Szex történetek, erotikus történetek

Lapozás
Következő 15 történet
Előző 15 történet

Sadomazo reggel

Reggel korán kelek és már előre örülök a napnak,amit együtt töltünk majd.Megreggelizem,beülők a kádba,ázok.
Már most a merevedés kerülget.Sietve indulok Hozzád,hogy minél több időt együtt,határtalanul,csak egymásra figyelve.
Csöngetek az ajtón,könnyű ...

Bözsivel a megállóban

Ma reggel a buszmegállóban találkoztam Bözsivel a szomszédasszonyommal, együtt szálltunk fel a zsúfolt buszra. Bözsi már régóta tetszik nekem, nagy dudái, telt feneke rendkívül izgató számomra. Most is olyan ruha volt rajta aminek a látványától teljesen beindultam....

A pornó moziba

valamikor jó régen jártam a Hegedűs Gyula utcai moziba, ott történt velem az alábbi eset&*8230;

akkoriban még jóval többen megfordultak ilyen helyen napközben is ezért volt olyan, hogy várni kellett kabinra, ha az illető magában akart filmet...

családi szex történet

A kislány 10-12 éves lehetett, bár többnek látszott. Alakja már ekkor nőiesebb volt, mint legtöbb társáé. Mellecskéinek kis halma (ami aztán 20 éves korára 97-100 cm-es mellbőséggé tágul) domborodott a pólója alatt. A szobában volt, egyedül, épp olvasott. A lakás ü...



Niki néni a zirzen kurvája 12 négerrel

Negyven évvel ezelőtt egy ismerős házaspár elhívott bennünket szilveszterre. Vinni két üveg pezsgőt kellett és az asszonyokat átengedni másoknak is.Mivel máskor is voltunk már másvalakiknél nem okozott gondot,mert egyébként is a feleségem mindig is szerette a sráco...

Jóapa welnnesbe megy

Egy szép napon elhatároztuk a kedvesemmel, hogy aznap mi &*8211; ha beledöglünk is, de &*8211; boldogok leszünk. Hátrahagytuk a gyerekeket, és megindultunk a wellnessbe. Nekünk az olyan volt addig, mint a last minute. Minden barátom volt már, én meg...

Magyar szex történet

Indul már a traktor, kinyílott a búza
Pista bácsi a szomszédban a Marikát húzza.
Nagyban megy a szex, izzik a vibrátor,
Egyszer jön a hang a szomszéd szobából&*8230;

Kati néni jött haza, nyitotta az ajtót,
Meglepőd...

Niki az elhanyagolt kurva

46 éves koromban megismerkedtem egy 30 éves kicsit molett férjezett hölggyel,Nikivel.Férje,Karcsi egy alkoholista,nem érdekelte az asszony,inkább az alkohol.Miután a pasi elaludt a település templománál talákoztunk és elmentünk hozzám.Niki készült,masszázsolajat ho...

Melinda szúk pinája

Tehát ott tartottam, hogy megvolt mind a két csajszival a 69-ezés. Mind a ketten elég nedvesek voltak már, úgyhogy először Melinda ült rá a farkamra. Jó sikamlós volt, mint mindig. Miközben Meli lovagolt, Alexa hol a golyóimat nyalogatta, hol Melinda segglyukát. Jó...



A feleségem egy kurva : niki, és józsef

Ez egy igaz történet a feleségemről, amikor házasságkötésünk után először volt más férfival.

Amióta ismerjük egymást, mindig megosztottuk a szexuális fantáziáinkat a másikkal. Még arról is, hogyha arról elmélkedtünk, milyen lenne lefeküdni másokkal. ...

Én és az unokahúgom sex története

Ez a sztori tavaly nyáron történt velem. Akkor töltöttem be a 18. évemet, de nem túlzottan örültem ennek, mivel még nem volt barátnőm, és ez eléggé bántott. ........
Egy hónappal a születésnapom után a nagymamám úgy döntött, hogy meglátogat minket. Meglepe...

Animal - másra is használom

19 éves egyetemista lány vagyok. Nemrégen kaptam ajándékba az egyik barátn&*245;mt&*245;l egy nagyon aranyos kis siklót. Meg&*245;rülök a hüll&*245;kért, így egyértelm&*251;, hogy ezt is nagyon kedvelem. Gusztinak neveztem el...

Csaby és a csoportszex

Talán sokak számára furcsa lesz a történet, amit leírok. Most lesz három éve, hogy együtt vagyok a barátn&*245;mmel. Mindig is az volt a vágyam, hogy lássam a barátn&*245;met másik sráccal szeretkezni.

Sokat kellett gy&*245;zk...

Sodoma 120 napja

Éjszaka a herceg meg Curval Desgranges kíséretében leviszi Augusztinát a pincébe. A segge még épen maradt, megkorbácsolják, majd mindketten seggbe basszák, anélkül hogy elélveznének; aztán a herceg ötvennyolc sebet ejt a fenekén, s mindegyikbe forró olajat folyat. ...

Megbasztuk a lettit és kiverte a faszt

Természetesen miután Fabio felpróbálta Lettit, és alig várta, hogy elmondhassa barátainak mi is történt. Másnap az olasz srácok korán felkeltek és Fabio félrevonult Giancula barátjával.

- Na, hogy tetszik a háziasszonyunk?
- Nagyon jó kis csaj...


Történet Ajánló

Ketten nyaltak ki

A randink után zuhanyoztam Péter lakásán.
KImentem és csk egy törülköző volt rajtam mikor észrevettem hogy rajta meg csak alsógatya van.
Nagyon izmos a teste és teljesen begerjesztett és....

Bebaszós szex

Pár éve történt meg az a felejthetetlen éjszaka, amikor barátnőmmel, Tamarával egy házibuliba mentünk és még csak nem is sejtettük, hogy egy életre szóló élményben lesz részünk aznap este. Én 21 volta....

Bonyolut történet

Azon a balul kezdődő tavaszon, huszonhét évesen munkahelyet kellett váltanom. Kicsit rosszul esett, de a kezdeti nehézségek után rájöttem, milyen jó helyre vetett a sorsom. Barátságos és segítőkész mu....





Kereső




Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

Reklám