A múlt héten történt velem, vihar készülődött, fújt a szél, dörgött, villámlott. A pár házzal arrébb lakó mamika átjött hozzám. Olyan hetven év körüli, elég szabadszájú, régen jó nő lehetett, (nagy mellek és széles csípő).
Egy őszi esős, dög unalmas vasárnap délután az expresst böngésztem. Nem is igazán figyeltem oda, mert a fejemben épp az járt, hogy már ideje lenne megint kitalálni valamit, hogy pénzem legyen és ezzel együtt csajom is. Keseregtem magamban, hogy egyre anyagiasabbak...
Tavaly nyáron a Balatonnál nyaraltunk a családommal, ahová már évek óta jártunk, egészen kislány koromtól kezdve. Akkoriban mindig figyeltem a fiatal párokat akik ott nyaraltak velünk, hogy egyfolytában nyalták - falták egymást. Azóta eltelt néhány év, és abból a ...
Tamással a neten keresztül ismerkedtem meg, nagyon felkeltette a vágyat bennem az a hosszas hirdetése, amiből az derült ki, hogy a szado-mazo dolgoknak ő azért lett kedvelője mostanság, mert nem igazán volt kielégítő a közelmúltban a szexuális élete.
Szex-földről való hazaérkezésem után rendkívül ideges, zaklatott voltam. Gondoltam, sőt tudtam, hogy a fejlett, barátságos logikus társadalomból visszatérve, duplán szakad rám a földi élet minden rosszindulatú, viaskodós ...
Felébredtem, nyújtóztam egyet, majd a hátamra fordultam. Fontolgattam, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom, de eszembe jutott, hogy a suli véget ért erre a nyárra. Hirtelen jókedvem lett. Ez azt jelenti, egész nap ülhetek a medencénél és lógathatom ...
Az én kis unokahúgom, Detti, egy igen különös sportot választott. Legalábbis számomra a lovaglás igenis az. Én a labdák világában nőttem fel ráadásul még a lovaktól is tartok kicsit. Ő viszont még alig tudott menni, de már a lovak körül futkosott. Sőt sokszor szeri...
A következő történet egy csendes, nagyon meleg nyári éjszakához kapcsolódik. A hosszú fárasztó nap után a feleségem és a szomszédnőnk társaságában a kertben kialakított, náddal körbekerített teraszon pihentük ki a nap fáradalmait. Nagyon kellemes érzés volt az áti...
20 éves voltam,mikor ez megtörtént velem. Fiatal,szexre éhes férfi,az unokabátyám felesége 28 volt.
15 éves lehettem,mikor hozzá ment a rokonomhoz,akkor kezdtem férfivá válni,nyilván izgatta a fantáziámat egy idősebb nő,mar akkor is. Ő egy átlagos kinézetű c...
Már, hogy mikor került először szóba köztünk, pontasan az idejét nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a Mara férje hozta be németországból a "berendezést", amiért annyit távol van, és Mara ne "árválkodjék" addig se.
A mostani férjemmel egy nagyváros közepén lévő kis erdőbe kanyarodtunk be az autónkkal. Olyan kis keskeny földút vezetett át rajta, hogy éppen elég volt az autónknak. Az erdőben az autónkban szeretkeztünk, s majdnem lettek "szemtanuk" is.
Romantikus történet, inkább nőknek ajánlom. Egy 36 éves férfi és egy majdnem 16 éves lány nyári szünet előtti napja. Pár éves eset, amikor kettesben lehettem egy hétig életem szerelmével, vagyis a szüzességem elvesztése apukám barátjával.
A volt barátommal már két hónapja együtt voltunk, s nyár lévén felötlött bennünk egy közös nyaralás lehetősége. Sajnos a kedvesem munkája miatt külföldről szó sem eshetett, így egy kőszegi hosszú hétvége mellett döntöttünk.
Zoltánt egy házibulin ismertem meg. Fekete hajú. magas fiú volt, és amikor egy lassú számnál hozzám símult, éreztem, hogy nem mindennapi méretei vannak. Hamarosan a teraszon kötöttünk ki, ahol nem zav....
Lagziban voltunk és valaki a feleségemmel táncolt , én az asztaltól néztem , hogy tapizza a fenekét és láttam , hogy az asszony odasimul . Felállt a farkam . Mikor hazamentünk jol megdugtam . Azután c....
Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz Attilával, csupán a sebesen járó ablaktörlőket figyelve meredtem ki a sötét őszi estébe, amelyen az autó keresztülvágta magát. A csöndet a hátsó ülésen terpeszkedő....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.