Szex történetek, erotikus történetek

Lapozás
Következő 15 történet
Előző 15 történet

Munkahelyi baszoda 2.

A sok hölgy közül ezen a munkahelyen nemcsak Edina volt, aki érdeklődést mutatott felém. Ebben benne volt az is, hogy a kevés pasi közül, korban is jól álltam, ráadásul a régebb óta ott dolgozó pasiknak általában már volt állandó dolgozói partnere is, így szinte ra...

Három fasszal egyszerre

Még németbe történt mikor kint dolgoztam mint Babysitter. Volt egy barátnöm aki által kimentem dolgozni, sokat találkoztunk és beszélgettünk. Ez az este is igy kezdödött. Elmentünk egy kávézoba kicsit beszélgetni és sütizni. Nyár volt és nagyon szép naplemente. Ily...

A délután kemény baszás

Egy vasárnap délután én és a párom haza értünk egy ünepségről. Rajtam egy elegáns és szexy hosszú fekete ruha volt és igazán szép vörös ruzs is volt rajtam, a páromon a fekete rövid nadrág volt és egy igazán szexy fekete ing . Senki más nem volt az házban így elkez...

A köcsög nagymama 2.

68 éves vagyok, özvegyasszony és az unokám férjével kefélek. Nevén nevezem a dolgokat, ezért elnézést is kérek. Majd két éve kezdődött, akkor volt kórházban az unokám terhesen. Az én, ill már az ő házunkban lakunk, az unokám a férje és már a dédunokám is. Alex ren...



A barátnőm egy kurva volt

Barátnőmmel (akit hívjunk most Áginak) miután először találkoztam picit fura érzésem volt vele kapcsolatban. Ez a fura érzés abban merült ki mintha a múltjának egy részét titkolná. Kinézetre semmi extra barna haj barna szemek formás kerek fenzek és picit logós nem ...

Baszásaim - Eszter

Egy kis bevezető: Márk vagyok, 21 éves. Budapestre költöztem úgy másfél éve, az egyetem miatt.
Az egyetem mellett rendszeresen járok edzeni, hétvégente pedig a kedvenc kis báromaban töltöttem az időt, ahol rengeteg kisebb zenekar is fellépet.
Ez a hét...

A nagyi egy perverz szexőrült

A nagyi és én Sziasztok. Bence vagyok, 18 éves. Éppen abban a korban mikor a legyet reptében is. A történet másik szereplője a nagyim. Hatvan éves, özvegy. De nagyon jól tartja magát. Szőke, festett, rövid haj. Jó alakja van, az a éppen divatos széles csípő nagy ke...

Gina a rutinos kurva

Gini teljesen meztelenül nézte a tüzet a barlangba. Rutinos kurvaként tudta, hogy hogyan kell gyorsan levetkőzni. Benyálazta a pináját és várta, hogy egy merev fasz kitágítja a lyukát. Nem kellett sokat várni ugyanis Béla a barna, rövid hajú férfi a jelent meg a b...

Szexelő ikrek

Ki lettünk baszva a házból. Anya azt mondta, hogy kapcsoljuk ki a tévét és menjünk ki élvezni a nyári vakációt. Bernivel panaszosan felnyögtünk, de hallgattunk anyára. Kikapcsoltam a tévét.
?Most mit csináljunk? ? kérdezte Berni, miközben a teraszon álltunk...



Száguldottunk a beteljesülés felé

Már a repülőn kezdődött. Elbóbiskoltam útközben és a meglepetés ébredéskor ért. A fejem a vállán, a kezem a combján pihent. Őrült zavarba jöttem, és nem győztem szabadkozni. Úgy tűnt, hogy Rob még élvezi is a helyzetet. Főleg, hogy látott elpirulni. Pimaszul mosoly...

Megkúrt és lelépett

Nos, mit is írhatnék? Átaludtam az egész napot, és mire felkeltem már késésben is voltam. Megint Bogiéknál volt a tali. Kész rohanás az életem. Buli, alvás, aztán megint buli. Elég fárasztó, de hát ez van. Nem lehet tenni ellene semmit. Persze nem is akarok. Inkább...

A nagybátyám gecije

A nagybátyám ma elutazott, és körülbelül egy hétig távol lesz. Végre nem fog cseszegetni. Teljesen jól indult a napom, és a többi is jól fog. Reggel sokáig lustálkodtam, aztán erőt vettem magamon, és kimásztam az ágyikómból. Rávettem magam, hogy kitakarítsam a szob...

A nagynéném egy kurva, meg is basztam rendesen

A történet egy disznóölésen kezdődött egy zalai községben. Anyám harminckét éves húga is ott volt, aki nem volt különösebben szexi, de jól nézett ki. Régebben kézilabdázott, így nagyon jó alakja volt. Nem volt egy törékeny alkat, de mindene a helyén, mindenütt kere...

A balatoni kefélés

Néhány éve történt, hogy elmentünk a Balatonra nyaralni. Kis családi nyaralás, szüleim, barátnő, unokaöcs. Napközben sajnos valaki mindig volt körülöttünk, így még csak egy hosszú, forró csókra sem nagyon futotta. Persze nagyon kívántuk már egymást, mihamarabb érez...

Vidéki kefélés az exemmel

Szakított velem. Úgy éreztem, vége mindennek, semmihez nincsen kedvem, és nem is lesz. A hétvégén szőlőszüret lett volna, amire hivatalos volt, és azt mondta, nem hagyja ki, még ha már nem is vagyunk együtt. Igent mondtam, noha fájt, hogy úgy kell tennem a szüleim ...


Történet Ajánló

A perverz dokinő sztorija

A vizsgálat eredménye postán érkezett a doktornőtől, így eszembe sem jutott újra vizsgálatra menni, hiszen az eredmény szerint minden rendben volt velem. Persze eszembe jutott, hogy csak úgy élvezetbő....

A feleségem egy kurva : niki, és józsef

Ez egy igaz történet a feleségemről, amikor házasságkötésünk után először volt más férfival.

Amióta ismerjük egymást, mindig megosztottuk a szexuális fantáziáinkat a másikkal. Még arról....

Imádott feleségem négerek basszák

Mikor megismerkedtünk még nem gondoltam volna,hogy a későbbi feleségem többet fog mással baszni mint velem.eleinte nem zavart,hisz már a nászutunkon is annyira kimerített,hogy még a mással történt kef....





Kereső




Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

Reklám