Katit egy barátomnál ismertem meg. Tudtam, hogy megérkezett Afrikából az unokahúguk. Amikor beléptem az ajtón, egyből föltűnt. Gyönyörű volt. Vörös, göndör haját apró kontyba tűzte fel, csak egy, egy tincset hagyott meg két oldalt, mely kellemes keretet nyújtott sz...
A víz lágy kellemesen simogató zuhatagként folyt végig a fiú testén, lemosva arról az egész napi fáradságot és nyugtalanságot. A vízcseppek kopogása minden zajt elnyomott nyugalmat és megbékélést hozva a zuhanykabinra és környékére, elszakítva azt a külvilágtól. Ne...
Zsoltékkal már valamivel több, mint fél éve nem találkoztunk, pedig ők is a csapatba tartoztak. Vagy ahogy mi hívtuk magunkat, a Társaságba. Teri, Panni, Robi, és Zsolt már óvodáskoruktól egy csoportba, majd általánosban és középiskolában is osztálytársak voltak, v...
Amikor Kelly felébredt, kinyitotta a könyvet. Az éjjel pont a legjobb résznél aludt el, és már alig várta a folytatást. Ásított egyet, megdörzsölte a szemét, és megkereste, hogy hol tartott.
A Fekete Lovagok vezére szorosan átölelte Lady Stephanie-t....
A mai nap is forró, de ehhez már hozzászoktam az elmúlt hónapok alatt. Az Amazonas esőerdeinek forró és nedves éghajlata mindenképpen próbára teszi az európai ember szervezetét, sokan pokoli élményként élik meg az itt töltött időt. Nekem jó néhány hétbe tellett, am...
Beindult a tanév, és én már több hete nem láttam a barátnőmet. Kíváncsi voltam, mi lehet vele, aztán egyszer hazafelé a gimiből megcéloztam a lakásukat. Becsöngettem hozzá. Kis motoszkálás után az öccse nyitott ajtót.
- Szia! - köszöntem.
- Helló!
Amikor elkezdtünk randizni, őrülten beleszerettem Karcsibe...
és ő is belém. Néhány hónapnyi randizás után összeköltöztünk, annak ellenére, hogy a szüleink kezdetben nem nagyon támogatták az ötletet. Röviddel a diploma megszerzése után összeházasodtunk, és b...
Én most vagyok 27 éves az unokanővérem 35. Náluk nyaralok . Ő egyedülálló csajszi. Feljött hozzám a szobába este , hogy nincs-e kedvem filmet nézni? Nekem van de nincs itt egy lemezem se. Addig keresgéltem az egyik fiokba míg találtam egy dvd-t amire nem volt felír...
Vidám naplementébe torkollt a délután Agrabah látóhatárában, s az est rátelepedni készült a keleti város távoli házaira is, úgy, mint az uralkodói kastély legmagasabb tornyaira. Rózsaszín felhők színesítették az eget a nyugati határon, bár a hold sarlója már a csil...
Kicsit nyűgösen ébredtem. Kimerítő, szex-el teli éjszakánk volt a férjemmel, és most nagyon nem esett ínyemre kikelni mellőle az ágyból. Az órára pillantva láttam, hogy még tíz perc van az ébresztőig. Végigpörgettem agyamban a rám váró napi teendőket, majd sóhajoma...
Hárman élünk a feleségem,az anyósom,és én egy kertes házban! Csinos fiatal feleségem van,de az anyós sem megvetendő! Nyáron rendszeresen kint napoznak az udvaron,a nejem pucéran,az anyós bikiniben,vagy ha nem vagyok otthon, akkor anélkül! Egyik nap korábban értem ...
Feleségemmel tengerparti nudista kempingbe mentünk pihenni. A faházunk alig 150 méterre volt a tengertől. Katicám korábban szép V fazonra borotválta a punciját, de most a kedvemért teljesen csupasz puncival jött. Nagyon sokan megnézték a szép dombocskáját, de szere...
Világéletemben imádtam a tanyát. Régi parasztház, még üknagyszüleim idejéből, nagy gyümölcsöskert a dombok alatt, a patak, aminek a vize ilyen közel a forráshoz szép időben ihatóan tiszta, a csend és a nyugalom. Mindez gyerek és tinédzserkorom legszebb emlékeinek h...
Engem és barátnőmet is vonzanak a változatos, enyhén extrém dolgok a szexben. Sok mindent kipróbáltunk már, ezekből szemezgetek néhány történetet. Kezdjük talán az elsők egyikével, mikor a kozmetikában dugtuk meg haverommal. Rékával mindig megbeszéltük egymással sz...
Számtalanszor megmutattam Alexnek, ki az ?úr? a háznál, és ezzel egyre nagyobb tisztelettel nézett fel rám. Én pedig imádtam ezt, hisz minden kívánságom leste, és minden parancsomat teljesítette. Így történt ez húsvétkor is, mikor nagy boldogan jött fel hozzám egy ...
Épp jöttem ki a a biciklimhez. Ki akartam nyitni, de akkor mellém jött karcsi.- Csá! - mondta. karcsi egy cigány fiú volt. Feketepóló és egy fekete farmer rövidnadrág volt rajta.- Szevasz - kezet fogt....
A közönség hangosan tapsolt, ahogy Sarah a szőnyeghez sétált, Ninával az oldalán. Amikor oda ért, észrevette, hogy a szőnyeg épp úgy néz ki és olyan a tapintása is, mint annak, ami Saskia irodájában ....
- Az érett nő sosem ébreszt föl az éjszaka kellős közepén azzal a hülye
kérdéssel, hogy: Mire gondoltál most, szívecském?? Ugyanis ő magasról
tesz arra, hogy te mire gondolsz.
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.