szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Én és húgom otthon maradtunk


Beküldő:xhamster stories



Sziasztok, gondoltam elmesélek egy történetet, ami rólam és mostoha húgomról szól. Mikor 6 éves voltam, elváltak a szüleim. Én anyámnál maradtam, ám mikor 8 éves lettem, talált magának egy másik férfit az életébe, akinek viszont volt egy lánya. Egyszóval 8 éve élünk együtt a húgommal.
Engem Ádámnak hívnak, őt pedig Csengének.
A meztelenkedés eléggé megszokott volt családunkban, amíg Csenge szégyenlősebb nem lett. Régebben még együtt is fürödtünk (sajnos ezzel a szokással felhagytunk). Habár, csak az utóbbi 2 évben néztem meg magamnak alaposabban Csengét, ahogyan ő is engem. Szép volt a teste, közepes méretű, ám feszes mellekkel, kerek popsival, hosszú vékony lábakkal, és gyönyörű arccal.
Én átlagos testalkatú vagyok, átlagos farokkal.

A történet akkor történt, mikor még 16 éves voltam, Csenge pedig 15. Történt tavaly nyáron, hogy szüleink elmentek otthonról egy hétre házassági évforduló miatt. Estefele indultak útnak.
-Aztán jók legyetek! ? Mondta anyu, majd kiment egy bőrönddel a kezében a kocsihoz.
-Majd igyekszem, szia! ? Feleltem, integettem az ajtóban, és néztem ahogy elhajtanak a háztól.
-Végre!
Ezzel a lendülettel fel is mentem az emeletre, gondoltam elkezdek valami programot szervezni erre a hosszú hétre. Ám ahogy felértem, vízcsobogás hangjára lettem figyelmes. Csenge éppen a zuhany alatt volt. Gondoltam benézek a kulcslyukon, mivel egyre kevesebb alkalmam jut megcsodálni gyönyörű idomait. Benéztem, látom hogy ott állt a zuhany alatt, éppen szappanozta a mellét. Mondanom se kell, a gatyámban lévő dolog egyből reagált az eseményekre. Miután alaposan beszappanozta a mellét, jött a többi testrésze. Lassan bekente a vékony kezét, hasát, formás lábait, de legvégül a punciját. Szép fazonra borotválva hordta, csak egy apró csík volt felette. Na ezt már nem bírtam tovább, előkaptam lüktető farkam, és elkezdtem erőteljesen húzogatni. Eközben húgom már mosta le magáról a szappant, amivel túl rövid idő alatt végzett, és kijött a zuhany alól. Én kicsit megijedtem, berohantam a szobámba, becsuktam az ajtót és az ágyon folytattam amit abbahagytam. Becsukott szemmel magam elé képzeltem Csengét, ahogyan fürdik tovább, ahogyan simogatja és kényezteti magát. Hirtelen elélveztem, a sperma rászállt a mellkasomra, és ráfolyt a kezemre. Kinyitom a szemem, és legnagyobb döbbenetemre ott áll az ajtóban törülközőben Csenge.
-Szia?öö?én csak?az Mp3?- Majd megfordult, és elviharzott a szobájába.
Elkáromkodtam halkan magam, majd megtörölköztem. Kicsit mérges voltam magamra, hogy nem tudtam bezárni az ajtót. Kicsit kellemetlenül érintett, hogy meglátott a húgom.

Később lenéztem a konyhába valami harapnivalóért. Áthaladtam a nappalin, ahol Csenge Tv-zett. Egyből vörös lett a fejem, de szerencsére nem látszott a gyenge fényben. Miközben csináltam egy szendvicset, Cseni bejött a konyhába.
-Szia ? Köszönt kicsit megszeppent hangon.
-Csak beszélni szeretnék veled a ma történtekről. Tudom, hogy ez mennyire kellemetlenül érint téged, hogy megláttalak, és bocsánatot szeretnék kérni, hogy így rádtörtem.
-Semmi baj, mindenkivel megeshet ? Mondtam, de persze egy kicsit még mérges voltam rá.
-Ám meg nem kell szégyellni, én úgy hallottam, hogy mindenki csinálja.
-Még te is? ? Kérdeztem vissza, amire hosszú ő-zésbe és hát-ozásba kezdett
-Néha
-Tehát igen ? Vágtam rá határozottan.
Innentől már kicsit oldódott a feszültség, és elkezdtünk beszélgetni mindenféléről. Együtt néztük tovább a Tv-t, és közbe beszélgettünk.
-Ám te kire szoktad? ? Esett ki egyszer csak belőle ez a kérdés. Először kerek szemeket vágtam, de aztán mosolyogva válaszoltam:
-Mondd el előbb te, mégis csak te láttál meg ma?
-Hát jólvan! ? Színlelt sértődöttséget ? Igazából én Interneten szoktam nézni videókat, és hát arra. De most tejössz!
-Én is ott, vagy osztálytársakra, vagy?- Jött ki belőlem a szó, amiért belül szidtam magam.
-Vagy? ? kérdezte érdeklődve. Én mondtam neki, hogy nem érdekes, meg hogy hagyjuk, de végül csak kihúzta belőlem.
-Hát?Rád ? Mondtam pirulva. Ezen ő csak mosolygott.
-Végül is, ezt bóknak is vehetem!
Majd végül arra hivatkozván, hogy fáradt vagyok, elmentem lefeküdni.

Másnap, délben furcsa zajokat hallottam a szomszéd szobából. Odamentem, és megint a kulcslyuk révén tudtam meg, hogy mi történik ott. Elkerekedett a szemem, Csenge ott feküdt az ágyon és maszturbált. A lábai szét voltak tárva, úgy simogatta a punciját egyik kezével, míg a másikkal mellét masszírozta. Éreztem, hogy megint lüktet a botom. Úgy gondoltam itt a bosszú ideje, és megmarkoltam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. Beléptem a szobába, és húgom szemébe néztem. Ő visszanézett, és mintha mise történt volta, és folytatta tovább a masztizást. Én kábultam figyeltem, álló farokkal. Húgom már nem fogta vissza magát, és hangosam nyögdécselve ujjazta magát, amíg hangos sikollyal el nem élvezett.
-Most már kvittek vagyunk ? Mondta, majd magára kapott egy köpenyt, és lement a földszintre. Visszasiettem a szobámba, és kivertem magamnak.

Este volt, éppen játszottam a számítógépen, persze agyam még mindig a délben történtek körül forog. Kopogtak az ajtón.
-Jöhetsz!
-Szia ? állt Csenge az ajtóban ? Csak gondoltam megkérdezlek, nincs-e kedved megnézni a Kaptárt velem? Szégyellem bevallani, de kicsit félek egyedül a sötétben nézni?
-Persze, végül is nincs jobb dolgom ? Mondtam, és már lenn is voltunk. Lenn már elő volt készítve minden, popcorn, egy pokróc, üdítő. Betakarózva néztük a filmet, kinn esett az eső, és egy kicsit hideg is volt. Húgom átkarolt, és minden egyes ijesztő jelenetnél megszorította a karom, és közelebb bújt hozzám. Hamar vége lett a filmnek, én felkapcsoltam a villanyt, hogy hozok még egy kis üdítőt. Egyikünk se volt fáradt, így tovább tévéztünk. Kapcsolgattunk össze vissza, amíg egy pornó csatornán kötöttünk ki. Csenivel egy pokróccal betakarózva néztük a filmet, amiben éppen egy fiatal csaj lovagolt egy férfi farkán. A farkam megint nem bírt magával, azonnal elkezdett ágaskodni.
-Hoppá! ? Mondta Cseni, és mintha próbált volna átkapcsolni, nyomogatta a gombokat. Ám a tv sehogy sem reagált. (Később kiderült, hogy ő vette ki az egyik elemet)
Jó negyed óra telt el így, amikor nem bírtam tovább, és elkezdtem maszturbálni a takaró alatt, remélve, hogy Csenge nem látja meg. Hirtelen lehúzta a pokrócot, és ekkor láttam, hogy letolt gatyával épp vadul körözött a kezével csiklója körül.
-Ha már mind a ketten csináljuk, mért rejtsük el? ? Mondta mosolyogva
Tovább húzogattam a bőrt faszomon, de nem is a filmet, hanem Csenit néztem. Ő becsukott szemmel ujjazta magát. Hangos nyögéseket hallatott, amikor legnagyobb meglepetésemre egyszer csak átnyúlt a kis kezével, és elkezdte nekem verni a farkam. Alig bírtam visszatartani nehogy elsüljek. Gondoltam én is felfedezem a ?szomszédos területeket? és odanyúltam forró puncijához. Puha és nedves volt. Elkezdtem simogatni, majd körkörös mozdulatokkal izgattam tovább.
-Mindj?járt elme?gyek ? Mondtam, erre felállt elém térdelt és folytatta tovább ingerlésem, amíg el nem sültem. Forró spermám az arcára és a pólójára lőttem. Letörölt az ujjával egy kicsit, majd lenyalta.
-Hmm, nem rossz! ? Majd lenyalta makkomról a maradék ondót, és bekapta a farkam. Nyelvével ingerelte a makkom, közben pedig szívta ki a maradék ondót. Halkan nyögtem, ahogy élveztem forró szája érintését. Majd kis idő múlva abba hagyta.
-Ez nagyon jó volt ? Mondtam neki még mindig kábán.
-Szeretném viszonozni! Ülj fel kérlek. ? Úgy is tett, megfogtam a lábait és széttoltam, odahajoltam közel a puncijához, majd belenyaltam. Hangos nyögéssel válaszolt tettemre. Én felbátorodva belenyaltam ismét, és elkezdtem ingerelni erőteljesebben nyelvemmel. Kezeimmel közben melleit gyúrtam. Hangosan nyögdécselt, éreztem hogy nem lehet sok hátra neki, ezért egyik kezemmel besegítettem csiklója izgatásába. Már nem bírta tovább, teste megremegett, és egy kisebb sikollyal elélvezett.
-Ez csodálatos volt?- Lihegte ? Csodás nyelved van!
Ezután felmentünk a zuhanyzóba, ahol alaposan megmosakodtunk, persze én segítettem neki mindenhol tisztának lenni, ahogy ő is engem. Még egyszer elélvezésig kényeztetett szájával, majd jóéjt puszit nyomott makkomra, és törülközőben elment lefeküdni. Még az ágyban elismételtem magamban a mai napon történteket, és én is elaludtam.

Tetszik(68) | Nem tetszik(57)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Anettka szex története

    A nevem Anett 21 éves vagyok, vörös hajam van ez még olyan 17 évesen történet meg velem amit valljunk meg nem tudok más milyen címmel illetni.

    Éppen péntek volt, és rövidített óráim vol....

    Kúrj, úúúú, aaaa

    A történet évekkel ezelőtt történt Budapesten. Akkoriban egy új sörözőt nyitottam a feleségemmel, és mivel nem én akartam dolgozni folyamatosan alkalmazottakat kerestem. Hosszú keresgélés után sikerül....



    Megkúrták a betörők

    A két férfi épp az utcát kémlelte. Életük nagy dobására készültek, már hetek óta tervezgették ezt az éjszakát. A terv egyszerű volt: felfeszítik a zárat, kirámolják a lakást, aztán megpattannak. Pofon....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám