Szex történetek, erotikus történetek
Lapozás
Következő 15 történet
Előző 15 történet
Beatrix tisztán emlékezett az első alkalomra, amikor a fiát maszturbálni látta. Egy hónappal korábban történt a fiú születésnapjának előestéjén. Beatrix meg akarta lepni egy ajándékkal, miközben Tutu a nappaliban ülve TV-t nézett. Csendesen lopakodott a szoba felé ...
Miután hazatértünk krétai nyaralásunkról, igyekeztünk normálisan folytatni kissé kisiklott életünket. Megbeszélésünk szerint, teljesen véget vetettünk annak a fajta kapcsolatnak ami Krétán alakult ki közöttünk. Én rendesen éreztem, hogy ég az arcom, mikor egy közös...
Asszonyom ismét elutazott, különösebb feladatot nem adott nekem, így ráértem minden nap. Álmodoztam, vágyakoztam, vágytam arra, hogy valaki jól megdugjon. A seggpuncim is vágyakozott egy jó kemény műfasz után. Seggpunci, igen Asszonyom így nevezte el az utolsó együ...
A egyik barátnőm meghívott magukhoz egy szombati vacsorára ahol bemutatta a legújabb szerzeményét a srácát akivel le akarja élni az életét.A barátnőm mindig kettesével ette a srácokat hiszen már a nyolcadikos vizsgáit is amiatt kellett elhalasztani mert éppen kapar...
Gyerekkorom óta nagyon jó barátok voltunk Szofival. A különbség köztünk, hogy neki minden olyan könnyen ment. A suliban a legmenőbb srácnak tetszett, kiváló volt nyelvből, minden más is tökéletesen ment neki és nagyon féltékeny voltam rá ezek miatt. Aztán hogy kikö...
Négy héttel később....
Újabb csodálatos reggel egy újabb csodálatos éjszaka után. Lassan egyre kevésbé titkolták, hogy szeretőkké váltak, délután együtt indultak haza, reggel együtt érkeztek. Jodie érezhetően ridegebben bánt Laurával, felháborítónak ...
Ethan nagyon rövid idő alatt kapta meg azokat az információkat, amik eldöntötték, hogyan is cselekedjen a továbbiakban. Ott ült az asztalánál, teljesen magába roskadt a tények súlyától. A megfigyelést nem függesztette fel, kérte a magánnyomozót, hogy terjessze ki a...
Üdvözöllek! Hessum vagyok, a rabszolga! Adrinnie Canidus a híres kereskedő Crassus Candius lányának személyi rabszolgája. Életem összehasonlíthatatlanul jobb más rabszolgáknál. Nekem csak úrnőm létezik. Bár találkoztam már sok híres emberrel, Julius Cézárral, Anton...
Első pszichológia órán az Oedipus komplexusról tanultunk. Nem hittem benne egy percig sem.
Micsoda baromság! Hogy egy fiú tényleg meg akarja dugni a saját anyját!Ez hülyeség.. sőt egy nagy mese! Még csak gondolni sem gondoltam arra hogy az anyámmal ...
Gyönyörű őszi nap, csicseregnek a madarak, lágyan simogatja arcomat a nap... mondhatnám, de nem mondom. Rohadtul elegem van!
Állok egy buszmegállóban, nem csicseregnek a madarak, mert Kőbányán hol van madár...a ruhámban majd meggyulladok...
<...
? Kutyaharapást szőrével!
? Hogy érted? ? Júlia beárnyékolta a szemét, és barátnőjére hunyorgott.
Feküdtek a parton, lekerült már róluk a melltartó, és az imént a bugyi is.
? Annyit beszéltünk már a faszokról, hogy nem i...
A történet ideje alatt 16 éves vagyok és másodikos gimnazista. Nem mondhatnám, hogy én vagyok az osztály zsenije, mondjuk úgy, hogy az átlagnál nem sokkal jobban teljesítek. Többször hallottam már másoktól, hogy jóképű vagyok, bár a lányokkal szemben nincsen meg a ...
Amikor az új munkahelyemre kerültem sok emberrel azonnal összebarátkoztam, de egy sráccal nem. Ritkán futottunk össze, és ha találkoztunk Én általában nem voltam valami kedves.
Időközben szakítottunk a barátommal és Én külön költöztem. Hallottam a k...
Csabi pár óra elteltével felébredve meglátja a még mindig mellette pucéran békésen alvó mostoha anyját. Az udvarról beszűrődő fényben fürdőző Nikoletta meztelen testét figyelve eszébe jutnak a pár órával ezelőtti események. Megvalósult a legnagyobb, de egyben a l...
Ez egy több részes történet, remélem mindenkinek tetszeni fog.
16 éves koromban a szüleim barátainál nyaraltunk. Béla és Juli egyidösek voltak velük. Egyik este Béla és faterom elmentek pecázni a tóhoz, de nekem nem volt kedvem a sok szunyog miatt. Felmentem...
Történet Ajánló
Ökölszex disco utánBeálltam a kábda és letusoltam magam,mert úsztam a vérben!!!!Eszembe jutott a sok lezbi és sima szexvideó amit leszoktam tölteni........
Lefeküdtem a kádba,csak feküdtem és elmélkedtem milyen l....
Egy kis martiniMég nem kezdődött el a suli, mikor Enikő áthívott, mert egyedül volt otthon. Egy kicsit becsíptünk a Martinitól, amit ilyen alkalmakra tartogatott. Elmeséltük egymásnak a nyári kalandokat, bár Pétert ....
sanyii csajaEgy férfi betér egy fehérnemű üzletbe, ahol a feleségének melltartót szeretne venni. Kiválaszt egy fazont fehér színben. Megkérdezi az eladótól az árát.
- 24 dollár.
- Rendben, akkor ebb....