Reggel korán kelek és már előre örülök a napnak,amit együtt töltünk majd.Megreggelizem,beülők a kádba,ázok.
Már most a merevedés kerülget.Sietve indulok Hozzád,hogy minél több időt együtt,határtalanul,csak egymásra figyelve.
Csöngetek az ajtón,könnyű ...
Ma reggel a buszmegállóban találkoztam Bözsivel a szomszédasszonyommal, együtt szálltunk fel a zsúfolt buszra. Bözsi már régóta tetszik nekem, nagy dudái, telt feneke rendkívül izgató számomra. Most is olyan ruha volt rajta aminek a látványától teljesen beindultam....
A kislány 10-12 éves lehetett, bár többnek látszott. Alakja már ekkor nőiesebb volt, mint legtöbb társáé. Mellecskéinek kis halma (ami aztán 20 éves korára 97-100 cm-es mellbőséggé tágul) domborodott a pólója alatt. A szobában volt, egyedül, épp olvasott. A lakás ü...
Negyven évvel ezelőtt egy ismerős házaspár elhívott bennünket szilveszterre. Vinni két üveg pezsgőt kellett és az asszonyokat átengedni másoknak is.Mivel máskor is voltunk már másvalakiknél nem okozott gondot,mert egyébként is a feleségem mindig is szerette a sráco...
Egy szép napon elhatároztuk a kedvesemmel, hogy aznap mi &*8211; ha beledöglünk is, de &*8211; boldogok leszünk. Hátrahagytuk a gyerekeket, és megindultunk a wellnessbe. Nekünk az olyan volt addig, mint a last minute. Minden barátom volt már, én meg...
Indul már a traktor, kinyílott a búza
Pista bácsi a szomszédban a Marikát húzza.
Nagyban megy a szex, izzik a vibrátor,
Egyszer jön a hang a szomszéd szobából&*8230;
Kati néni jött haza, nyitotta az ajtót,
Meglepőd...
46 éves koromban megismerkedtem egy 30 éves kicsit molett férjezett hölggyel,Nikivel.Férje,Karcsi egy alkoholista,nem érdekelte az asszony,inkább az alkohol.Miután a pasi elaludt a település templománál talákoztunk és elmentünk hozzám.Niki készült,masszázsolajat ho...
Tehát ott tartottam, hogy megvolt mind a két csajszival a 69-ezés. Mind a ketten elég nedvesek voltak már, úgyhogy először Melinda ült rá a farkamra. Jó sikamlós volt, mint mindig. Miközben Meli lovagolt, Alexa hol a golyóimat nyalogatta, hol Melinda segglyukát. Jó...
Ez egy igaz történet a feleségemről, amikor házasságkötésünk után először volt más férfival.
Amióta ismerjük egymást, mindig megosztottuk a szexuális fantáziáinkat a másikkal. Még arról is, hogyha arról elmélkedtünk, milyen lenne lefeküdni másokkal. ...
Ez a sztori tavaly nyáron történt velem. Akkor töltöttem be a 18. évemet, de nem túlzottan örültem ennek, mivel még nem volt barátnőm, és ez eléggé bántott. ........
Egy hónappal a születésnapom után a nagymamám úgy döntött, hogy meglátogat minket. Meglepe...
19 éves egyetemista lány vagyok. Nemrégen kaptam ajándékba az egyik barátn&*245;mt&*245;l egy nagyon aranyos kis siklót. Meg&*245;rülök a hüll&*245;kért, így egyértelm&*251;, hogy ezt is nagyon kedvelem. Gusztinak neveztem el...
Talán sokak számára furcsa lesz a történet, amit leírok. Most lesz három éve, hogy együtt vagyok a barátn&*245;mmel. Mindig is az volt a vágyam, hogy lássam a barátn&*245;met másik sráccal szeretkezni.
Éjszaka a herceg meg Curval Desgranges kíséretében leviszi Augusztinát a pincébe. A segge még épen maradt, megkorbácsolják, majd mindketten seggbe basszák, anélkül hogy elélveznének; aztán a herceg ötvennyolc sebet ejt a fenekén, s mindegyikbe forró olajat folyat. ...
Természetesen miután Fabio felpróbálta Lettit, és alig várta, hogy elmondhassa barátainak mi is történt. Másnap az olasz srácok korán felkeltek és Fabio félrevonult Giancula barátjával.
- Na, hogy tetszik a háziasszonyunk?
- Nagyon jó kis csaj...
Végigsimítottam a meztelen hátát egészen a fenekéig.Sima volt a bőre ,beleremegtem amikor arra gondoltam, hogy életemben először, ha akarom ,egy Nőt fedezhetek fel, játszhatok a mellével, foghatom a f....
Csak egy egyszerű hétkoznap esti hancúrozásunkat szeretném most elmesélni.
Amikor szexre készülük, akármilyen gyarkran is, mindig leborotválom a puncimat. Nem teljesen, van azért fölül egy kics....
Egy 67 eves holgy lakik a szoszedomban.tobbszor talalkozott tekintetunk mar ossze.egy forro nyari napon koran keltem kerte ontozni.felesegem dolgozni ment kerte ontozzek meg. Neki lattam jop beontozye....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.