Asszonyommal a hétvégére a nyaralójába utaztunk. Kemény héten voltunk túl, egymásra nem nagyon maradt időnk. Asszonyom nyaralója igazi szerelmi fészek, nagy terasszal, buja kerttel. Az érkezés után egy pink bikiniben egyből a medencéhez mentem, Asszonyom pedig a pihenést választotta. Estefele már meguntam a medencét, és lassan, fenekemet himbálva a terasz felé indultam. Asszonyom ott állt az egyik oszlopnak dőlve egy magas sarkú cipőben és egy lenge nyári felsőben. Szó nélkül magához húzott és hosszan szájon csókolt, közben én a farkát kezdtem simogatni. Hosszan smároltunk, majd letérdeltem elé és szopni kezdtem. ő lehunyta a szemeit és halkan nyögdécselt. Egy idő után magához húzott és összesimulva csókolóztunk tovább. Kézen fogott és a teraszon levő kanapéhoz vezetett. Hanyatt feküdtem, ő jött felülre, kioldozta a bikini alsómat, és óvatosan belém hatolt. Lassan mozgott bennem én lesegítettem a felsőjét és a melleit kezdtem kényeztetni. Utána pózt váltottunk, hátulról dugott majd meglovagoltam a faszát. Hosszan gyengéden szeretkeztünk, majd a végén lecsatolta a farkát 69-es pózban fölém jött és orálisan kényeztetve egymást jutottunk a csúcsra, utána még hosszan csókolózva ünnepeltük meg a várva vár hétvége kezdetét.
Az időutazásról lehet kérdezni a metafizikusoktól, kibernetikusoktól, bárkitől, csak tőlem nem. Nem érdekel az egész, ami a háttérben játszódik, csak és kizárólag az eredmény. Lényeges, hogy épségben....
17 éves gimnazista vagyok. Unalmas a suli két órát kivéve, a matekot és az osztályfőnökit! Egy gyönyörű 35 év körüli tanárnő tanít minket. A tanárnőről: rövid szőke haja van, formás átlagos méretű me....
Sonya tudta, hogy most nagyon mellé lőtt. Voltak ám szabályok, és ő most épp a legfontosabbat szegte meg.
Pár hónappal korábban ismerkedtünk meg a FetLife-on. Volt már tapasztalata a d....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.