A nevem Amy. Az egyetem utáni továbbképző suli második hónapjának vége felé összefutottam Janie-vel, akivel már középiskola óta nem találkoztam. Nem voltunk barátok, de futólag ismertük egymást, és talán kedveltük is. Ebédidő volt, úgyhogy beültünk az egyetemi étte...
Elég szomorú, hogy kedves hazámban az ilyesfajta lotyók a sztárok (meg a fitness guruk). Irritáló, hogy még a csapból is ez folyik. Újságban, TV-ben, rádióban és a NET-en. Aztán a fiatal lányok majd ezt fogják a követendő példának tartani. Hiszen minek tanulni, d...
A férjem és a barátja egyik alkalmakkor a barát családjánál egy közös bulin mindenkivel dugtak kivétel nélkül a barát anyjával nővérével és a húgával valamint a rokon csajokkal is. Megbeszélték,hogy közösen fognak házasságot kötni és a nászéjszakán mindenki megbasz...
Mikor vagy harminc éve megnősültem még az ebédnél derült ki,hogy kurvát vettem feleségül,mert az egyik rokonom,míg elment budira meghágta, Mikor rájöttem mivel foglalkoztak fel volt háborodva és közölte ezért akivel csak tudok mindenkivel lefekszem a családodból. L...
Most hogy elment a Méry férje az egyik alkalommal elmentem hozzá hátha sikerül végre a hülyeségem miatt bejutni a lába közé. Bikinibe fogadott és amikor elment mellettem megfogtam a derekánál és magamhoz húztam. Erre közölte akkor kellett volna ezt csinálnod amikor...
Már megint összejöttem a munkatársaimmal akik mint kiderült régóta szeretkeznek egymással,mert imádják nyalni egymás pináját. Régebben mindketten férjnél voltak hiszen mind kettőjüknek volt egy 17 éves fiuk akiket már a barátnőik bevezettek a szeretkezésekbe. Azért...
Két barátom, férj és feleség - akiket az anonimitásuk megőrzése érdekében nevezzünk Art és Judy Smithnek -, házassága válságba került. Egy sor házasságon kívüli kaland után különváltak. Nemrégiben ismét összejöttek, részben azért, mert szétválásukat nehezen...
Niki vagyok,40 éves fekete hajú,a melleim elég kicsik és a fenekem is gömbölyű.
Tavaly történt meg velem ez az eset,amit most megosztok veletek.A falunkban vadászbál volt,ahova én is hivatalos voltam,mert az édesapám is kijárt a környékbeliekkel vadászni,aho...
züleimmel Indonézia egyik szigetén éltünk a történetem idején. Az ősök valami kereskedelmi kirendeltségen dolgoztak, én pedig egy angol gimnáziumba jártam.Az iskolában mindenféle náció volt együtt, következésképpen igazi barátság nem alakult ki, szerelmeskedésről n...
Már megint összejöttem a munkatársaimmal akik mint kiderült régóta szeretkeznek egymással,mert imádják nyalni egymás pináját. Régebben mindketten férjnél voltak hiszen mind kettőjüknek volt egy 17 éves fiuk akiket már a barátnőik bevezettek a szeretkezésekbe. Azért...
15 éves csaj vagyok, 172 cm, félhosszú sötétbarna hajam van, telt ajkaim, szép arcom, és figyelemreméltó alakom,azaz formás kerek melleim, és fenekem.Ha végig mentem az utcán főleg a felnött férfiak bámultak meg, és mindez több okból kifolyólag is kiderült igen kiv...
Három éve egy barátommal elmentünk kirándulni hármasban.Én a feleségemmel mentem a barátom egyedül jött, mert a felesége lelépett az francia ürgével és így a feleségem mondta vigyük el őt is ne maradjon el az utazásból.Egyrészt örültem neki hátha rákap a feleségemr...
Mióta elvettem a leányt akivel összeszűrtem a levet alig vártam,hogy valaki jól megbassza. A nászutunkon többen is megbaszták az örömére, de én csak később értesültem róla sajnos. Az egyik alkalommal amikor a nejénél voltunk észrevettem,hogy a feleségem intett a ba...
Méh egy hetes házas voltam amikor busszal mentünk a Mátrába és a férjemet küldtem előre csináljon helyet,hogy fel tudjunk szállni és időben ott tudjunk lenni. Aztán végül is még utánam is felszállt egy férfi aki egész idő alatt vagy másfél óráig a seggemnél és a há...
Most már bánom,hogy fiatal koromban a kártyán eljátszottam a feleségemet.Igaz,hogy akkor csak egy napra ,de lassan arra a megállapodásra jutott,hogy néha megengedi,hogy kinyaljam a pinájából másnak a ....
Régebben amikor még fiatal voltam akkor sem értettem meg soha miért kell az orvosok előtt levetkőzni meztelenre. Azt még megértettem,hogy az asszonyokat szeretik látni az orvosok,hiszen a feleségem at....
Már jó ideje (hetek, talán hónapok) óta minden nagyszerűen működött körülöttünk. Nyilván voltak nehezebb napok ? de ezeket feltöltődve, lényegében gond nélkül tudtuk átvészelni. Éppen dolgoztam ? már ....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.