Szex történetek, erotikus történetek

Lapozás
Következő 15 történet
Előző 15 történet

Nem nyeli a nejem a spermát

Fiatal párocska vagyunk, Én és a mennyasszonyom. Nem panaszkodhatom semmire. Én végzős vagyok, ő negyedéves, a szüleimnél lakunk az emeleten még, mert még nem engedhetjük meg magunknak a saját lakást az egyetem mellett keresett jövedelmünkből, de a szülők nagyon se...

A fiam lett a szeretőm

29 éves voltam mikor a fiam megszületett. Mondhatni, hogy korán túlestem a dolgon. Igazság szerint faltam a pasikat, és fogalmam se volt, hogy kitől estem teherbe. Odahaza persze botrány lett a dologból, de ez már régen történt és túltettem magam rajta. A fiam szül...

A faszt sem vetem meg

Én nem is tudom hogy kezdjem mert igazából biszex vagyok.Több sráccal voltam már együtt és egyiket sem bántam meg. Én gyerekkorom óta talp imádó vagyok, vissza vezethetően óvodába már a csajok talpát szagolgattam pusziltam.


Itt kezdődik a tör...

Jó dolog panziószobákban szeretkezni

Sétálok a Duna parton élvezem a tájat valakire gondolok. Észreveszem a T Rexet, nagy állat, nagyok a fogai félve elbújok egy fa mögé. Csipog a telefonom, megnézem, megállapítom, hogy üzent nekem akit szeretek. A T Rex, hatalmas, talán nem vesz észre.
- Szia ...



Anyu Bevatott a szex rejtelmeibe

Az eset a 17 szülinapom után történt. A nővérem a legjobb barátnőjénél aludt, és így egyedül maradtunk otthon anyámmal.Este kilenc óra volt, úgyhogy nekem aludnom kellett volna mennem. Feküdtem az ágyamban, és egy könyvet olvastam. Az anyám bejött a szobámba, azt h...

Tiltott szex, tiltott helyen

Mi is izgatóbb egy tiltott szexnél tiltott helyen? Igaz történet, tavaly történt velem egy nyaralásom közben. Azóta sem éltem át ilyet.


Fiatal lány voltam, most is az vagyok. Elmentem szórakozásképp barátokkal egy óceánjáróra nyaralni 2 hetet...

Sokan megbasztak, szopattak

Jenő blazírt arccal tette le a bőröndöket. Élete párja ismét csak túlzásba vitte a készülődést, hiába hajtogatta neki hogy csak egyetlen hétvégére mennek a cég által kibérelt kempingbe.
-Csakhogy ideértél- Hallatszott a háta mögül, mire azonnal megfordult és...

Szex a dagi öreganyámmal

Mindig is bolondultam anyai nagyanyámért. Jó húsban levő vidéki asszony volt, s annak ellenére, hogy soha semmilyen kenceficét nem alkalmazott, olyan bőrrel dicsekedhetett, mint egy csecsemő. Sehol semmi pattanás vagy mitesszer, nyoma sem volt rajta a két szülésnek...

Kúrj, úúúú, aaaa

A történet évekkel ezelőtt történt Budapesten. Akkoriban egy új sörözőt nyitottam a feleségemmel, és mivel nem én akartam dolgozni folyamatosan alkalmazottakat kerestem. Hosszú keresgélés után sikerült is kiválasztani egy nagyon helyes lányt. Nikolett 20 éves formá...



Orgia Nikivel

Egyszer, Nikolett, a barátnőm meghívott a születésnapjára. Nagyon jó buli volt sok meghívottal. Volt ott két csinos fiú is, az egyik később a Nikolett férje lett. Furán indult ez a nap számomra, talán soha nem sugároztam olyan erővel, mint akkor. Olyan szép lettem ...

Háziasszony seggbe kúrva

Zsuzsa egy 55-ös független nő, hosszú barna haj, pisze orr, kb 175 cm 62-64 kg 75-ös cicik.

Én olyan mindenes(csicska) vagyok egy kft-nél.

Ebédnél megkért ha ráérnék holnap du. elmehetnék hozzá, kicserélni a konyha és a fürdőben a csap...

Beteg szadoszex

A férfi szinte sokkosan próbálta feldolgozni a nő szavait, de ettől függetlenül gépiesen válaszolt:

-Nem. Egyáltalán nem Úrnőm! Örömmel fogadom az ítéletedet és köszönöm, hogy a hóhérom leszel!

Miközben saját szavait hallgatta, döbbe...

Koleszos csajok xxx

Pia és Karola lettek az egyetemi szobatársaim. Rengeteget beszéltek a szexről. Mindkettőnek volt barátja és állandóan hallgathattam hogy a fiúk hogyan tapizták őket a könyvtárban a polcok közt vagy ők hogyan markolták meg a fiúkat a lelátók mögött. Mindent megtudta...

Bassz seggbe

Zoli vagyok, 25 éves. Ez az első történetem. Kicsit hosszúra sikerült, de megéri végigolvasni..:). Tehettem volna azt, hogy részekre szedem, de jobbnak láttam így. Sokat böngészgettem a netet, sok erotikus írást olvastam, de azt vettem észre, hogy rengeteg közülük ...

A barátnőm éppen a saját anyját keféli

- Mi volt a legextrémebb erotikus dolog, ami valaha is megtörtént veled? - kérdezte Niki egy szenvedélyes, hosszú szeretkezés után. Nemrég ismerkedtünk össze, de már elég jól megértettük egymást, a szex terén mindenképpen. Felkönyökölt az ágyban és kíváncsian nézet...


Történet Ajánló

Szopatás a buszon

Éjszaka utazunk a buszon. Hátul ülünk, egymás mellett, én az ablaknál. Nem sokan vannak a buszon, szerencsére. Egymásra nézünk és felcsillan a szemed. Huncutul elmosolyodom, hisz tudom, mit jelent ez.....

Szex a gyermekotthonban

Ma, az utcán sétálva láttam egy jelenetet amiből eszembe jutott több évvel ezelőtti, saját történetem is. Ilyen szextörténete nem sok embernek lehet. Két idegen férf mosolygok, miközben felidézem mit ....

Buzi kaland a szállodában

Nagyon sokat utazom a foglalkozásomból következően. Soha nem szoktam habozni, hogy magamhoz nyúlva - alig hihető élvezetekkel - orgazmushoz jussak, amikor egyedül maradok a szállodai szobámban.
....





Kereső




Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

Reklám