Szex történetek, erotikus történetek

Lapozás
Következő 15 történet
Előző 15 történet

Szexi sztori

- Ez Isteni lett - ujjammal a csoki krémes tálat törölgettem, majd lenyaltam róla az így megszerzett finomságot.

- Hagyj nekem is ? elkapta a kezem, majd a csokitól csöpögő ujjam a szájába vette, nyelvével körbetáncolta, és a verejtékes munkával össz...

Szex a konyhában

A konyhában ültél, éppen jégkrémet ettél az asztalnál, mikor én is beléptem. Egy gyors puszit adtam az arcodra, majd a hűtő ajtaját tártam ki, s belenéztem.

Megkérdezted, kérek e? De valami táplálóbb étket kerestem.

Meredtem a hűtőbe, ...

Mocskos titkaim 2.

1998-ban történt. Budapesten kezdtem el dolgozni, de mivel vidékről jöttem fel 1997-ben, a munkahelyem biztosított nekem szállást. Kis apartmanokat bérelt, és potom összegért adta ki két dolgozójának. Egyszoba - komfortos kis lakások voltak, 2 lány vagy két fiú rés...

A pornó karrierem kezdete

A kora tavaszi langyos délután felhőkben terítette szét a tájra, a sarjadó fű zöld illatát, míg az áradó fény kékes árnyalatokkal simított végig a kis falú házain. A kutyák kéjesen elnyújtózva süttették oldalukat, lehunyt szemeik mögött az éjszakai nagy csatákat cs...



Szájszex ? avagy szopd a faszom!

Szájszexeléskor a nemiszervek szájjal vagy nyelvvel történő ingerlése történik. Nagy szerencsénkre az orális nemi érintkezésnek rengeteg verzióját kipróbálhatják a szájszexelő felek, de alapvetően kétféle típusú orálizálást különböztetünk meg. Az egyik típus az egy...

Hazavittem egy idegen nőt

Hazafelé kocsikáztam a faluból. Már jólesett volna egy kávé. Betértem a következő városba, és megálltam egy presszó előtt. Egy sarokasztalnál kortyolgattam kávémat és nézelődtem. A szomszéd asztalnál egy srác ült két lány társaságában. Figyelni kezdtem őket. A lány...

A szexnap

Már egy hete alig tudok koncentrálnia munkámra. Egész héten csak a mail-emet lesem, mikor küldesz újabb kis örömkeltő üzenetet. Véletlenül akadtunk egymásra a Neten, először azt hitted valamelyik munkatársad szórakozik, aztán két napig kellett bizonygatnom, hogy ne...

A bűvös ruha

A belvárosban járt. Nem szeretett ott járni. Bár sosem volt tömegiszonya, valahogy személytelennek érezte az egész környéket. Hivatalból intézett valamit, és valamivel korábban végzett, mint gondolta. Ahogy lépkedett a főutcán, különös dolog történt vele. Egy márká...

A magamutogató anya

Már,régen észrevettem,hogy a fiam nem csak úgy néz rám mint az anyjára,szinte,levetkőztet a nézésével!!Mivel,nagyon szeretem ha meztelenül
látnak,ezért úgy csináltam"szándékosan",hogy mikor zuhanyozni mentem,az ajtót kissé résnyire nyitva hagytam!De,előtte s...



Szűztelenítés

9 hónapja jártunk már, néztünk pornófilmet, és a pettingelés rabjai lettünk. Mindketten szüzek voltunk még. Izgalmas előjáték volt ahogy leborotválta az addig szőrös puncimat. A borotva alatt fokozatosan vált csupasszá, és sokkal érzékenyebbé az akkor még szűz punc...

Egy részeg éjszaka után

Hol is kezdjem. Tíz éve voltam házas mikor ez az eset megeset vele. Feleségemmel a kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy esküvő után lefektettük az alapokat. Elmondta hogyha haza jön és a haja szép rendezett és ápolt, akkor nem akar szexelni, ha a haja kicsit rendezetle...

Barátnő Karácsonyra 3. rész

A telefonom csörgésére ébredtem.
- A fenébe is! - nyögtem, miközben felültem és csipás szemekkel a zenélő kis nyavalyás után kotorásztam.
Mintha csak az érintésemre hallgatott volna el, de amikor a képernyőjére pillantottam, azonnal megláttam Holly ne...

Barátnő Karácsonyra 2. rész

Felemeltem a fejem a kopogtatás hangjára.
- Heather! - hallatszott Julie hangja. - Bejöhetek?
- Egy pillanat! - Miután elment, ledobtam a farmerom és a bugyimat és bebújtam a takaró alá, hogy egy kicsit könnyítsek magamon, elképzelve az imént történte...

Feri bácsi és a nejem

Az eset friss házasként esett meg velünk. Vidéki városban élünk, családi házas környéken, ahol a szomszédok elég közel laknak egymáshoz, és az emberek sokszor ? akaratlanul is ? meglesik egymást.

Kertszomszédom Feri bácsi ? egyébként nagyon rendes, j...

Icuka a bejárónő bejáratva

Szerda reggel, későn ébredtem, mert az előző napi tárgyalásaim elhúzódtak. Mikor ébredés után indultam volna zuhanyozni és a reggeli kávémat meg inni, arra lettem figyelmes, hogy a nappali felől hangok szűrődnek be a szobámba, ránéztem az órámra, látom hogy már neg...


Történet Ajánló

hívott a feri milyen feri - aki a faszát a számba veri

Még vagy húsz évvel ezelőtt a munkatársammal együtt elmentem egy budai céget átvizsgálni. Előző héten megkértem a férjemet,szerezzen a cég közelébe szállást egy kétágyas szobában. Mielőtt elmentünk má....

Irodai seggbekuki

Este kilenc körül lehetett az idő. Péter éppen az íróasztala mögött ült és valamit körmölt. Tudta, hogy hamarosan vége a munkaidőnek és mehet haza. Péter egy középmagas, jóképű, kicsit sportos testal....

Enzó és én kutyaszex


Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy ma vagyok tizenkilenc éves, és még mindig anyámnál lakom. Egy bankban dolgozom, a tapasztalataim a férfiakkal nem túl jók. Nagy szájuk van, de egyébként....





Kereső




Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

Reklám