurva anyám


Beküldő:grey tuxmak



Felébredtem és az ágy melletti órára pillantottam: 2:35. Hála Istennek, holnap szombat van így feküdhetek még egy kicsit. Szomjasnak éreztem magam, ezért kelletlenül felkeltem az ágyból. A fehérneműs fiókhoz lépve elővettem egy alsónadrágot és felhúztam. Mindig meztelenül aludtam és ez csak óvintézkedés volt, nehogy valaki meztelenül lásson, bár túl sok lehetőség nem volt, mert rajtam kívül csak anya élt a lakásban ő pedig aludt. Csendesen végigmentem a konyhába vezető folyosón, ittam egy korty vizet és elindultam vissza a hálószobámba.
Odafelé menet nem vettem észre, mert a dolgozószoba ajtaja a másik irányba nyílt, de visszafelé feltűnt hogy az ajtó résnyire nyitva van és bentről kékes fény szűrődik ki. Arra gondoltam hogy bizonyára bekapcsolva hagytam az átkozott számítógépet. Kinyitottam az ajtót, bementem a szobába és megdermedtem. Anya a számítógép előtt ült és elmélyülten bámulta a képernyőt. Csendben léptem be és azt még nem vette észre, de amikor megláttam hogy mit néz, hallhatóan levegő után kaptam. Elfordulr a székével, hogy szembe nézzen velem. Egy pillanatig csend volt ahogy egymásra bámultunk. Nem tudom melyikünk volt jobban megdöbbenve és zavarban. Anya az egyik olyan weboldalt nézte amit gyakran felkerestem és betettem a kedvencek közé. Biztosan véletlenül akadt rá böngészés közben. Anya szólalt meg először:
-Én...nem tudtam aludni, szóval...csak kattingattam? és megtaláltam...ez az egyik kedvenced, nem igaz?
Nem volt értelme hazudni, mivel nyilvánvalóan az egyik kedvencem volt, így kissé vörös arccal azt mondtam, hogy igen.
? Gyakran nézel ilyesmit?
? Ó, nem, nem gyakran ? válaszoltam és arra gondoltam, hogy minden attól függ, hogyan definiáljuk a ?gyakran? kifejezést.
Vártam hogy leszidjon, mondván hogy léha, mocskos fantáziájú vagyok, vagy valami hasonló. Ám amit e helyett mondott, kissé megrázott. Visszafordította a székét a képernyő felé, és így szólt:
-Egész szép, nem gondolod?
? Te... úgy véled?
-Meglepettnek tűnsz. Azt hittem hogy mivel az egyik kedvenced, te is gyönyörűnek tartod. Vagy csak a szex érdekelt?
-Nos, nem, nem csak a szex... ez...
-Szerintem megindító. Persze lehet hogy csak modellek és nem igazi anya és fia, de egyértelműen a szeretet érzését közvetítik és nem csak a nyers vágyat.
Négy képből álló sorozatot nézett egy harmincas évei közepén járó nőről és egy fiatal férfiról, vagy inkább fiúról. Egy anya-fia szexoldal részei voltak és lenyűgözött amikor először láttam őket. Az ilyen oldalakon található anyagok nagy része mocskosnak állította be magát: szexi ribanc anyák kanos fiakkal és így tovább. Ezek a képek viszont mások voltak. Azt nem lehetett tudni hogy a pár valóban anya és fia volt-e, de a képek kétségkívül egy gyengéd, szeretetteljes kapcsolatot mutattak be egy csipetnyi félénkséggel.
Az első képen az anya ült, a fiú pedig előtte állt. A fiú meztelen volt, hímtagja a nő arcával egy szintben volt, keze pedig az egyik mellét érintette. Az anya az első képen nem volt teljesen meztelen: a hálóinge a derekáig volt lehúzva. A nő hozzáállása volt az, ami először megfogott. Nem ő volt a világ legszebb nője ? bármit is jelentsen ez ? de nagyon karcsú volt. Egyik képről sem tudtam világos képet alkotni arról, hogy milyen magas lehet. Szőke haja egyetlen copfban lógott az egyik vállán, fitos orra kicsit gyermeki volt a telt, finom ívű ajkak fölött. Összehúzott szemhéjai között zöld szemei merengő pillantással néztek ki. A mellei nem voltak nagyok és kissé megereszkedtek, de mellbimbói határozottan előreugrottak. Az egyik vonása, ami gyakran magára vonta a figyelmemet, a hosszú combja volt. Erőteljes fogást ígért a fiú körül ? és ez az ígéret valóra is vált a sorozat utolsó képén. Egy támla nélküli széken ülhetett és a feje kissé elfordult a fiatalembertől és a hímtagjától, amely olyan közel volt az arcához. Az arcán gyengédség és szégyenlősség keveréke tükröződött. Ez számomra csábítóbb volt, mint az összes többi kirívóbb és durvább kép. Arra vágytam, hogy én legyek a képen látható fiatalember, hogy ott legyek és élvezhessem ezt a nőt a maga kis visszafogottságával.
A sorozat második képén az látszott, ahogy a nő a fiatal férfi péniszét fogja a kezével, miközben ajkai közé veszi a makkját. A harmadikon a fiú az anya előtt térdelt, feje a szélesre tárt lábak között volt, a nő kezei pedig a fiú tarkóját fogták. Az utolsó képen egy kanapén voltak láthatók: a fiú a nőn feküdt, akinek lábai a derekára kulcsolódtak.
Bizonyos értelemben az egész nagyon frusztráló volt. Szerettem volna tudni hogy egyáltalán hogyan kerültek így össze. Ki kinek mit mondott aminek eredményeképpen létrejött ez a szeretetteljes szexuális találkozás, és mi történhetett az egymást követő képek között. Elképzeltem a körülményeket és próbáltam pótolni a hiányosságokat. Irigyeltem a nő fiát ? ha valóban az volt. Vágytam arra, hogy ott lehessek azzal az érzékeny kinézetű nővel. Megérintsem és megcsókoljam a mellét, megízleljem a nemi szervét, érezzem az ajkait a péniszemen, spermámat a meleg, nedves hüvelyébe lövelljem, halljam ahogy felkiált, amikor a csúcsra ér, és utána magamhoz ölelve feküdjek vele. Gyakran ültem és néztem ezeket a képeket, és ha úgy véltem hogy nem áll fenn a felfedezés veszélye, maszturbáltam.
Azt hittem anya undorodni fog attól, hogy a fia ilyeneket néz, de meglepett hogy szerinte a képek gyönyörűek?annak ellenére, hogy a jelenet szépségét illetően az ő véleménye egybeesett az enyémmel.
? Te... tényleg azt hiszed, hogy szépek? -kérdeztem.
-Igen? és megértem hogy miért az egyik kedvenced. A nő... nem is tudom... nem szépség, még csak nem is nyilvánvalóan szexi, de valahogy vonzó. És a fiú...hát...ő...ő tényleg elég dögös, nem?
Be kell vallanom, hogy az irigységen kívül sosem érdekelt különösebben a fiú. Anya még egy kicsit nézte a képeket, majd nagyon halkan folytatta:
? Kicsit hasonlít rád, nem gondolod?
Nem számítottam arra hogy anya rátalál az én kis fantáziavilágomra, de megtörtént. Némileg megkönnyebbültem, hogy nem sokkolta. Most viszont olyan irányba kezdte vinni a dolgokat, amihez nem volt kedvem.
? Igen? igen, azt hiszem, egy kicsit hasonlít rám ? mondtam, remélve, hogy az anya nem teszi meg a következő lépést.
De megtette.
?Az a nő... nem gondolod, hogy... kicsit úgy néz ki, mint én?
A képekkel kapcsolatos fantáziálásom csak helyettesítette egy másik, egy hús-vér nőről alkotott fantáziámat. Az igazi nőről való képzelgéseim szinte elviselhetetlen kínnal jártak, mert soha nem válhattak valósággá, így a képek feletti fantáziálás biztonságos volt. Afféle biztonsági szelepként szolgáltak az én ? nos, Freudi kifejezéssel szólva ? ID-em tomboló szenvedélyének. ?Ne kérdezze meg? kérlek, ne kérdezze meg!? ? könyörögtem némán egy istenséghez, akivel ritkán kommunikáltam. Talán az istenséggel való kommunikáció hiánya hozta rám a büntetést.
- Terence! Azért nézed ezeket a képeket, mert a fiú és a nő hasonlít rád és rám? ? kérdezte anya.
Mindig Terence-nek hívott, ha valami komoly mondanivalója volt. Megpróbáltam kibújni a közvetlen válasz alól.
? Ó, szerintem nem igazán hasonlítanak ránk!
Ám nem volt menekvés.
? De igen és szerintem te is tudod, hogy igen.
-Nos, talán egy kicsit, de nem ezért...
-Terry, ne mondd, hogy nem ezért nézel rájuk, mert nem fogok hinni neked. Szerintem pont ezért nézed őket. Kimondod te vagy mondjam ki én?
A ?Terry? egy fokkal jobb volt, de nem sokkal könnyítette meg a helyzetemet. Szótlanul álltam, miközben anya ült és feszülten nézett fel rám. Hagyott főni egy percig, majd így szólt:
-Rendben? te nem fogod kimondani úgyhogy megteszem én. Már régóta érzel valamit irántam, nem igaz?
-Érzek?valamit? -dadogtam.
Anya élesen nézett rám. Azok a smaragd szemek szinte belém fúródtak.
? Ne add a nehéz felfogásút, tudod mire gondolok. Szexuálisan vonzódsz hozzám.
Nem tudtam ránézni, miközben azt mondtam:
-Igen, de...
-És ezek a képek helyettesítették azt a fajta kapcsolatot, amelyet szeretnél velem, nem igaz?
? Igen, de soha nem próbáltam volna... tudod... veled...
? Szóval jobban szereted a helyettesítőt az igazi helyett?
-Igen...nem...igen...úgy értem, nem kaphatom meg az igazit...te...
Halványan rájöttem, hogy fordulóponthoz érkeztünk a kapcsolatunkban. Bármit is mondok most, az biztosan meghatározza a közös jövőnket?már ha lesz közös jövőnk.
-Bocsánat? nem akartam... ilyen érzéseket érezni irántad, de...
Anya hirtelen elmosolyodott.
? Szóval sajnálod, hogy ilyen érzéseid vannak irántam. Miért? Olyan kellemetlenek?
-Nem... nem, persze, hogy nem. Csak arról van szó... nos... azt hittem, ha tudnál róluk, megrémülnél?és perverznek tartanál.
? Nos, most már tudok róluk és nem vagyok elborzadva. És nem hiszem, hogy perverz vagy.
? Nem?
-Ha te még nem olvastál róla, én igen. Az anyák és fiaik gyakran éreznek szexuális érzelmeket egymás iránt.
-Valóban? ? kérdeztem, próbálva meglepettnek tűnni.
Én is olvastam erről, de nem akartam beismerni. Ezenkívül saját tapasztalatomból tudtam, hogy a fiaknak ? vagy legalábbis ennek a fiúnak ? szexuális érzelmeik vannak az anyjuk iránt.
? Persze! Mi másért lennének olyan népszerűek az anya-fia szexoldalak? Csak rá kell nézni ezekre a képekre? ? mondta anya határozottan.
-Igen, de ők tényleg anya és fia?- szakítottam félbe.
-Jogos! De ha még nem is anya és fia akkor is látszik?
Ismét félbeszakítottam és próbáltam megváltoztatni a társalgás irányát.
-Tudod, gyakran próbáltam kitölteni a képek közötti hézagokat.
-A hézagokat?
-A réseket az időben. Hogyan indultak és mi történt a képek között. Néha kitalálok történeteket arról, hogyan játszódhatott le.
Anya ismét figyelmesen nézett a képernyőre majd azt mondta:
-Igen? értem, mire gondolsz. Hogyan kezdték el? Biztosan nehéz lehetett valamelyiknek megtenni az első lépést!
-Aha? ez mindig rejtély volt számomra.
Anya megfordította a széket hogy ismét szembe nézzen velem és élénken így szólt:
-Próbáljuk megoldani! Hacsak nem vagy túl fáradt és nem akarsz visszafeküdni.
- Nem vagyok. Mit tegyünk?
-Először is megtervezzük a helyszínt. Dolgozzuk ki a helyzetüket!
-Hogyan?
-Használd a fantáziád, Terry! Légy kreatív!
-Ah, igen... ööö...
-Ő egy elvált nő, aki a fiával él.
-Ez lenne a kreatív? Ez a mi helyzetünk.
-Tudom hogy ez a mi helyzetünk kedvesem. De van jobb ötleted? - mondta anya végtelen türelemmel.
- Nem... nincs. Jó! Tehát elvált és van szeretője?. vagy akár sok szeretője? igen, ő az...
-Nem, ő nem az a fajta nő. Csak annak adja magát, akit szeret.
-Kevés az ilyen nő manapság.
-Akkor ő a kisebbséghez tartozik, és...
-Nincs túl erős nemi vágya.
-De igen? nagyon is erős nemi vágya van? csak ő nem ... ööö...fejezi ki ezt bárkinek.
-Óóó!
-Kit szeret a legjobban?
-Önmagát?
-Ha rendesen ki akarjuk dolgozni a forgatókönyvet, akkor mellőzd az ostoba megjegyzéseket! És ne állj ott rám bámulva! Húzz ide egy széket és ülj mellém! Nézzük mindketten a képeket, hogy ihletet kapjunk.
Mellé vittem egy széket és egy darabig mindketten némán ülve néztük a képeket. Azután anya lassan beszélve azt mondta:
-Szereti a fiát. Nap mint nap látják egymást, és a nő tisztában van vele, hogy a fiúnak szexuális érzelmei vannak iránta.
-És ettől felizgul.
-Igen? így is meg lehet fogalmazni?
-Milyen más módon fogalmaznád meg?
-A fiú mélyen szerelmes belé, és ő válaszol erre a szerelemre. Mmmm... gyengéd érzelmei vannak a fia iránt és át akarja adni magát neki, de nem tudja, hogyan tegye.
-És mi van a fiúval?
-Hát? természetesen az anya az érettebb kettejük közül, a fiúnak pedig nem sok szexuális élményben volt része.
-Ez nem igaz? - kezdtem tiltakozni; majd hirtelen rádöbbentem hogy kiadom magam, ezért így folytattam:
-Van némi szexuális tapasztalata.
-Egy kicsi igen, de az anya rájön, hogy bár a fiú teljesen beleszeretett, soha nem fog kezdeményezni.
-Persze hogy nem kezdeményez. Úgy értem? a rokonok közti érzéki kapcsolat.. ahogyan az emberek beszélnek róla és ahogy a médiában bemutatják, rosszabb mint a lassú kínzással kísért nemi erőszak vagy gyilkosság.
Anya felsóhajtott és azt mondta:
-Ez igaz? még akkor is így van, ha beleegyezésképes korúak között történik.
-Szóval soha nem fognak összejönni?
-Nos, ha hiszünk a képeknek, akkor összejönnek? De hogyan... hogyan...
-Ezt kellene kidolgoznunk!
? Tudom már! Megvan! A fiú az éjszaka közepén amegtalálja az anyját, amint az néhány szép anya-fiú szexképet néz a számítógépen, és?
-Mint mi ma este?
-Igen...igen...akárcsak mi ma este. Beszélnek róla, és...
-Mint mi.
-Terence, ha folyton félbeszakítasz, nem folytatom!
-Bocsánat... elnézést!
-A képekről beszélve tisztában lesznek azzal, hogy a másik mit érez. A fiú pénisze elkezd merevedni, és...
-Mint az eny..... Bocsi!... Sajnálom!... Tényleg nem foglak többé félbeszakítani!
-Az anya látja, hogy a fiú nagyon akarja őt, és ő is elkezd?. felizgulni. Meg kell kapnia a fiút! Meggondolatlanná válik és?
-Azt mondja: ?Bassz meg? Az isten szerelmére, basszál meg!? ? vágtam közbe korábbi ígéretem ellenére.
-Nem, nem! Túl kényes minden ilyen durva dologhoz. Ő egy érzékeny nő. Ezt már csak a képre nézve is láthatod.
Mindketten az első képet néztük. A nő kétség kívül a gyengéd érzékenység benyomását keltette.
-Akkor viszont mi történik? -kérdeztem.
-Nos? biztosnak kell lennie abban, hogy nem taszítja a fiút, ha felkínálja magát neki?. ezért megcsókolja?. Nem szenvedélyesen, csak nagyon finoman, de ügyelve arra hogy az ajka nedves legyen.
Anya végigsimított a nyelve hegyével az ajkán és azt mondta:
-Csak hajolj egy kicsit előre... felém?ez az. Szóval valahogy így csókolja meg.
Anya meleg és nedves ajka megérintette az enyémet. Megesküdtem volna, hogy a nyelve hegyét végighúzta az ajkamon. Az erekcióm, ami valamivel korábban kezdődött, lelkesen lüktetni kezdett. Anya egy kicsit elhúzódott tőlem, a szemembe nézett, majd azt mondta:
-Biztosnak kell lennie abban, hogy a fiú reagál rá. Ezért a szemébe néz és látja benne a szerelmet és a mély vágyat... szóval...
-A fiú letépi a hálóingét ,a földre löki és...
-Abbahagyom! Teljesen elrontod az egészet.
?Bocsánat újra! Folytasd kérlek, kezd izgalmas lenni!
-Rendben, de felejtsd el ezt az ősember hozzáállást! Ez egy nagyon érzékeny pillanat, az egész jövőjük múlhat azon, hogy mi történik ezután.
? Mi történik?
-Látva a fiú szemében a szeretetet és a vágyat, újra megcsókolja. Ezúttal kinyílik a szájuk, és...
-És vad nyelves csókba kezdenek....
-Terence! - mondta vészjóslóan anya, majd folytatta:
-A nő gyengéden bedugja a nyelvét a fiú szájába és lassan felfedezi. A fiú nyelve válaszként átcsúszik az övébe és közben keze megérinti az egyik mellét.
Anya a szavakat tettekre váltva megcsókolt. Úgy tűnt hogy a nyelve a torkom hátsó részéig ért. Közben megfogta a kezem és a mellére tette. Nem jutottam el odáig, hogy a nyelvemet a szájába nyomjam, mert megszakította a csókot és azt mondta:
-Nem ellenkezett, miközben a fia keze az áttetsző hálóinge vékony vállpántjához nyúlt... Ne csak ülj ott! Tedd is meg!
Anya hálóinge ugyan nem volt áttetsző, de a vállán tényleg keskeny szalagok voltak. Haboztam, ezért megfogta a kezem és az egyik ruhacsíkra tette.
-A fiú letolja a pántot az anyja válláról? a hálóing a nő derekára esik, feltárva gyönyörű melleit. Nézd, ahogy a képen is látszik... igazából a melle nem is olyan jó... mire vársz?
Kérésére lecsúsztam anya válláról a pántot. A hálóinge rögtön lecsúszott a testén és közvetlenül a dereka alatt állt meg.
? Szerinted az én melleim vannak olyan szépek, mint az övéi? -kérdezte anya.
-Én...én...igen...szebb...szebb...de nem tudok...
Anya nem vett rólam tudomást és így folytatta:
-A fiú az egyik kezét az anyja mellére helyezi és érzi a puha melegséget. A nő azt mondja neki, hogy álljon fel. Amikor megteszi, az anyja lehúzza az alsónadrágját, és ott van közvetlenül a szeme előtt a fiú gyönyörű férfiassága. Állj fel Terry!
Engedelmesen felálltam, anya pedig lehúzta az alsónadrágomat.
-Egy pillanatra szégyenlősség fogja el és félrenéz, de a fiú keze továbbra is a mellén van. Ez a kölcsönös szenvedély csodálatos pillanata, ezért újra a hímtagra pillant. Kemény és hosszú. Látja hogy tiszta, síkos folyadék szivárog ki a kis résből. Megfogja a hímvesszőt és a makkot a szájába veszi. Finoman megszívja és...
Minden lépést úgy csináltunk, ahogy anya felvázolta. Nem bírtam tovább és panaszkodni kezdtem:
-Anya... anya...nem bírom.. el kell élveznem...kérlek...
Anya folytatta, teljesen figyelmen kívül hagyva a helyzetemet:
-A fiú meg akarja kóstolni... érezni akarja az édes nőiségének illatát. Az anya szétnyitja és kicsit megemeli a lábait, hogy a nemi szerve ki legyen tárva a fiúnak. Az lenyúl és ujjai szétválasztják a telt, dús szeméremajkakat. A fiú látja a puha, rózsaszín kisajkakat és a csiklót. Nyöszörögve térdre ereszkedik és egy pillanatig imádattal bámulja szent helyet?. majd nyalogatni kezdi... ez az drágám, ne hagyd abba...ah...ah...oha...
Most nem volt szükségem anya felszólítására. Egyszerűen sodródtam az áramlással. Nyalogattam az édes női nedvét és magamba szívtam ágyéka illatát. Azt hiszem egyikünknek sem kellett volna tovább anya forgatókönyve, de mivel rákapott a drámára, nem állt le: Fojtott hangon azt mondta:
-Majdnem szabadok? már csak a szerelmük elhálása van hátra. A nő tudja, hogy ennek milyen következményei lehetnek, de nem törődik velük.... A fiú a karjába veszi, gyengéden a kanapéhoz viszi és ráfekteti. Azután...
-Itt nincs kanapé. -jegyeztem meg.
-Az ég szerelmére, akkor vigyél be a nappaliba! -nyüszítette anya.
Bevittem a nappaliba és lefektettem a kanapéra. Nem habozott.
-... oh Terry...... add meg nekem drágám... annyira szükségem van rád!
Lábait széttárta és felemelte én pedig közéjük helyezkedtem és belehatoltam. A hétköznapi valóság utolsó maradéka is szétfoszlott és a paradicsomban voltam. Forró, nedves hüvelye elnyelte a péniszemet. Szorongatta és szívta, mintha teljes egészemet magába akarta volna húzni. Többször is azt mondta:
-Drágám... ó drágám... drágám?
Azután hirtelen görcsös ellenlökést adott és felkiáltott:
-Jön... jön... ó Istenem... erősebben... mélyebbre...
Elengedtem magam. Spermám végigszáguldott a hímvesszőmön és belé lövellt. Azt hiszem, felkiáltottam az eksztázistól, amikor elkezdtem megtölteni a kéjbarlangját és eszeveszetten vonaglottunk együtt. Egyik kezemmel a nyakát fogtam, a másik kezem a feneke alatt volt. Eközben lábai körülöleltek és küszködtünk, hogy a magomat mélyen belé juttassuk.
Miért nem tarthat tovább? Miért nem halhatunk meg a csúcson? Nem tudom? Anya még mindig kétségbeesetten dolgozott a péniszemen, amikor én kezdtem visszatérni a magasból. Zokogva könyörgött:
-Maradj... óó... maradj velem drágám... még egy kicsit ..ó...ó...ó...
Az elégedettség hosszan elnyújtott sóhajtásával élvezett el. Nyugalom ereszkedett ránk és egy ideig csendben feküdtünk. A péniszem még mindig benne volt és valamiért vonakodtam elszakadni tőle. Kicsivel később anya nagyon halkan azt mondta:
-Hát? szerintem így történt.
-Hhh..mi?
-A képen látható pár. Szerintem így kerültek össze.
-Óóó?
?Kíváncsi vagyok... Vajon...
-Mi az?
-Vajon teherbe esett-e?
-Teherbe esett?
-Hát persze drágám! Nem tűnik túl öregnek ahhoz, hogy teherbe essen, és ha hozzánk hasonlóan ők sem védekeztek...
-Úgy érted? lehet hogy te most...
-Lehet. Nem lenne csodálatos egymás iránti szeretetünk igazi kiteljesedése?
-Én nem...
-Szomjan halok. Csinálnál egy csésze teát?
Kimentem a konyhába, hogy teát főzzek. Sok mindenen kellett gondolkodnom, és remélhetőleg sok minden vár még rám.

Tetszik(54) | Nem tetszik(56)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Perverz éjszaka a férjemmel

    "Mindig mikor tudom, hogy este találkozunk, sokkal vidámabb és izgatottabb vagyok már egész nap, mert tudom, hogy csodálatos lesz.
    Tudom Magamról, hogy igazán a szexben tudom kiélni Önmagam itt....

    A nejem baszták mások

    Már az esküvőn feltűnt,hogy a menyasszonyomat kerülgeti az unokaöcsém. Aztán az esküvőn tánc közben mindig lecsúszott a keze a derekáról a fenekére,de a hosszú szoknya nem engedte,hogy alányúljon. Mik....



    szar szex történet


    Két barátom, férj és feleség - akiket az anonimitásuk megőrzése érdekében nevezzünk Art és Judy Smithnek -, házassága válságba került. Egy sor házasságon kívüli kaland után különváltak. Nemrég....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám