Helga a nevem, elmesélek egy történetet.
A barátnőmmel, Adéllal mindig is megbotránkoztatató élményeim voltak. Nagyon lazán fogtuk fel a világot, minden kihívásra kapóak voltunk, nem voltunk szégyenlősek, bevállalós, néha ribanos viselkedésünkkel sokszor fel...
- Mikor végzel már? ?rajtunk kívül senki sem volt otthon. A fürdőszoba használatáért mégis nagy versenyt rendeztünk, ám ő nyert. De nem sokkal. Most viszont húzza az időt. A haját szárítja a tükör előtt, és csupán egy törölköző van rajta, mely alig takarja el a fen...
Első látásra megtetszett nekem a körfolyosó másik oldalán lakó özvegyasszony. A ház régebbi lakóitól tudom, férje jóval idősebb volt és mióta özvegy lett nem látták férfival. Negyvenes éveinek végén járó, ruganyos járású nő. Úgy öltözik, hogy ne lehessen kitalálni ...
Mitch, Tank Boy, Cooper és én összejöttünk egy italozásra Coop házában amikor egy hét eltávozást kaptam a seregből. Szokás szerint kicsit túl messzire mentünk és a végén eléggé kapatosan tértem haza. És még csak kora este volt.
Vihogást hallottam Stacy háló...
Még nem kezdődött el a suli, mikor Enikő áthívott, mert egyedül volt otthon. Egy kicsit becsíptünk a Martinitól, amit ilyen alkalmakra tartogatott. Elmeséltük egymásnak a nyári kalandokat, bár Pétert nem mertem neki megemlíteni. Ő hozta szóba, hogy "milyen jó fej",...
A Nő feltüzelve lépett ki a zuhanyzóból. Fülledt nyári este volt, fehér frottír köntösét is csak megszokásból terítette a vállára, amíg a nappaliig ért. A szokásos esti maszturbációjához szükséges kellékeket már jó előre kikészítette, mindig nagyon megadta a módját...
?Szia. Képzeld mobilt cseréltem. Na nem ez az érdekes, hanem mikor átmásoltam az adatokat, előkerült valahonnan egy-két régi sms-ezésem. Veled. Hm, elég érdekes volt.. :)?
?Érdekes vagy izgalmas? :)?
?Mindkettő??
?Rémlik vmi? :)?
?Nem ké...
- Jó reggelt!
- Neked is cicus!
- Hm, de jól aludtam. Mennyi lehet az idő?
- Dél körül. Pf, rég aludtam ekkorát.
- Talán elfáradtál tegnap?
- Hah, nem kicsit. Téged kielégíteni, na ahhoz kell energia.
- Hülye! Mintha álmodt...
21 éves vagyok, sógornőm meg 32 éves szexi nő 160 magas 60 kg hosszú fekete hajú kerek popsi nagy mellek mindig is szeretem volna meg dugni sokat álmodoztam róla olyankor elő vettem a faszomat és rá gondolva kivertem.
Egyik nap mikor otthon voltam készültem ...
Egészen 19 éves koromig a szüleimmel laktam. Befejeztem az iskolát, ami alatt dolgoztam is, hogy legyen egy alapon a nagyvárosba való költözéshez. Úgy alakult, hogy nagyon olcsón hozzájutottam egy társasházi lakáshoz, saját, elkerített udvarral. Az utolsó otthon tö...
A tavasz ezen az éven először mutatta meg erejét, és a tűző nap meleget ontva hozta az világ tudtára a korai nyár közeledtét. Talán a magányosan eltelt tél, a tavasz illataitól felpezsdült hormonok és az előző napi borozásból megmaradt szolíd másnaposságtól bódult ...
Egy éve váltam el a feleségemtől, és költöztem ide. Azóta nem volt dolgom nővel. Barátom Tomi, akivel gyerekkorunk óta ismertük egymást, mondogatta is nekem, hogy nem kéne teljesen begubóznom. El, eljártam vele kosárlabda, meg más meccsre, moziba, színházba, de min...
Tekertem egy füves cigit, levetkőztem, a díványra telepedtem, és elkezdtem a kedvenc pornómegosztó oldalaimat nézegetni. A pasim most épp távol volt pár órára, úgyhogy lesz egy kis időm magamra: elszívok egy spanglit, pornót nézek, maszturbálok. Egyszerű, de nagysz...
Mikor elmentünk a börzsönyi hegyekbe sikerült a találkozás az ismerőssel és miután az állomásra elkísértük az ismerőst és elment a vonattal rájöttünk,hogy senki nem jár arra felé és nagy nehezen siker....
Nicole Kidman a híres hollywoodi színésznő még mindig képtelen felfogni, hogy ez pont vele történik. Amióta véget ért a több mint tíz évig tartó Tom Cruise-sal való házassága, már több év eltelt, ami....
Ma este lesz az első. Ez motoszkált csak a fejemben. Már négy hónapja tartott a kapcsolat, nem az első az életemben, de más, mint az eddigiek. Forrón remegett a levegő közöttünk, ahányszor találkoztun....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.