Szex történetek, erotikus történetek

Lapozás
Következő 15 történet
Előző 15 történet

A műbroki tesztelése (masztis,lány írta)

Őrült meleg volt a lakásban, az udvaron ültem, amikor azon kaptam magam, hogy puncimat simogatom. Bementem a vibrátoromért. Fantáziáltam és simogattam magam tovább, majd mikor már nagyon kívántam, bedugtam magamnak. Élvezeteim kellős közepette lettem figyelmes arra...

Klinikai keféléseim

Vizsgálat céljából be kellett feküdnöm a klinikára ahol több mint két hétig voltam. Egy kétágyas szobába lettem betéve ahol egy másik ágyon egy harmincnyolc éves férfi feküdt szintén kivizsgáláson. Bejött először egy nővér és adatokat kért , de közben a férfit elhí...

Párcsere a középsuliban

Vidéken jártam középiskolába és szerencsémre olyan osztályba kerültem ahol 35 leány volt és egyedül voltam fiú. Eleinte nehezen akartak befogadni a tanárok,mert az osztálytársaim a lányok azon veszekedtek hogy ki mellett üljek az iskolapadban.
Lassan rendez...

Egyszer volt egy budapest parádé

Tavaly augusztusban a sikeres pótvizsga után ünneplésre szorult a csapat, amire jó alkalom kínálkozott a Budapest Parádé "személyében". Reggelről indultunk, némi "üdítő ital" elfogyasztása után kitántorogtunk az Andrássy-ra. Egésznap Hawaii, DJ,...



Brutális történet, csak saját felelősségre !!!

A 80as évek színes, fényes világát talán mindenki szerette. A szabadságot, az átbulizott nyári estéket, és természetesen a szexet. A fiúk lazák, de udvariasak voltak, a lányok szendék, de vadmacskák. Magda egy nagyon szép lány volt. A környékbeli lányok mind irigy...

Kefélő takarítónők

Te jó isten itt a Bea! Kész, már is lebuktunk azon, amit senkivel sem kívántam felosztani. Mert azt a tényt, hogy a két lány anyaszült meztelen alszik mellettem, nem igen lehet megmagyarázni! A lepedő spermafoltjairól nem is beszélve. Ezért kiugrottam az ágyból, és...

Glaciman a szádban geci lesz

Valaki megszólított, így feltoltam a sisakom rostélyát, hogy halljam az illetőt. Egy láncinges-bajszos harcos ált előttem.
- Mondja, dicső harcos, hol érhetném el? Szívesen váltanék önnel pár szót!
Leszúrtam a kardomat a földbe, úgy válaszoltam:
...

Anyám barátnője pinája

Egy unalmas nyári délután néztem otthon a TV-t és arra gondoltam, bárcsak történne valami izgi ma. El lehet képzelni, hogy meleg volt, izzadtam és nagyon unatkoztam. Erre hallom, hogy anyám telefonál, mikor letette, megkérdeztem kivel beszélt, és ő azt mondta, hogy...

Enzós niki gecis bugyija

Ma nagyon jó volt. Bugyi volt rajtam meg szoknya,meg hosszú ujjú felső blúz. A két pasi a buszon volt. Egyből odajöttek hozzám. Tapizni kezdtek,majd engedtem hogy megujjazzanak. Úgy csináltam hogy a popsim dugják jól meg mindketten. Amíg az egyik dugta a popsim,a m...



Körbeadták a fasztalicskát

Összejöttem egy jó csajjal így nincs sok időm a Petigeciékkel foglalkozni sajnos,mert minden nap majdnem ott vagyok.De azok se nagyon jönnek sehová,mert mióta a fasztalicska előkerült azt kúrják felváltva. Egyik nap a kacagó megy másik nap a petigeci.De volt olyan ...

Pisti, a hugyos roma

Egy 67 eves holgy lakik a szoszedomban.tobbszor talalkozott tekintetunk mar ossze.egy forro nyari napon koran keltem kerte ontozni.felesegem dolgozni ment kerte ontozzek meg. Neki lattam jop beontozyem az agyasokat.vegeztem es a csobogas hatasara pisilnem kellett.r...

Megismertem a későbbi feleségem igényeit

Mikor megismertem a későbbi feleségemet egy nagyon csinos jó alakú formás lábú hölgyet találtam. A hölgy egy térdig érő bő szoknyába,nagy teljes kosaras melltartóba és egy színes blúzba volt és úgy toppant be az ajtón,mintha ez lenne neki a természetes dolga.Félmag...

A beöntéses szex

Nehezen telt el a hét, de nem akartam előbb telefonálni, nehogy türelmetlennek tűnjek. Valahogy szerettem volna minél előbb túllenni ezen a dolgon. Egy gyenge pillanatomban majdnem visszavonulót fújtam, de azért kitartottam. Nem tudtam elképzelni, vajon mi vár rám....

Anyám a kéjsóvár

Vidéki egyetemi hallgató voltam, igen szegény családból, kisvárosból kerültem egy megyeszékhelyre.Sokat nem is akarok írni a körülményekről, a lehetőségekről, annyit mindenesetre el kell mondanom azoknak, akik ezt az állapotokat az ötvenes évek végén nem ismerték, ...

A bozgor sex

Ballag a katona gyalog, haza szabadságra. Ëfáradt. Beteg is vót. Aszongya, ha bëér a faluba, bëmén az első házba, ott mëghál. Hát bé is mënt. Mingyá: ? Jó estét! ? Jó estét!
Mondja, hogy mit akar. ? Hát lëhet, vitéz úr!
Hát vót a gazdának ëgy lánya. A...


Történet Ajánló

Téged szét lehet baszni?

Kriszti egy szép kis csajszi volt. 20 éves, szép barna haja és aranyos arca volt, a teste kifejezetten szép és kívánatos, mellei szép formásak. Három éve volt már a barátjával 17 éves kora óta, és a d....

Erotika a fürdőszobában

Melissa hanyatt dől a meleg, habos vízben, elégedetten sóhajt fel, érezve a selymes nedvességet, amint testét simogatja. Kortyol egyet a borából és lehunyja szemét.

Ritka alkalom az ily....

Mélytorok a kettesért

Hanna nem volt túl jó matekból, de a tanárral megoldották ezt a problémát. Ha érdekel hogyan, olvasd el a történetet! ;)

-Jó napot tanár úr! Beszélhetnénk? - kérdezte félénken Hanna